A szakértő 2006 óta rendszeresen látogatja a NATO és Magyarország válságkezelői misszióit Afganisztánban, Irakban, Koszovóban, Cipruson. Doktori disszertációját a Pécsi Tudományegyetemen védte meg 2013-ban a politikai iszlám közép-ázsiai térnyeréséről. 2007-ben kezdett dolgozni a Magyar Külügyi Intézetben. Kutatási területe Közép-Ázsia és a Közel-Kelet konfliktusai, a nemzetközi terrorizmus, biztonságpolitika és a transzatlanti kapcsolatok. Társzerzője két Irakról szóló könyvnek, illetve társszerkesztője a Magyarország afganisztáni és EU-s biztonság- és védelempolitikájáról szóló könyveknek. Wagner Péterrel az afganisztáni tálib hatalomátvételről beszélgettünk, az interjút kedden zártuk le.
minap.hu: Gyorsan peregnek az események Afganisztánban, a Nyugat alig emésztette még meg a Kabul elfoglalását követően készült fotókat, híradásokat a kimenekítésekről, az ujjongó tálibokról, máris arról olvasni, hogy többszáz katona indult el az ország keleti felébe. A Pandzsír-völgyben ugyanis egy ellenálló gócpont alakult ki – meddig tarthatnak ki?
Wagner Péter (W. P.): Itt azok az afgánok gyülekeznek, akik még folytatni kívánják a harcot. Jól fel vannak fegyverkezve, és azt a tálibok is pontosan tudják, hogy a terület kiválóan védhető. A történelemkönyvekből tudhatjuk, hogy a szovjetek többször is megpróbálták elfoglalni, de nem jártak sikerrel. Nincs sok esélye a táliboknak, amíg van lőszer és élelmiszer, addig itt ki fognak tartani, és a harc akár évekig elhúzódhat.
minap.hu: Az ország más részein alig volt ellenállás…
W. P.: Igen, azt láttuk, hogy sok helyen nem akartak kitartani a katonai vezetők, a politikusok. A 120 kilométer hosszú, tádzsikok lakta Pandzsír-völgy azonban más; jelenleg ez az egyetlen „szabad”, tehát a Taliban által meg nem szállt terület Afganisztánban. Itt megvan annak a lehetősége, hogy a táliboktól független, önálló életet élhessenek. De továbbmegyek: a demokratikusan megválasztott kormány „örököseként” akár azt is elérhetik, hogy nemzetközileg őket ismerik el. És akár nemzetközi hírszerző szervezetek jelenhetnek meg az ellenállóknál, hogy a tálibokat megfigyeljék.
minap.hu: Ez sem lenne előzmények nélküli.
W. P.: A 2001-es amerikai invázió idején ez a terület szintén nem a tálibok kezén volt. Idejöttek a CIA-től 3 millió dollárral, azt elkezdték szétosztogatni a parancsnokoknak – most a tálibok egyébként ugyanezt csinálják Afganisztán más részein. Pandzsír tehát lehet egy hídfőállás, ami nem veszett el a nemzetközi közösség – értsd: Amerika – számára. Jelenleg azonban elég kicsi az esélye annak, hogy az USA vissza akarna térni.
minap.hu: Amerika számára egyébként tekintélyvesztéssel járt, ahogyan kivonult Afganisztánból?
W. P.: Igen, ez az volt. Gyakorlatilag lenullázták magukat az eredményeket tekintve.
minap.hu: 2021 tálibjai miben különböznek azoktól, akiket 20 évvel ezelőtt, 2001-ben elüldöztek az amerikaiak?
W. P.: Egyelőre nem lehet pontosan megmondani, mert amit mondanak, azt továbbra is az iszlám vallási vezérelve, a saria nevében teszik – annyi, hogy ez most pont ellentétes annak, amit 20 évvel ezelőtt mondták, pedig a hivatkozási alap ugyanaz. Nem tudni, hogy a visszafogottabb nyilatkozatokhoz meddig tartják magukat. Az is benne van, hogy csak időt akarnak most nyerni, és aztán „visszakeményedik” majd a rendszer.
minap.hu: Élénken él még az emberek emlékezetében egy terrorkalifátus képe.
W. P.: A Taliban más, mint az Iszlám Állam. Egyrészt ők előbb jöttek létre, másrészt harcoltak is ellenük. Amikor most elfoglalták Kabult, az egyik első dolguk az volt, hogy a börtönből kiengedték a tálib foglyokat, de az Iszlám Állam Délkelet-Ázsiáért felelős vezetőjét ott, helyben agyonlőtték, és feltették a fotóját a Twitterre.
minap.hu: A közösségi médiát előszeretettel használják.
W. P.: A vezetőik még az alapító Omár mollával együtt harcoltak, de a mozgalom emberei között már egy új generáció képviselőit látjuk, akik a médiát profin kezelik, amire egyébként engedélyt kaptak az idősebbektől. Most már egy kicsit messzebbre látnak, messzebbre is terveznek, stratégiailag gondolkodnak. Közrejátszhat persze az is, hogy a pakisztáni, katari támogatóik segítenek nekik ezekben a dolgokban.
minap.hu: Az egész iszlám közösségre milyen hatással lehet a hatalomátvétel?
W. P.: Pakisztán kivételével (de még talán ők is) a környező országok nagyon tartanak attól, hogy mi lesz. Most mindenki tárgyal a tálibokkal.
minap.hu: Eszkalálódhat a helyzet a térségben?
W. P.: Háborús helyzet talán nem alakul ki, mert a tálibok nincsenek abban a helyzetben, hogy megtámadjanak bárkit is. De az elmúlt 20 évben sem fogalmaztak meg ilyen célokat. A szomszédos országok meg nem akarnak háborúzni Afganisztánnal, mert nincs semmi értelme. Hiszen láthatták: ha az amerikaiak nem ment, akkor nekik még úgysem menne.
minap.hu: Maradhat afgán belügy a tálib uralom?
W. P.: Szerintem mindenkinek ez lenne az érdeke. A tálibok azt mondhatják: azt akarjátok, hogy ne legyen terrorizmus, meg migrációs hullám? Akkor az országnak stabilnak kell lennie a vezetésünkkel. A Kelet meg persze úgy van vele, hogy az lenne a legjobb, ha ezek ott lezárnák a határokat, uralkodjanak akkor a tálibok – de nyilván ne olyan brutálisan, ami aztán megágyaz annak, hogy az emberek el akarjanak menekülni.
minap.hu: Nem kell akkor tartani egy újabb terrorhullámtól?
W. P.: A jelenlegi állás szerint legalábbis nem – a jelenlegi állás persze itt azt jelenti, hogy az elmúlt egy hét történései.
minap.hu: Az afgán hétköznapok azonban megváltoznak.
W. P.: A városokban a feje tetejére áll az élet. Márpedig az afgánok negyede itt él. A nyugati sajtóban olvasható félelmek beteljesedhetnek, vidéken azonban nem lesz változás: ott a nők eddig is burkában jártak, eddig sem volt munkájuk, és eddig sem vezettek autót. Ha valami eredménye volt az elmúlt 20 évnek, akkor az az intézményépítésről szólt; van bankrendszerük, minisztériumok, azoknak helyi képviseletei, irodái a tartományokban; van informatikai és bankrendszer, szabályozva van a köz- és az egyetemi oktatás, vannak mobilhálózatok. Az állami funkciók most vagy szétfoszlanak, vagy valamilyen módon tovább működnek. A tálibok nem véletlenül hirdettek amnesztiát azoknak az állami alkalmazottaknak, akik együttműködtek az előző afgán kormánnyal és az amerikaiakkal: tudják, hogy nélkülük nem tudják működtetni a rendszert. Akár erőszakkal is szeretnék elérni, hogy menjenek vissza dolgozni az emberek. De ők félnek, nem mernek visszamenni. Több tízezren elmenekültek, részben a képzett fiatalok, a középosztálybeli „értelmiségi” réteg. Ők nem akarnak a tálibok alatt élni. Elveszthetik tehát ezt a bürokrata elitet, ami működtetni tudná az államigazgatást.
