Kultúra
Vízkereszt: a nap, amikor a karácsonyfánk karrierje véget ér
Az egyházi eredetű ünnep Jézus Krisztus életéhez kapcsolódó momentumokra emlékezik, emellett számos népszokás is kapcsolódik hozzá. Például ekkor szokás leszedni a karácsonyfát. Január 6. vízkereszt napja a római katolikus egyház naptárja szerint.
Mestermű az örök káoszról
Decemberben elmaradt a premier, ám csütörtökön, vízkeresztkor már bemutatja A Mester és Margaritát a Miskolci Nemzeti Színház.
Elhunyt Dobos Attila zeneszerző, táncdalénekes
A hatvanas években a Táncdalfesztiválokon ismertté vált Dobos Attila 80 évesen, hétfőre virradó éjjel hunyt el budapesti otthonában - erősítette meg a hírt az MTI-nek testvére, Dobos Zsuzsanna.
Ismét Miskolcé a dicsőség: a miénk a legszebb adventi villamos
A feldíszített miskolci szerelvény ötödik alkalommal nyerte el a közönség tetszését a cseh portálon.
Szépkorúak Filmklubja – A feltalálóval folytatódnak a vetítések
A Salkaházi Plusz program keretében – a Dr. Hilscher Rezső Szociális Közalapítvány kezdeményezéseként – júliusban indult el Miskolcon a Szépkorúak Filmklubja, ami az idén folytatódik, minden hónap utolsó vasárnapján várják a filmkedvelő nyugdíjasokat.
Az újévi népszokások főként a gazdagság és a szerencse bevonzására szolgálnak
Az újévi népszokások főként a gazdagság és a szerencse bevonzására szolgálnak - közölte Sándor Ildikó néprajzkutató szombaton az M1 aktuális csatornán.
Nagy tervekkel készül a 10 éves évfordulóra a Sky Fanatic
A gyakran reggae-ska alapokra építő, miskolci gyökerű zenekar 2022-ben ünnepli fennállása 10. évfordulóját. Az énekes-frontember Nahaj Péter arról mesélt, hogy milyen különleges tervekkel várja a banda a jubileumot.
Lélekgyógyító olvasás – adomány a GYEK-nek
Több mint százhatvan könyvet adományozott a B.-A.-Z. Megyei Központi Kórház kis betegeinek a Géniusz Könyváruház szerdán. A százezer forint értékű ajándék egy olvasásnépszerűsítő akció része.
Így énekeltek Miskolcon: páratlan népzenei gyűjtés idézi fel a régi ünnepek szellemét
Közel 63 éves felvételen hallgathatjuk vissza, milyen énekkel köszöntötték a karácsonyt régen Diósgyőrben.
Kolostortemplom és vasgyári kolónia: modelleztek, kalandtúráztak
Lezárult az elmúlt esztendőben futott V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program.
A miskolci Észak-Keleti Átjáró Egyesület aktivistái a projekt keretében szlovák kollégákkal, ottani civil szakemberekkel alakítottak ki együttműködést, várostörténeti-kultúrtörténeti kutatások tárgyában. A közös munka előrehaladását a www.gombaszog.sk internetoldal dokumentálta.
A miskolci Észak-Keleti Átjáró Egyesület aktivistái a projekt keretében szlovák kollégákkal, ottani civil szakemberekkel alakítottak ki együttműködést, várostörténeti-kultúrtörténeti kutatások tárgyában. A közös munka előrehaladását a www.gombaszog.sk internetoldal dokumentálta.
Ők az új színházbérletek névadói
Hosszú évekig ugyanazok voltak a bérletnevek, idén azonban átalakították a bérletrendszert: néhány név megmaradt (Csapó János, Déryné Széppataky Róza, Bősze György, Latinovits Zoltán) és néhány új is került a listára.
Francia „foie gras” (kacsamájas) magyar tokaji aszúval
Avagy milyen ételek kerülnek az ünnepekkor egy francia-magyar család asztalára az Atlanti-óceán mellett? Warin Bettina mutatja be kétnemzetiségű karácsonyi konyháját.
Gyönyörű karácsonyi dallal hangol az ünnepre a Miskolci Nemzeti Színház
A Kicsi lángot Nagy Nándor zeneszerző, a teátrum korrepetitora komponálta.
Gálával búcsúztatta az évet a KÖDMÖN
A Karácsonyi Gálát tartottak a KÖDMÖN táncosai szerda délután a Művészetek Házában.
Táncgálával búcsúztak az évtől
Versenytánc gálával zárta az évet a Miskolcz- Revital Táncsport Egyesület. A táncosokat hétfőn láthatta a közönség a Művészetek Házában.
Karácsonyt ünnepelt a martin-kertvárosi nyugdíjas klub
Karácsonyi dallamok szólaltak meg hétfőn a Martin-kertvárosi Nyugdíjas Klub udvarán, ahol meggyújtották a negyedik gyertyát is az adventi koszorún. A ZENITA Alapítvány fiatal tehetségei énekeltek, és a klub tagjai idézték fel Jézus születését.
2021 után 2022-ben sem rendezhet Miskolc Kocsonyafesztivált
A Kocsonyafesztivál előkészítése és szervezése hónapokat vesz igénybe és a jelenleg is kiszámíthatatlan járványügyi helyzet miatt a város kulturális vezetése és a fesztivál alapító-tulajdonosa közösen úgy döntöttek, hogy Miskolc városa nem tartja meg a Kocsonyafesztivált 2022-ben.
Egy nem klasszikus Diótörőt mutattak be
Idén is jelentkezett hagyományos karácsonyi táncjátékával a Balázs Győző Református Líceum. A Művészetek Háza közönsége ezúttal egy átdolgozott Diótörőt láthatott.
Elhunyt Szili József professzor emeritus
A Miskolci Egyetem egykori tanára, irodalmár, irodalomtörténész és esztéta december 18-án, 93. életévében hunyt el. A Műút folyóirat megemlékezését közöljük.