Ugrás a tartalomra

Kultúra

Folytatódik a Szépkorúak Filmklubja
KultúraSzabadidőMiskolc
A Dr. Hilscher Rezső Szociális Közalapítvány kezdeményezéseként, a Salkaházi Plusz program keretében indult el Miskolcon a Szépkorúak Filmklubja. A vetítésekre várják a filmkedvelő nyugdíjasokat, a filmvetítések ingyenesen látogathatók. 
Békaünnep színes múlttal
KultúraSzabadidőMiskolc
Március elején ismét Kocsonyafesztivált rendez a város.
EGY PERC Miskolc
MiskolcKultúraSzabadidő
Ez történt csütörtökön. Miskolc legfontosabb hírei röviden.
Elhunyt Dunai Tamás színművész
KultúraMiskolcBelföld
Hetvenhárom éves korában szerdán elhunyt Dunai Tamás Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész.
Hamvazószerdával megkezdődött a negyven napos böjt
KultúraEgyházVilág
Húshagyókeddel és a hamvazószerdával ért véget az egyházi hagyomány szerint a farsang, a katolikus keresztények a mai naptól Jézus böjtölésére és halálára emlékeznek, amelyet húsvétkor a virágvasárnapi öröm, Jézus feltámadásának ünnepe követ.
Művházat venne? Épp van egy eladó Újdiósgyőrben
KultúraMiskolc
Alig többért öné lehet, mint egy középkategóriás családi ház Miskolctapolcán.
Filmvetítés a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmából
KultúraMiskolc
A Nem hagytak nyomokat című filmet vetítik szombaton a Művészetek Házában a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmából.
A titoktündér vetett véget a télnek a bábszínházban 
KultúraMiskolc
A Beck Andrea nagy sikerű könyvsorozata alapján készült darab ősbemutatójára vasárnap délelőtt került sor a Miskolci Csodamalom Bábszínházban.
Ezúttal Végvári Zsófia látványtervezőt látta vendégül a Hassler Énekegyüttes
KultúraSzabadidőMiskolc
Szombat délután tartották a Herman Ottó Múzeum Pannon-tenger Múzeum Kiállítóépületében a “Hassler Énekegyüttes és barátai” című sorozatának következő rendezvényét. A vendég ezúttal Végvári Zsófia látványtervező, művészettörténész volt. 
Február végén a Mühában és az Ifiházban ismét a zenéé és a táncé a főszerep
KultúraSzabadidőMiskolc
A Művészetek Házában a Müha Klub és a Jazz Inside keltheti fel az érdeklődést, az Ifjúsági Házban a Miskolc Dixieland Band Klub hozza a szokásos minőségi swing zenét, a Latin Projekt Dance Klub pedig a táncos lábúakat várja február utolsó hetében.
Vasárnap termelői nap az Erzsébet téren
MiskolcKultúraSzabadidő
Február 19-én vasárnap 9 és 13 óra között kerül megrendezésre a megszokott helyén, az Erzsébet téren a következő Miskolci Termelői Nap.
Az idei Kocsonyafesztivál szívének szánják a Szinva teraszt
KultúraMiskolc
Csütörtök délután a közreműködők és a programgazdák jelenlétében járták be a "Kocsonyafesztivál szívét”, a Szinva teraszt. A rendezvény jogtulajdonosa kiemelt fontosságot tulajdonít annak, hogy a hagyományokhoz hűen ismét központi teret kapjon a fesztivál.
Miskolcon alakult meg a Magyar Művészeti Akadémia második regionális munkacsoportja
KultúraMiskolcTudományBorsod-Abaúj-Zemplén
Az akadémia tavaly őszi közgyűlése hét regionális munkacsoport létrehozásáról döntött annak érdekében, hogy a köztestület a hazai és a határon túli magyarlakta területek művészeti-kulturális életében tovább erősítse aktív jelenlétét, segítse a helyi szintű kapcsolatépítést.
Csütörtökön kezdődik a mohácsi busójárás
KultúraSzabadidőBelföld
A megújult pajtaépület, a KultúrKikötő átadásával, farsangi felvonulással, gyermek néptánccsoportok és busócsoportok bemutatóival kezdődik meg a hat napon át zajló, tizenöt helyszínen kétszáz programot kínáló mohácsi busójárás.
Ha kedd, akkor Valentin-nap
KultúraSzabadidőMiskolc
Gondolatok a "szerelmesünnep" kapcsán - Bacsó István jegyzete
Borlovagok és bordámák Miskolcon
KultúraMiskolc
Szenvedélyük a bor és a hagyomány, küldetésük az értékteremtés és a jótékonykodás.
Rómeó és Júlia a magyar rögvalóságban
KultúraSzabadidőMiskolc
Miskolcon is bemutatják a darabot, ami a gyűlölet ellen született.
Jön Valentin, fogy a virág
KultúraSzabadidőCelebhírekMiskolc
Ahogy közeledik a keddi Valentin nap, úgy nő a forgalom a virágárusoknál. A trendek maradtak, az árak nőttek.
Fókuszban a haszidizmus
KultúraEgyházMiskolc
A Miskolci Zsidó Múzeum Baráti Kör következő előadásának témája a zsidó vallás egyik ágazata, a haszidizmus lesz, amelyről Markovics Zsolt, miskolci főrabbi tart előadást.  
Furmint február a Népkerti Vígadóban
KultúraSzabadidőCelebhírekMiskolc
Szombaton ötödik alkalommal rendezték meg a Furmint Február Miskolc elnevezésű sétáló borkóstolót, amelynek ismét a Népkerti Vigadó adott otthont.