Ugrás a tartalomra

Újjáépítenék a baloldalt

Létrehozva
Hogyan tovább? – beszélgessünk a közös hazánkról! címmel hirdetett péntekre utcai találkozót Ujhelyi István és Varga László Miskolcon. A politikusok az állampolgárokkal együtt akarták kibeszélni a választási eredményeket és a folytatás lehetőségeit.

Az Európai Parlament szocialista képviselője és a megye 2-es választókörzet korábbi közös ellenzéki jelöltje azzal indította az Erzsébet térre, a Kossuth szobor elé szervezett eseményt, hogy egy új formátumot próbálnak ki, ami nem is igazán utcafórum. Inkább egy kötetlen beszélgetés.

Kép
Fotók: Juhász Ákos

Az alapfelütést azért megadták a politikusok. Ujhelyi István elmondta, hogy a választások másnapján már azon kezdtek el gondolkodni: hogyan tovább? Arra jutottak, hogy „ne bújjunk el és szenvedjünk, hanem inkább kérdezzük meg az embereket” – mondta, majd hozzátette: nem csupán a saját szimpatizánsaikkal, hanem Fidesz-szavazókkal is beszélgetni akarnak.

„Azt szeretném megérteni, hogy miként lesz egy közös hazánk” – folytatta, majd hozzátette, hogy e nélkül nem lehet folytatni, márpedig lesznek még választások.

Varga László azzal vette át a szót, hogy bár az országgyűlési választás hivatalos végeredményére szombaton lehet számítani, a saját esélye a győzelemre „csupán matematikai, érdemi nincsen, a dolog tulajdonképpen eldőlt”.

Kép

A költői kérdéssel folytatta: merre tovább? Kifejtette, hogy két dolgot képviselt az eddigiekben. Az egyik, hogy Miskolcnak fejlődnie kell, és ez akkor történt meg a múltban, amikor politikai konszenzus, kompromisszum volt.

A másik, hogy véleménye szerint akkor haladhat előre az ország, ha politikailag legalább kétpólusú.

„Ezekért dolgoztam, és azt szeretném bejelenteni, hogy ezekért szeretnék dolgozni a jövőben is. Magyarán nem változik semmi, a képviselőség csupán egy státusz” – mondta. Új célja, hogy az élet egyéb területein boldoguljon, Miskolcon. Végezetül köszönetet mondott a támogatásért, amit eddig kapott.

Ujhelyi István mindehhez még azt fűzte hozzá, hogy „újjá fogjuk építeni a baloldalt, és bár Laci kódoltan beszélt róla, de számítunk rá ebben”.

Ezt követően a megjelentekkel beszélgettek egyebek mellett arról, hogyan kezdjenek hozzá ehhez a munkához – például közösségépítéssel.

Ez is érdekelhet

Elhunyt Szekeresné Kiss Edit, a rendvédelmi technikum oktatója
MiskolcOktatás
Szekeresné Kiss Edit a Miskolci Rendvédelmi Technikum informatikai szakterületének tanára, életének 59. évében 2026. április 8-án elhunyt.
Több mint ezer szavazatszámláló tett esküt
Miskolc
Magyarország Alaptörvényéhez hűek lesznek, a jogszabályokat betartják és másokkal is betartatják.
Képgaléria
Strandröplabda pálya átadó a DVTK soprtligetben
Gazdagodott a DVTK Sportligete
MiskolcSport
Átadták legújabb fejlesztésüket: szerdán délután bensőséges hangulatú ünnepség keretében felavatták strandröplabda pályáikat.
Forgalmi változás a Corvin utcán - frissítve
MiskolcBaleset
A Corvin utcán történt közúti baleset miatt rendőri intézkedés lépett érvénybe.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.