Ugrás a tartalomra

Harminc éves jubileumát ünnepelte az Éltető Lélek Alapítvány

Létrehozva
A miskolci keresztény értékek közvetítéséért és gyarapításáért munkálkodik három évtizede az elkötelezett szervezet.
Kép
Várhelyi Krisztina, az Éltető Lélek Alapítvány alapító tagja. Fotók: Osztie Tibor

Az Éltető Lélek Alapítvány nevét a legtöbb miskolci - a minorita örökség és Kelemen Didák szellemi hagyatéka, valamint a Miskolci Ars Sacra Fesztivál szervezése kapcsán - ismerheti. Születésnapi ünnepségük április 3-án, csütörtök délután a MAB Székházban volt egy jótékonysági est keretében. 

Az alapítvány tevékenységéhez kötődő ismert személyiségek és a velük együttműködő szervezetek méltatták a szervezet három évtizedes munkáját. A jubileumi est adományait a Páli Szent Vince Társaság Miskolci Szervezete számára ajánlották fel és fogadás keretében vendégelték meg a jelenlévőket. 

Kép
Szalkai Z. József atya, a minorita templom plébániai kormányzója (középen)

A szervezet alapító ötletgazdája Várhelyi Krisztina három éve átadta az elnökséget, de máig oszlopos tagja annak. Köszöntőt Holndonner Ferenc, az alapítvány elnöke mondott, az összegzést az alapító vállalta. A kezdeti évekről Szalkai Z. József atya, a miskolci Nagyboldogasszony minorita templom plébániai kormányzója beszélt.  Szavalattal Gulyásné Vastag Irén közreműködött. 

Kép
Gulyásné Vastag Irén szavalatával járult hozzá a programhoz

Az Éltető Lélek Alapítványt 1995-ben Kartal Ernő atya, minorita szerzetessel közösen Várhelyi Krisztina hozta létre, amely eleinte a miskolci minorita örökség ápolására és Kelemen Didák boldoggá avatásának előmozdítására specializálódott. Könyveket adtak ki és az egyházakkal kapcsolatos kutatásokba kapcsolódtak be. Továbbá nagy kulturális és hazafias szellemiségű rendezvényeket szerveznek határon innen és túl, amelyekről korábban már részletesen beszámoltunk. Az országosan is egyedülálló, ingyenes, keresztény művészeteket népszerűsítő Miskolci Ars Sacra Fesztivál tavaly tízezer érdeklődőt vonzott. 

Kép
Máger Ágnes képzőművész, Miskolc díszpolgára és Farkas Erzsébet a Szent István Rádió szerkesztő-riportere

A méltatásban témánként részt vett még: 
tudományos kutatás - Szabó-Tóth Kinga, Gyulai Éva
publikációk - Takács János
képzőművészeti alkotások – Máger Ágnes, Mankovits Tamás
filmalkotások – Czikora Ágnes
Köszönet a gyógyítóknak rendezvény – Csilek András, Pfliegler György
irodalmi előadások – Kardos Katalin, Hortai Rita
Ars Sacra Fesztivál – Dragonits Márta, Veres Pál
zenei programok – Flach Antal

 

Ez is érdekelhet

Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Kultúra
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.