Ugrás a tartalomra

Értékteremtő munka a MiProdukt-nál

Létrehozva
A Miskolc Holding Zrt. 15 éves fennállása alkalmából készült sorozatunkban ezúttal a cégcsoporton belül a MiProdukt Reklám- és Nyomdaipari Szolgáltató Kft. munkáját ismerhetik meg az olvasók.

A MiProdukt sokoldalú termelő és szolgáltató cége a városnak: a portfólió része a nyomdai, takarítási és külterületgondozási, összeszerelési, illetve varrodai tevékenység. A cég döntő többségében megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásával látja el ezeket a feladatokat.

A Miskolc Holding Zrt. tagvállalatát több mint 25 éve hozta létre az önkormányzat. A cél már akkor is az volt, hogy a megváltozott munkaképességű embereknek álláslehetőséget biztosítson a város.

Példamutató foglalkoztatás

Boros Attila ügyvezető elmondta, hogy jelenleg több mint 170 munkavállalója van a cégnek, amelyből 130 fő megváltozott munkaképességű. Komoly eredménynek tartja, hogy a pandémia alatt is 25 százalékkal tudták bővíteni foglalkoztatotti létszámukat, de további céljuk még több egészségkárosodott embernek munkát biztosítani. Hozzátette, hazánkban a megváltozott munkaképességű személyeknek körülbelül 44 százaléka dolgozik, ami ugyan előrelépés a tíz évvel ezelőtti adatokhoz képest, de még mindig jelentősen elmarad az egészséges emberek foglalkoztatási szintjétől.

Kép
Fotó: Mocsári László

A MiProdukt Kft. dolgozóinak több mind háromnegyede megváltozott munkaképességű, így a társaság védett foglalkoztatónak is minősül, ami előnyt jelenthet beszerzési eljárások során a cég számára. Boros Attila kifejtette, hogy akkreditált foglalkoztatóként nemcsak az a feladatuk, hogy a súlyos egészségi problémával élőknek tartósan munkát biztosítsanak, hanem tranzit foglalkoztatás keretében számos munkavállalót sikerrel integráltak a nyílt munkaerőpiacra az elmúlt években. Fontos céljuk, hogy valós, termelőmunka-környezetben munkatapasztalat- szerzési lehetőséget biztosítsanak, ami ugródeszkát jelenthet a nyílt piac irányába. Ehhez segítőszolgáltatásokat és mentori kísérést is biztosítanak. A kollégák előmenetelét pedig képzésekkel is segítik: tavaly például informatikai tanulmányokkal bővíthették tudásukat az alkalmazottak.

Mindennap látjuk termékeiket

A cégnél négy tevékenységi körben dolgoznak a munkavállalók. A nyomdai részlegnek köszönhetjük például a Miskolci Nemzeti Színház prospektusait – sok-sok egyéb termék (molinók, táskák, szórólapok) mellett. A varroda – többek között – a Miskolc Holding Zrt. tagvállalatainak gyárt munkaruhát, de a járvány idején a maszkok varrása is kiemelt fontossággal bírt. Mindezek mellett a takarítási és külterület-gondozási, illetve az összeszerelési tevékenység is a portfólió része.

Kép

Boros Attila arra is kitért, hogy az elmúlt időszakban számos fejlesztést valósított meg a MiProdukt Kft., és jelentősen javultak a munkakörülmények. Nagy eredménynek tartja, hogy a munkavállalók részére a cafeteriajuttatásokat a pandémia ellenére is tudták biztosítani. Emellett korszerűbb gépeket szerzett be a cég, a beruházások összértéke meghaladta a 34 millió forintot. A jövőbeni cél a létszám bővítése mellett a piaci igények minél szélesebb körű kiszolgálása – tette hozzá az ügyvezető, majd megjegyezte, hogy ezek a beruházások folytatódni is fognak. Munkavállalói létszámuk fejlesztésére is készülnek, ezért jelenleg is várják a nyitott pozíciókra a jelentkezőket.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Kipakolták a gardróbot: a negyedik vásárt tartották a Miskolci Fröccsteraszon
MiskolcÉletmódSzabadidő
A negyedik Gardróbvásárt rendezték meg vasárnap a Miskolci Fröccsteraszon.
A béke és a kegyelem miskolci alkotásai Szatmárnémetiben az Ars Sacrán
MiskolcVilágKultúra
A partiumi Szatmárnémetiben nyílt kiállítása Széphalmi Jurkó László miskolci iparművésznek, a XX. Ars Sacra Fesztivál keretében, szombat délután, amit Schrönberger Jenő helyi római katolikus püspök nyitott meg.
Képgaléria
Termelői nap
Ezeket a különlegességeket kínálták a miskolci termelők a vásáron
MiskolcÉletmódGasztroEgészségSzabadidő
Friss gyümölcsök és zöldségek, mézek, szörpök, valamint kézzel készült horgolt táskák várták a látogatókat vasárnap a Miskolci Termelői Vásáron.
Nyelvek Európa Napja
Az európai nyelveket ünnepli a miskolci könyvtár
MiskolcKultúraSzabadidő
A miskolci könyvtár több programmal is várja az érdeklődőket: lesz mesedélután, ismeretterjesztő előadás és úti beszámoló is.