Ugrás a tartalomra

Kultúra

Mészöly Anna: „pályakezdő” végtelen rutinnal
Kultúra
Hegedűs a háztetőn, Velencei Kalmár, Édes Anna, Vadkacsa, Hermelin, A Mester és Margarita: fiatalként is komoly szerepekben kellett bizonyítania Miskolcon.
MINap Online | miskolci hírforrás
Miért Miskolc? 39. - A híres színidirektor
Kultúra
„Túl sok az árnyék ebben a városban, ezért döntöttem úgy, hogy a fényről fogok írni. Miskolc ezernyi titkát csak elhullajtotta az emlékezet, hogy egyszer újra megtaláljuk őket. Amint felemeljük és markunkban tartjuk, máris fényesedni kezdenek” – írja Miért Miskolc? című kötetében Fedor Vilmos. A lokálpatrióta 63 válaszban indokolja meg, hogy miért szereti Miskolcot.
Egy barátság illusztrációi
Kultúra
Képversek, levelek, fotók mesélnek Tandori Dezső és Baranyay András kapcsolatáról.
Képgaléria
„Magatokon röhögtök!” – A revizor Miskolcon
Kultúra
Február 26-án mutatja be legújabb előadását a Miskolci Nemzeti Színház. A revizor című vígjáték Béres Attila rendezésében érkezik a Nagyszínház színpadára, Görög Lászlóval és Simon Zoltánnal a főszerepben.
A Vasgyár értékeit mentenék
KultúraMiskolc
Az egykori Vasgyár területe – nagyrészt – évtizedek óta elhagyatottan vagy kihasználatlanul áll. A miskolci identitás szerves részét adó iparkomplexum elemei idővel az enyészetté válnak, ha nem teszünk a megőrzésük érdekében. Pénteken szakemberek, civilek és önkormányzati szereplők beszélgettek az értékmentés lehetőségeiről.
Művészettel nevelnek – táncfesztivált rendeznek Miskolcon
KultúraSzabadidőMiskolc
Négy vidéki helyszínen, köztük március 5-én Miskolcon rendezik meg az Országos Táncművészeti Fesztivál regionális elődöntőit.
Filmvetítés a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmából
MiskolcKultúra
Február 25-én 18 órától a Magyar Passió című filmet tekinthetik meg az érdeklődők a Művészetek Háza Béke Art Mozitermében.
Könyvbarátok találkoztak
KultúraSzabadidőMiskolc
Február 18. a magyar széppróza napja, ebből az alkalomból közönségtalálkozóval és dedikálással egybekötött kerekasztalbeszélgetést tartottak múlt pénteken Berta Eleonórával és Reiman Zoltánnal a Géniusz Könyváruházban.
Akkor és most…: az egykori Rónai Művelődési Ház
KultúraMiskolc
A képen látható épületben kezdte meg működését 1963-ban a Rónai Sándor Megyei Művelődési Központ.
Mély vízbe dobják a fiatalokat
KultúraMiskolc
Minden színésznek minden évadban legyen olyan feladata, amit igazán örömmel játszik - véli Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója.
Miért Miskolc? 38. - Miskolc, a grafika fővárosa
KultúraMiskolc
„Túl sok az árnyék ebben a városban, ezért döntöttem úgy, hogy a fényről fogok írni. Miskolc ezernyi titkát csak elhullajtotta az emlékezet, hogy egyszer újra megtaláljuk őket. Amint felemeljük és markunkban tartjuk, máris fényesedni kezdenek” – írja Miért Miskolc? című kötetében Fedor Vilmos. A lokálpatrióta 63 válaszban indokolja meg, hogy miért szereti Miskolcot.
Bendegúz, a kerekesszékes világutazó
KultúraSzabadidő
„Elképzeltem magam előtt, meggyőztem magam, hogy sikerülhet, hogy nem ott fogok meghalni” – fogalmazott a miskolci világjáró, amikor arról beszélt, hogyan készült afrikai útjára.
Képgaléria
Szerelemről énekelt szerelmeseknek Pál Dénes
KultúraMiskolc
2019 után ismét szülővárosában lépett fel hétfő este a miskolci énekes.
Miskolcon kalauzolta Tillát a Bohemian Betyars
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A miskolci gyökerű banda fél éve jelentette meg Makuka című számát az ország különböző tájegységeit, városait zenén keresztül bemutató Road Movie-sorozat részeként. A projekt része, hogy minden klip premierjét egy amolyan útikalauz kisfilm követi, amely során Till Attila műsorvezetése mellett az aktuális zenekar mesél inspirációkról és gyökerekről. Ezúttal Miskolcra látogatott a stáb.
Játszani, játszani, játszani – ez az álmom
KultúraMiskolc
Interjú Gile Bae zongoraművésszel
Meghalt Bródy Sándor
KultúraBelföld
Az író, üzletember, reklámszakember, a magyar irodalom mecénása a minap töltötte be nyolcvankilencedik életévét. Budai otthonában érte a halál.
Újra szól a csángó nóta: folytatódik a tánc
KultúraSzabadidőMiskolc
Húsz éve működik folyamatosan az Esztenás táncház Miskolcon.
Neve mindig is garancia volt a jó programra
KultúraSzabadidőMiskolc
Furdi Zsókát olyan belső erő hajtja, ami még nyugdíjas éveiben sem hagyja nyugodni. Pedig sok éven át dolgozott két munkahelyen, ami egésznapos elfoglaltságot jelentett a csaknem tízéves programszervezői múltja után, ami a Vasas egyik fénykorához járult hozzá. A nevét viselő divat- és táncstúdió húsz év alatt ezer és ezer ruhát mutatott be nemcsak a megyében, hanem határon túl is, látványos és izgalmas programlehetőséget biztosítva ezzel.
Képgaléria
Csernobil dodzsem – Lukács Róbert képei a MÜHÁ-ban
KultúraMiskolc
Az alkotó most kiállított képeinek többsége a pandémia elmúlt két évében készült.
Élektra - Bemutató, bemutató hátán a Miskolci Nemzeti Színházban
KultúraMiskolc
A helység kalapácsa csütörtöki premierje után pénteken az Élektrát mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház.