Kultúra
Miskolcon lép fel Sebestyén Márta
Sebestyén Márta lesz a vendége augusztus 19-én, a nyáresti orgonakoncertek következő programjának, az OrgonaPont miskolci hangversenyének.
Oscar-díjas dán rendező a CineFest idei életműdíjasa
Az Oscar-, Golden Globe- és Arany Pálma-díjas Bille August dán rendező a CineFest idei egyik díszvendége és életműdíjasa.
Ízek, lakomák, kísértések – Titokzatos éjszaka a várban
Ízek, amelyekért a királynék is rajongtak, messze földön híres lakomák, és kísértések, amelyek találékonnyá tették a középkor emberét. A Diósgyőri vár rejtélyes éjszakáján ezúttal a gyomrán keresztül ismerhetjük meg a királyi udvart, de augusztus 17-én sáfárok, szemfényvesztők, tűzlovagok egyéb szemet és érzékeket csábító látványosságok is várják az érdeklődőket.
Miskolcon az Ezüst Négyszög - nemzetközi tárlat a Galériában
Öt ország művészei alkottak ismét, melyből idén is közös kiállítás született. A tárlat 1994 óta fogja össze a Kárpátok Eurorégió alkotóit. A nemzetközi festészeti triennále művei szeptember 14-éig láthatók a Miskolci Galériában.
A Muzsikáló udvar következő vendége Berki Tamás
Főként templomkertek adnak helyet mostantól a Muzsikáló udvar című programsorozatnak. Kedden Jazz esttel folytatódik a sorozat, este 7 órától Berki Tamás és Bundzik István lép fel az Evangélikus templom udvarán.
Meghallgatást tart a Miskolci Nemzeti Színház
A Miskolci Nemzeti Színház meghallgatást hirdet szoprán, alt, tenor és basszus hangfajban a színház kórusába.
Djabe és Steve Hackett ismét az Adyban!
Július 30-án Budapestről indul a The Journey Continues Tour néven futó turné, és augusztus 1-jén Miskolcra érkezik. A 2017-es koncert után ismét a borsodi megyeszékhelyen lépnek fel a Djabe tagjai a Genesis egykori gitárosával. A két évvel ezelőtti adys rendezvény hanganyaga pedig már CD-n is megjelent -olvasható a lokal.hu-n.
Két Oscar-díjas rendező alkotása is szerepel a CineFest versenyprogramjában
A 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon idén először versenyeznek egészestés kreatív dokumentumfilmek, a CineDocs nevű új szekcióban. A CineFest nemzetközi trendekre reagálva hozta létrehozta az új szekciót, amelyben 11 hazai és nemzetközi alkotás szerepel. A kreatív dokumentumfilm a fikciós filmhez hasonlóan használja az összes filmnyelvi eszközt - a kreatív vágást, a zenét, a dramaturgiát, a képi kompozíciót -, valódi moziélményt nyújtva ugyanolyan katarzist vált ki, mint a fikciós történet. Sokszor a kreatív dokumentumfilm hatása erősebb, mivel igaz történetek hitelesítik.
Egy 23 éves egyetemista lett az idei Anna-bál szépe
A kisvárdai Purgel Rékát választották a 194. Anna-bál szépének szombat éjjel Balatonfüreden. Az első udvarhölgy a budapesti Krulik Dalma, a második udvarhölgy pedig a komáromi Császár Ágnes lett.
Szent Hedvigre emlékeztek a Diósgyőri várban
2014-ben a vár kápolnáját Szent Hedvig tiszteletére szentelték fel. Vasárnap a lengyel királynőre emlékeztek a Diósgyőri várban.
Jön „A varázslatos klezmer”! Muzsikáló Udvar Miskolcon
A Filharmónia Muzsikáló Udvar programja már több tízéves múltra tekint vissza Miskolcon. Eddig is belvárosi terek – a Csodamalom Bábszínház szabadtéri színpada és a Miskolci Galéria belső udvara – adott otthont ezeknek a szabadtéri koncerteknek, idén azonban – egyetlen előadás kivételével – templomkertekben, templomudvarokban csendülnek fel a nyáresti könnyűzenék.
Orgonák éjszakája Miskolcon is
Hagyományteremtő céllal a Filharmónia Magyarország – az Orgonapont koncertsorozathoz szervesen kapcsolódva – szombaton megtartotta az Orgonák éjszakája országos zenei programot, amihez Miskolc is csatlakozott.
A Miskolci Nemzeti Színház hat kategóriában érdekelt a Színikritikusok Díján
A Miskolci Nemzeti Színház A velencei kalmár című előadása a Színikritikusok Díja öt kategóriájában is várományos, valamint az Elza-trilógia befejező része, az Eklektikon 2048 is kapott jelölést.
A Folyékony arany a CineFesten debütál és versenyez!
A 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon lesz a világpremierje a Kossuth-díjas Almási Tamás új filmjének, a Folyékony aranynak. A tokaji borvidékről és a világhírű tokaji aszúról szóló alkotás közönségtalálkozóval egybekötött premierjét szeptember 14-én, szombaton rendezik meg a miskolci Művészetek Házában. A Folyékony arany a CineFesten egyúttal a dokumentumfilmes versenyszekcióban is szerepel. Az alkotás a rangos nemzetközi filmfesztivált követően, szeptember 19-től látható országszerte a mozikban.
Orgonák éjszakája a Belvárosi Református Templomban
Szombaton 19 órától a miskolci Belvárosi Református Templomban orgonabemutató, rekordkísérlet és orgonahangvereny várja az érdeklődőket.
A népművészet nem ismer határokat
„Közös értékeink” címmel rendezett népművészeti fesztivált szombaton, a Fügedi Márta Népművészeti Egyesült, ahol határon túli és hazai népi kézművesek, művészeti csoportok mutatkoztak be.
Uránia & Béke mozi: szülinapra régi idők filmelőzetesei
Régi idők filmelőzeteseivel várja szombaton a Művészetek Háza a mozi szerelmeseit.
A mesék világába repítették a várost a Szimfonikusok
A Miskolci Szimfonikus Zenekar minden évre tartogat egy-egy monumentális, egyszerre több ezer nézőt szórakoztató nagykoncertet, országosan ismert sztárokkal és világszínvonalú koncerttechnikával. Idén sem volt ez másképp! Szombaton MeseFilmfónia volt a Generaliban, ahol a legnagyobb rajzfilmslágerek hangzottak el, monumentális látvány-, és hangzásvilág mellett. A közönség – melyet nem csupán gyerekek alkottak – újra átélhette Aladdin, A kis hableány, Harry Potter, Shrek vagy Szimba kalandjait.
Ricse, Ricse, Beatrice - Rock musical Miskolcon!
A 2017-es bemutatót követően még mindig teltházzal fut a musical az Új Színházban. A kétfelvonásos darab, új közegben és első alkalommal vidéken is bemutatkozik. Július 8-án, Miskolcon, a Lovagi Tornák Terén élvezhetik az érdeklődők a rock hórukk műfaji meghatározással futó rocktörténeti darabot.
Sisterontól a MeseFilmfóniáig
85 koncert, amiből 3 külföldi, 25 pedig ifjúsági, több mint 37 ezer néző, és megannyi különleges produkció – a Miskolci Szimfonikus Zenekar 55. évadának számadatai. Hétfőn tartotta évadzáró társulati ülését a Miskolci Szimfonikus Zenekar, mely során értékelték az elmúlt évadot, köszöntötték azokat, akik jubiláltak a zenekarban és átadták az Évad zenésze díjat is.