Ugrás a tartalomra

Velünk a Város: Alakszai Zoltán tegnapi döntése heti 17,5 millió forintot vesz ki a miskolciak zsebéből

Létrehozva
A városvezető frakció szerint Alakszai Zoltán döntése szándékos károkozás, öncélú pártpolitika, a miskolciak semmibevétele.
Kép

A kormányhivatal döntött: nem támogatja a miskolci közlekedési vállalat takarékosabb és hatékonyabb működését. Ezzel a lépéssel hétfőtől heti 17,5 millió forint közpénzt vehetnek el a miskolciaktól, az MVK Zrt.-nek ugyanis napi 2,5 millió forint vesztesége lenne, ha maradna a mostani menetrend - írta szombaton Facebook-oldalán a Velünk a Város.

A korábbi városvezetés Miskolc nevében - amelynek a kormányhivatal jelenlegi vezetője, Alakszai Zoltán a jegyzője volt és a közlekedési vállalat akkori felügyelőbizottságának elnöke - 4 milliárd forintos tartozást halmozott fel az MVK zrt. felé, ugyanis 4 milliárd forintot nem fizetett meg a közlekedési vállalat felé az Alakszai vezette városháza.

Ehhez jött a közel félmilliárd forintos kormányzati elvonás, most pedig, amikor a cég racionalizálni szeretné a közlekedési vállalat működését, a kormányhivatal nevében Alakszai Zoltán ismét nemet mond.

Ez szándékos károkozás, ez öncélú pártpolitika, ez a miskolciak semmibevétele - írja közösségi oldalon a városvezető frakció.

Azt a miskolci tanszüneti menetrendet utasítja el most Alakszai Zoltán, amit decemberben egyszer már elfogadtak, azt nevezik ma törvénytelennek, amit Debrecenben, Pécsett, Szegeden engedélyezett a helyi kormánybiztos.

Alakszai Zoltán már egyszer bizonyította, jegyzőként és felügyelőbizottsági elnökként, hogy nem ért az MVK-hoz, most újra bizonyította alkalmatlanságát, és azt, hogy kizárólag fideszes pártkatonaként tud működni - fejezte be gondoltait a Velünk a Város frakciója.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Gyereket a magasba!
Magasba emelték a gyerekeket Miskolcon
MiskolcSzabadidő
Gyerekzsivaj töltötte meg szombat délelőtt a Gárdonyi Géza Művelődési Ház előtti teret, ahol családok gyűltek össze a Gyereket a magasba! miskolci programján. A nap csúcspontján, pontosan 11 órakor egyszerre emelték magasba a gyerekeket, Miskolc ezzel több mint negyven településhez csatlakozott az országos kezdeményezésben.
Képgaléria
III. Nemzetközi Tűzoltó Gyakorlat
Lángok, sérültek és mentőcsapatok a DAM területén
MiskolcHavaria
Füst, lángok és földön fekvő sérültek fogadták szombaton a DAM területére érkező mentőcsapatokat. A látvány ezúttal egy nagyszabású nemzetközi gyakorlat része volt, amelyen magyar és szlovák önkéntesek valósághű káreseteken keresztül tették próbára tudásukat.
vízilabda
Fölényes pólódiadal
MiskolcSport
Vízilabda: férfi OB I/B, 3. forduló.
Képgaléria
IV. kapualj festés a Belvárosi Kör szervezésében
Ecsettel a miskolci belvárosért
MiskolcSzabadidő
Negyedik alkalommal fogtak össze önkéntesek a miskolci belváros szépítéséért. A Miskolci Belvárosi Kör Egyesület Kapualjfestés IV. akcióján szombaton ismét ecsetet ragadtak a résztvevők, hogy kapualjakat, kapukat és homlokzatokat tegyenek rendbe.