Ugrás a tartalomra

Boldog István: "Ez az élet, libsik"

Létrehozva
A Dom Perignont és a lazacot meghagyja az ellenzéknek, ő a tepertős-szilvás papucsra és a debrőire szavaz - írta közösségi oldalán a fideszes képviselő, aki ellen eljárás folyik vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt. Boldog mindehhez különös "otthonkában", egy nagyjából 30 ezres Tommy Hilfiger pólóban pózolt.

Megdöbbentően sok ponton kínos a Jász-Nagykun-Szolnok megyei országgyűlési képviselő Facebook-posztja.

"Egy pohár 2014-es évjáratú Debrői Hárslevelű és a feleségem által készített tepertős papucs szilva lekvárral" - írta egy közösségi oldalán megosztott kép alá Boldog.

Ezzel önmagában semmi probléma, sőt, kifejezetten szipmatikus a kombó, a nagyjából 11 ezer forintos édes bor jól működhet együtt a szilvalekváros-tepertős papuccsal. Itt azonban nem állt meg a sztori:

"Ez az élet libsik, nem a Dom Pérignon és a lazac!? Azt egyétek ti, én maradok a hazai italoknál és ételeknél!" - tette hozzá.

Kép
Fotó: Facebook

Ha nem egy olyan politikusról lenne szó, aki éppen büntetőeljárás alatt áll - a Központi Nyomozó Főügyészség többek közt hat év börtönbüntetést és hatmillió hatszázezer forintnyi vagyonelkobzást kért rá - akkor is furcsa lenne a poszt. Számos közéleti személyiség van, aki mostanában gasztrokulturális vonalon erősítené népszerűségi indexét, ám a Jász-Nagykun-Szolnok megyei képviselő úgy dícsérte a "hazait", hogy közben arra utalt, a liberális ellenzék politikusait pezsgő és a lazac várja esténként. Ami még kínosabb, hogy Boldog István kifejezetten furcsa otthoni viseletben utasítja el az urizálást:

otthonka gyanánt nem kalocsi mintás bekecset, hanem Tommy Hilfiger pólót hord - egy ilyen ingnyakas hosszúujjú pólónak a bolti ára jelenleg 30 ezer fortint körül van.

Boldog egyébként nem indul újra az idei választáson. Saját bevallása szerint ennek semmi köze az ellene folyó büntetőeljrásnak, csupán rájött, több időt szeretne a családjával tölteni.

A gasztro-diszkrimináció egyébként újkeletű nyelvalkotási gyümölcse a magyar politikai életnek: Kövér László a napokban a 7. Nemesgörzsönyi Böllérverseny és Fesztivál megnyitóján kvázi levezette (a telex.hu anyagának tanulsága szerint): a választás egyik tétje, hogy sonka, csülök, kolbász, vagy lisztkukac, tücsök és sáska. 

Ez is érdekelhet

Perecesen és az Avason is kátyúznak
Miskolc
Mutatjuk, hétfőn hol vezessen még a megszokottnál is óvatosabban.
Sorra érkeznek a virágfák a miskolci városrészekbe
Miskolc
A miskolciak sorra osztják meg örömhírként: érkeznek a virágfák szerte a városrészekbe.
Képgaléria
Régiségvásár
Ilyen volt a júliusi régiségvásár (képgalériával)
MiskolcSzabadidő
Ahogy megszokhattuk, ha a hónap első vasárnapja, akkor Régiségvásár Miskolc belvárosában. Ezúttal is kinn járt fotóriporterünk, a legjobb képeiből mutatunk egy csokorra valót.
Akkor és most – autójavító a Zsolcai kapuban
MiskolcKultúra
A heti képpárunkon a néhai AFIT, vagyis az Autófenntartó Ipari Tröszt XVI. számú Autójavító Vállalatának központja látható.