Ugrás a tartalomra

Még soha senki nem vette úgy sorra Miskolc látványosságait, mint azt új könyvében Bózsó Gyula teszi 

Létrehozva
Aki péntek délután felkereste a Géniusz belvárosi üzletét, az a "Miskolc – város a Bükk ölében" című album dedikált példányával térhetett haza.
Kép
Osztie Tibor fotói

Két hete lapunk is beszámolt arról, hogy elkészült a város „turisztikai bibliája”. Így az idelátogató vendégek mostantól a papírra vetett idegenforgalmi látványosságokon keresztül is megtapasztalhatják, milyen értékekkel büszkélkedhet Miskolc. Kétszázhetven oldalon hat témakörben több mint hetven turisztikai attrakciót mutat be a negyedik kötetét jegyző szerző. 

A pénteki esemény helyszínéül szolgáló könyváruház tulajdonosa elmondta: Az erdő finom, Az ehető erdő és az I love Bükk névre hallgató kiadványokhoz méltó módon igencsak népszerűnek mutatkozik Bózsó Gyula legújabb darabja.

Kép
Bózsó Gyula, Reiman Zoltán és Kondás Vilmos

Kondás Vilmos szenzációsnak nevezve azt úgy fogalmazott, „negyven éve nem volt a kezében hasonló, hiánypótló és párját ritkító alkotás”, mint a borítóján a város első számú emblémáját, az Avasi kilátót ábrázoló könyv.

A "Miskolc – város a Bükk ölében" dedikálását megnyitó Reiman Zoltán rámutatott: Bózsó ezúttal is megtartotta azt a fajta prémiumminőséget, amit a szép képek mellett a jó nyelvezet fémjelez, így aztán – vélekedett a helytörténész, író, blogger – ez nem csupán a turistáknak, de a miskolciaknak is remek olvasmányként szolgálhat.

Kép
Bózsó Gyula negyedik könyvét dedikálta péntek délután a Géniusz belvárosi üzletében.

A szerző köszönetet mondott mindazoknak, akik a könyv megszületéséhez írásaikkal és fotóikkal is hozzájárultak. Bózsó Gyula az általa aratott siker kapcsán megjegyezte: egy sajátos értékközösség az, mely a miskolci olvasókat a miskolci szerzőkkel egybeköti.

Az idén augusztusban Magyar Ezüst Érdemkereszttel kitüntetett műszaki osztályvezető munkahelye, az Északerdő Zrt. hitvallását némileg módosítva hangsúlyozta: nem pusztán az erdő, de

„az épített környezet is unokáink öröksége”.

Kép
Névre szóló példányát mások mellett a helyszínen vette át Veres Pál, Miskolc alig két hónapja leköszönt polgármestere.

 

 


 

Ez is érdekelhet

Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Kultúra
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.