Kultúra

Miskolci színész játssza az ikonikus gyilkosnőt
150 jelentkező közül választották ki Czakó Juliannát Roxie Hart szerepére. A Chicago című musicalt a Szegedi Szabadtéri Játékokon viszi színre Béres Attila.

Egy világ, két valóság
Valóságképek – ezzel a címmel nyílt párhuzamos tárlat Kondor Attila és Szabó Ábel válogatott műveiből csütörtök délután a Miskolci Galéria Rákóczi-házában.

Közelebb hozták a diákokhoz a forradalom szellemiségét
Március 15. szellemét a mai korba ültetve demokrácia napot tartottak a Miskolci Magister Gimnáziumban.

Táncolva-dalolva ünnepelték március 15-ét az ovisok
A nemzeti ünnep kapcsán a MIÓVI Eszterlánc Néphagyományőrző Tagóvodájában lépett fel az Esztenás együttes csütörtökön. A népdalok éneklése, a tánc és a forradalmi „szerepjáték” a tetőpontját jelentette az ovi március 15-ei készülődésének: verseken, dalokon és új szavakon keresztül ismerkedtek a gyerekek 1848-49 eszmeiségével.

Illatok, ízek és látvány a tizedik Avasi Borangoláson
A Miskolczi Borbarátok Társasága Egyesület május 12. és 14. között ismét elhozza az avasi pincesorokra a legfinomabb nedűket, a legízletesebb falatokat és a jól megszokott, lehengerlő hangulatot.

Rákherceg a bábszínházban
Ősbemutatót tartottak vasárnap délelőtt a Csodamalom Bábszínházban. Ezúttal egy olasz népmesével, a Rákherceggel varázsolták el a gyerekeket. A színészek szerint a darab egyedülállónak ígérkezik.

Várnak a várak és a könyvtár
„Vár állott, most kőhalom” – várak nyomában Borsod-Abaúj-Zemplén megyében címmel helyismereti vetélkedősorozatot hirdet a megye középiskolás tanulói számára – a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával – a miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár. A két írásbeli forduló után a legeredményesebben szerepelt csapatok a szóbeli döntőben mérhetik össze tudásukat. A legjobban teljesítő diákok értékes jutalomban részesülnek.

Forradalmi hétpróbán tesztelték a diákok tudását
Az MKK azt üzente, van náluk egy huszár mente – méghozzá a Nyíregyházi Józsa András Múzeumból, sőt, tematikus forradalmi feladatokkal is készültek a miskolci diákok számára, a meghívott iskolák pedig úgy gondolták, nosza, „mindnyájunknak el kell menni”!

Az „enyhülés elhozóit” köszöntötték
Nőnapi ünnepséget tartottak a Szépkorúak Háza Idősek Otthonában kedd délelőtt.

Tina Turner életéről szóló filmet vetítenek a miskolci art moziban nőnapon
A vetítés délután négy órakor kezdődik a Művészetek Háza Béke Art Mozitermében.

Így készül a Géniusz Könyváruház a Nőnapra
Számtalanszor felmerül bennünk az örök kérdés: mi kell a nőnek?

Szépkorúak Filmklubja – folytatódnak a vetítések
Március 27-én, 14 órától a Magyar Passió című magyar filmdrámát tekinthetik meg ingyenesen az érdeklődők a Művészetek Háza Uránia Art Mozitermében, a Szépkorúak Filmklubja részeként.

Megtörtént az áttörés: immár egybenyílnak a Grál pince ágai
Magyarországon is egyedülálló (gasztro)turisztikai objektummal gazdagodott Miskolc, szűkebb értelemben pedig Görömböly és Miskolctapolca: egybenyitották a különleges hangulatú Grál pince ágait.

Európai hangvételben egyesült nemzetek
Huszonhét ország százhúsz zenésze volt ott a párizsi Grande salle Pierre Boulez-ban. Magyarországot négy miskolci tehetség képviselte. Hazatértüket követően a városházán számoltak be élményeikről csütörtök délután.

Fotókon a lezárások után újrainduló közösségi élet
„Együtt. Újra.” címmel nyílt különleges fotókiállítás a MÜHÁ-ban.

ArTTér: hol válik el az önfeláldozás az áldozattól?
Nem olyan egyszerű a kérdés, vékony a határvonal, de szerencsére többen segítettek – személyes példákkal –, hogy a legutóbbi ArTTér-találkozások vendégserege megtalálhassa a saját értelmezését. Szerdán újabb epizóddal folytatódott a közösségépítő beszélgetéssorozat.

Egy kiállítás, ami átbillent a tavaszba
Billenő tavasz címen nyílt kiállítása Szabó-Tóth Kingának, akit eddig elsősorban tudományos szakemberként ismertünk. A művészt a karantén vezette vissza régi szenvedélyéhez, ami számára a kreativitás megélésének egy újabb módja.

Fél évszázada vár könyvtár a Szentpéteri kapuban
Szerda délelőtt tartotta a József Attila Könyvtár ötvenéves jubileumi ünnepségét.

Kirándulás túl az Óperencián
Február 22-én, első alkalommal rendezett mesemondó versenyt a József Attila Könyvtár, Mátyás király Gömörben címmel. A megmérettetésen 44 tanuló vett részt Borsod-Abaúj-Zemplén megye kilenc településéről.

Zöld színház a jövő nézőiért
Ürge-Vorsatz Diánával indul a Miskolci Nemzeti Színház beszélgetéssorozata.