Ugrás a tartalomra

Megmenekülhet az Autisták Háza, de további segítségre van szükségük 

Létrehozva
A zúzott köves támfal kétharmad részben már kész van, de fontos lenne még a nagy fagyok beállta előtt befejezni az építkezést. 
Kép

Mint arról korábban beszámoltunk, a Csermőkei úton található Autisták Házát az elmúlt időszak esős időjárása veszélybe sodorta. A csapadék miatt ugyanis megindult a domboldal, és a sár, illetve a lefolyó víz már az itt élők lakhatását veszélyeztette. Az épület, amelyben 25 súlyosan sérült autista fiatal lakik, esőzés után vízben áll, megoldást egy három méter magas kőfal felhúzása jelenthet. 

Októberben diósgyőri szurkolók és civil aktivisták fogtak össze, hogy segítsenek a támfal építésében, a felhíváshoz vállalkozók is csatlakoztak, az Avalon Park pedig adománnyal segített. A zúzott köves fal kétharmad részben már kész van, az alapítvány munkatársai rendkívül hálásak az eddigi támogatásért. A cél az, hogy még a nagy fagyok beállta előtt befejeződhessen az építkezés, aztán pedig a vízelvezetés és a tereprendezés is elkészülhessen. Ehhez pedig további segítségre, önkéntesekre van szükség. 

Kép

A napokban a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium diákjai - Jernei Péter irodavezető irányításával a B-A-Z Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház szervezésében – segítették az Autisták Házának megmentését. A cserkészek nyakig sárosan, de nagy lelkesedéssel építették a falat. A középiskolások pénteken visszatérnek a Csermőkei útra, hogy önkéntes munkájukkal tovább segítsék a ház megmentését.  

A Miskolci Autista Alapítványt 1992-ben a Miskolcon és környékén élő autizmussal élő fiatalok szülei hozták létre, hogy egy specifikus otthon létrehozásával a hiányos szociális ellátórendszerben addig csak sodródó autizmussal élő és értelmi fogyatékos fiatalok számára elhelyezést, teljes körű ellátást, szolgáltatást; képzési és foglalkoztatási lehetőséget nyújtsanak. Az Autisták Házát a Varga-hegyen, a Csermőkei úton alakították ki.

Ez is érdekelhet

Rendkívüli ülésen döntöttek – újabb lépés a „számozott” utcai Lidl áruház építése felé
Miskolc
A „számozott” utcák területére tervezett áruház beruházását segítette elő a testület újabb, rendkívüli ülés keretében meghozott döntéseivel. A korábbi alpolgármester szerint akár már idén elkezdődhet az építkezés.
Képgaléria
Sárarany fotóspróba a Nemzeti Színházban
„Nem jó ember, de meg kell értenünk, miért lett ilyen” – Bodoky Márk Turi Daniról
MiskolcKultúra
Nem könnyű szeretni Turi Danit, de ahhoz, hogy színpadon hitelesen megjelenjen, érteni kell, mi hajtja a kegyetlen, hataloméhes és kielégíthetetlenül ambiciózus férfit. Móricz Zsigmond Sárarany című regényének első színpadi adaptációjában Bodoky Márk alakítja a főhőst.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a munka a 26-oson – erre számítson pénteken
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Rásegítő járatokat indít az MVK a Kutatók Éjszakájára
Miskolc
Szeptember 25-én, pénteken a Kutatók Éjszakája programhoz igazodva a 20-as, 20A-s, 29-es, 29A-s és 39-es autóbuszok ezen az estén a Tanulmányi épületek megállóhelyet és Egyetemváros végállomást is érintve közlekednek.