Ugrás a tartalomra

Indul a Centrum előtti szökőkút tesztüzeme

Létrehozva
Befejeződtek a felújítási munkák, ezért a hétvégén reggel kilenc és este hat óra között működik majd az egyelőre kordonnal körbevett látványosság. A szükséges ellenőrzések és a sikeres próbaüzem után, május 11-től a más városrészekben található szökőkutakkal együtt indítják majd be ezt is.

A Centrum áruház előtti ikonikus szökőkutat a tervező a Lillafüredi fátyol vízesésről mintázta és csaknem 40 évvel ezelőtt helyezték üzembe. Akkor a kornak megfelelő anyagokból és technológiákkal készült el.

Kép
Fotók: Horváth Csongor

Kertész Béla, a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. műszaki vezetője a Miskolc Televízió Híradójának elmondta, "ez a 40 év ez megtette a hatását, hiszen a régi gépészeti berendezések vascsövekből készültek, amik elkorrodáltak. Több helyen kilyukadtak és már lehetetlen volt folyamatosan üzemeltetni a szökőkutat. Tehát megérett arra, hogy a mai kor követelményeinek megfelelő anyagok felhasználásával készítsük el az új gépészeti berendezéseket".

Kép
Kertész Béla, a Városgazda műszaki vezetője

A Városgazda szakemberei az őszi bontás után télen előkészítették a munkákat. Felújították a teljes felszín alatti csőrendszert, a szivattyúrendszert és a gépészeti berendezéseket is. A szökőkút energia és víztakarékos rendszerként működik, körülbelül 5 köbméter vízzel van feltöltve és szűrőkön keresztül folyamatos vízforgatással működik, csak párolgási vesztesége van.

A beruházáshoz Mokrai Mihály önkormányzati képviselő 3 millió forinttal járult hozzá a képviselői alapja terhére. "Még most, a próbaüzem során is merülnek föl problémák, amiket javítani fogunk: szűrőket teszünk majd be, hogy az eredeti fényének megfelelően, fátyolszerűen jöjjön a víz a szökőkútból, úgy ahogy azt a tervező megálmodta" - összegzett a képviselő.

Kép
Mokrai Mihály önkormányzati képviselő

Ez is érdekelhet

MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár
Hangosabb lehet az égbolt a következő napokban Miskolc felett
Miskolc
A Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár közösségi oldalán lakossági közleményt adott ki.
Agyhártyagyulladás egy miskolci óvodásnál
Miskolc
A miskolci Pitypang Sport Tagóvoda egyik kisgyermeke agyhártyagyulladással került kórházba.
Miskolci Rockmúzeum. Fotó: Bárdos István
Hetek kérdése, és megnyílik a Miskolci Rockmúzeum
MiskolcKultúraSzabadidő
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Miskolci Rockmúzeum megvalósítása: már az előkészületek utolsó szakaszában jár a Miskolci Rocklegendák című rocktörténeti kiállítás.
Téli szünetre vonul ez a miskolci busz
Miskolc
Novembertől nem közlekedik a ZOO járat Miskolcon.