Ugrás a tartalomra

Egy alapítvány, több küldetés

Létrehozva
A Dr. Hilschler Rezső Szociális Közalapítvány befolyt támogatásaiból évek óta segíti a rászorultakat, támogatja a Szépkorúak Házát, mindemellett egyre több kulturális rendezvényt szervez kicsiknek és nagyoknak. Idén a covid-árvák megsegítésére krízisalapot is létrehozott a szervezet.
Kép
Fotó: Juhász Ákos tavaly októberi felvétele a Szépkorúak Házában tartott idősek hónapjáról

A közalapítvány korábban is szerteágazó és többrétegű küldetéssel bírt, ám 2020-ban, amikor annak élére új kuratóriumi elnök került, tovább tudták bővíteni tevékenységi körüket. Szegedi Judit Katalin nevéhez fűződik például a Szépkorúak Filmklubjának elindítása, aminek köszönhetően 2021-ben az idősek havi két alkalommal is ingyenesen látogathattak a moziba. A hagyományt megtartva idén júliusban kiszélesítették azt, miután négy szombaton keresztül „Gyerünk a moziba be! Mozi kicsiknek és nagyoknak!” címmel tartják rövidesen a Művészetek Háza Béke termében ingyenes vetítéseiket

A Dr. Hilscher Rezső Szociális Közalapítványt 2006-ban hozta létre Miskolc város a szociálisan rászoruló polgárainak támogatása érdekében. Olyan emberi és anyagi erőforrások bevonása Miskolc helyi szociálpolitikai ellátórendszerébe, amely a szociálisan rászorult lakosokat segíti. Pályázati lehetőségek megteremtésével a szociális ellátórendszer olyan innovatív és modell értékű kísérleteit segíti, amely reális szükségletekre alapoz. A helyi szociálpolitikai döntések szakmai szempontú segítése különböző elemző anyagokkal, vizsgálatokkal. Az interszektoriális integráció erősítése a szociális szektorban. A helyi szociális intézmények EU kompatibilitásának segítése szakértők bevonásával.

Kép

Kiemelt feladatként kezelik a Szépkorúak Házának jobbá tételét. Az intézmény jelenleg is fodrászattal, fizioterápiás kezeléssel, gyógytornával, gyógymasszázzsal és rekreációs szobával rendelkezik – mindehhez folyamatos támogatást és segítséget nyújt az alapítvány. Ezenkívül decemberi juttatásukon túl a miskolci nyugdíjasok a Salkaházy Plusz program keretében ingyenes színházlátogatással is gazdagodhatnak majd terveik szerint.

Krízisalapot hoztunk létre kimondottan a COVID-áldozatok megsegítésére, amikor is olyan rászoruló családokat kerestünk, amiket a koronavírus okozta halálozás is sújtott – számolt be a nyolcszor százötvenezer forintos segítségnyújtásról Szegedi Judit Katalin, aki azt is hangsúlyozta, hogy közalapítványként az önkormányzattól semmilyen forrás nem érkezik hozzájuk, kizárólag a civilek, a városvezetők és a képviselők felajánlásaiból gazdálkodnak.

Kép
Varga Andrea, Veres Pál és Szegedi Judit Katalin a krízisalap létrehozásakor | Fotó: Mocsári László

– Szegedi Judit Katalinnal évek óta nagyon jó kapcsolatban vagyok, így az együttműködésünk is olajozottan megy. Kiemelten fontosnak tartom azokat a szakmailag is releváns programokat, amelyeket az alapítvány a támogatásokból finanszíroz. Örülök neki, hogy képviselőtársaimmal hozzá tudunk járulni ahhoz, hogy a rászorulóknak is legyenek önfeledt, boldog pillanatai – mondta Révész Péter, egyúttal felidézte: a Dr. Hilschler Rezső Szociális Közalapítvány 2006 óta kulcsfontosságú szerepet játszik Miskolc szociális szektorában.

Kép

– Pályázati forrásokkal, kulturális programokkal, szakmai döntésekkel csatlakozik be a város szociálpolitikai vérkeringésébe – fogalmazott a szervezet felől az önkormányzati képviselő, aki elmondása szerint aktívan részt vesz annak életében. – Az Alapítványt a Velünk a Város frakcióban helyet foglaló képviselőtársaimmal rendszeresen támogatjuk képviselői alapunkból – emlékeztetett a városatya.

Ez is érdekelhet

Harmadik egymilliós mérföldkövéhez érkezett a „Ne dobd el – ajánld fel!” kampány
MiskolcOktatásSzabadidő
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Miskolci Egyetem „Ne dobd el – ajánld fel!” elnevezésű fenntarthatósági és társadalmi felelősségvállalási kampánya. Az egyetemi közösség által összegyűjtött visszaváltható palackok után befolyt összegből ezúttal egymillió forintos adományt vehetett át a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola Alapítvány.
Szinvavölgyi Néptáncműhely
Miskolci néptáncosok a legjobbak között
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
A hétvégén Szarvason rendezték meg a XVII. Országos Gyermek Szólótáncverseny döntőjét, ahol miskolci sikereknek is örülhettünk.
Visszarepülnek a múltba
MiskolcKultúraSzabadidő
Harmincöt év könyves örökségét idézi fel a Bíbor Kiadó. A vállalkozás retrospektív kiállítással és baráti beszélgetéssel kapcsolódik a 97. Ünnepi Könyvhét programjaihoz.
Újabb helytörténeti érdekességek Miskolcról
Miskolc
Folytatódik sorozatunk: Reiman Zoltánnak, a Szemelvények Miskolc város történetéből blog szerkesztőjének az írását közöljük, helytörténeti érdekességekkel.