Ugrás a tartalomra

Konstruktív ellenzéki hozzáállást kér a Fidesz-KDNP-től a Velünk a Város frakció

Létrehozva
Azt szeretnék, hogy a miskolciakat szolgáló közgyűlési előterjesztéseiket az ellenzéki képviselők is szavazzák meg. A legutóbbi ülésen a lakásrendelet módosítása nem „ment át” a fideszes politikusok tartózkodása miatt.

A szerdai közgyűlés másnapján sajtótájékoztatót tartottak a városházán. Simon Gábor, a Velünk a Város frakcióvezetője a lakásrendelet tervezetéből négy elemet emelt ki.

A lakáspályázatok elbírálása nem elég átlátható – ez egyébként a Fidesz-KDNP szerint is évtizedes adósság –, nem világos, hogy ki és miért pont ő kap meg egy lakást a pályázat során. Kialakítottak tehát egy több pontból álló szempontrendszert, ami kiterjed például a családon belüli gyermekek számára, a jövedelmi viszonyokra, az eddigi lakhatásra, a jövőbeli kilátásokra, vagy éppen a család otthonteremtéshez kapcsolódó megtakarításaira.

Aztán: a 35 év alatti fiatalok számára egy új pályázati formát szeretnének bevezetni. Nekik külön kellene pályázniuk.

Kép
A 35 év alatti fiatalok lakáshoz jutását is segítenék. | Fotó: Mocsári László

– Ahogy a Nagy Miskolc programban is hirdettük, szeretnénk minél több fiatalt itthon tartani. És ebben a lakáskérdés megoldása fontos szempont. De látni kell, hogy a fiatal pályakezdők általában kevesebb fizetést kapnak, így hátrányt szenvedtek a pályázat elbírálásánál – mutatott rá a frakcióvezető.

Harmadszor: ha egy nyugdíjas most más lakásba szeretne költözni (például azért, mert elhunyt egy szerette, és egyedül már nem tud fenntartani egy 60 négyzetméteres lakást), akkor nem tudott pályázni egy másik lakásra – ezen is változtattak volna.

A negyedik szempont, hogy az óvadékokkal kapcsolatban ne kelljen a felemelt óvadékot megfizetni a régi bérlőknek. Erről ITT írtunk bővebben.

– Elképesztő, hogy ezt a rendeletet a Fidesz-KDNP frakció nem szavazta meg, aminek az lett az eredménye, hogy a közgyűlés nem fogadta el a lakásrendeletet. A több ezer miskolci családot érintő rendelkezések így nem léptek hatályba. Ez azt jelenti például, hogy az óvadékszabály továbbra is él, azaz többet kell fizetnie a miskolciaknak. Kérem tehát őket, hogy ígéretükhöz híven konstruktív ellenzékként viselkedjenek, és amelyik javaslat a miskolciak javát szolgálja, azt szavazzák meg – tette hozzá Simon Gábor.

Kép
Úttörő és modellértékű az új lakásrendelet

Úttörőnek és modellértékűnek nevezte a lakásrendeletet Szopkó Tibor alpolgármester is, aki mindezek tükrében főleg nem érti, miért nem támogatta az előterjesztést a Fidesz-KDNP frakció.

– Pedig a napirend fölötti vitánál örömmel hallottuk, hogy érdemi kritikát nem fogalmaztak meg az előterjesztéssel kapcsolatban, sőt több tekintetben méltatták is azt. Elismerték, hogy valóban reformokra van szükség az ágazatban, évtizedes adósságot kell a városnak törlesztenie ezen a területen. Üdvözölték tehát az ingatlangazdálkodási tervünket, amiben konkrét, jelentős összegeket szánunk az ingatlanszektor rendbetételére. Aztán elképedve láttuk, hogy tartózkodásukkal nemet mondtak a miskolci fiatalokra, nemet mondtak a miskolci nyugdíjasokra. Értetlenül állunk ez előtt. De nincs más hátra, mint, hogy a rendelettervezetet újra a közgyűlés elé terjesszük – zárta az alpolgármester.

Ez is érdekelhet

Több mint tizenháromezer pályázat közül a legjobb tizenötben a MiReHu
Miskolc
Kiemelkedő nemzetközi elismerés érte a MiReHu Nonprofit Kft.-t: a társaság „WEEE’ll Be Back” elnevezésű programja bekerült a tavalyi Európai Hulladékcsökkentési Hét díjának döntősei közé.
Programajánló: majális, zene és bor, így telik a hosszú hétvége Miskolcon
Miskolc
Nem maradsz program nélkül: Miskolc beindul májusra.
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Hegedűs Találkozó. Fotó: Mocsári László
Háromévente van ilyen találkozó Miskolcon
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKultúra
Nem mindennapi rendezvénynek adott otthont a Miskolci Egressy Béni Zenei Alapfokú Művészeti Iskola csütörtökön. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Hegedűs Találkozó különlegessége, hogy háromévente van ilyen alkalom.
Nyílt nap és jótékonysági fotózás az Állategészségügyi Telepen
Szombaton ismét nyílt napot tart a Miskolci Állategészségügyi Telep
MiskolcSzabadidőKörnyezet
Már a 249. alkalommal nyitja meg kapuit a Miskolci Állategészségügyi Telep, ahol újra találkozhatnak az állatbarátok a szeretetre vágyó négylábúakkal.