Ugrás a tartalomra

Vár állott, most Disneyland (II.)

Létrehozva
Hat esztendeje annak, hogy a városvezetés hozzálátott a Diósgyőri vár II. ütemű rekonstrukciójának kidolgozásához. A Modern Városok Program előzetesen minderre 13,5 milliárd forintot biztosított Miskolcnak. A munkálatok során a közelmúltban felmerült statikai komplikációk további ezermilliókat emészthetnek még el. A kultikus építmény jelenleg is zajló fejlesztését körüljáró cikksorozatunk aktuális epizódjában a Velünk a Város frakciójának tagjait kérdeztük a kialakult helyzetről.
Kép
Fotók: Horváth Csongor

A beruházás régészeti, történeti és építészeti szempontjainak múlt heti áttekintéséből is kitűnt: a felújítás 2014-re megvalósult első ütemének fogadtatása a nyilvánosságban alapvetően kedvezőnek bizonyult. A második etapot ezzel szemben már jóval kevesebben tartották megalapozottnak és mértéktartónak – úgy szakmai berkekben, mint a lakosság körében is sokasodni kezdtek a kérdő- és felkiáltójelek.

Hol a vége? Hol az értelme?

A 2022-ig meghirdetett kormányzati projektet részben hazai, részben európai uniós forrásból finanszírozták, finanszírozzák – már amennyire a központi költségvetésből éppen jön pénz… A programba bevont várrekonstrukció tavaly év végén tetemes léket kapott, miután az egyik toronynál statikai problémák léptek fel. A folytatáshoz szükséges legalább kétmilliárdra azóta is csak vár a város vezetése. 2010 és 2019 között – az önkormányzati kerületek határmódosításáig – Bartha György körzetéhez tartozott a vár, így egészen közelről figyelhette a történéséket. Az önkormányzati képviselő meggyőződése, Diósgyőrre és a település egészére kiható, hasznosabb beruházásokra is fordíthatták volna a milliárdokat.

Kép

– Ebből az összegből minden bizonnyal több tíz kilométer járda- és útszakasz újulhatott volna meg – fejtegette. De ha már így alakult – vélekedett Bartha György –, akkor legalább a vár körüli vizesárok kialakítását kellene sürgősen elfelejteni. Mindezt a bükki karszt vízbázis-védelmével és azzal indokolta, hogy az attrakció könnyen szúnyogkeltetővé változna.

A modern város mást is jelenthetett volna

A Velünk a Város frakcióvezetőjének beszámolójából kiderült: a Modern Városok Program többi lába is inog Miskolcon. Simon Gábor a belengetett több száz térfigyelő kamerát és az ipari park fejlesztését is hiányolja. A pandémia nyomán meghozott kormányzati elvonásoknak köszönhetően szerinte azok teljesen abbamaradtak.

Kép

– A Diósgyőri vár átépítését szakmai és társadalmi konszenzus mellett lett volna csak szabad folytatni – húzta alá az egykori országgyűlési képviselő, aki úgy véli, az építkezés nem alaptalanul osztja meg a közvéleményt és a szakértőket is. Nagyobb baj – értékelte a helyzetet a politikus –, hogy még a jelenlegi, vitatott formájában sem látni az építkezés végét, miután a kormányzat ígéretei ellenére sem biztosítja a befejezéshez szükséges többletpénzt.

Simon Gábor becslései alapján jóval tizenötmilliárd forint felett landolhat a végösszeg, aminek jobb helye is lehetett volna szerinte. Közel sem lennénk ennyire kiszolgáltatva az orosz gáznak – álláspontja alapján –, és messze nem érintene meg bennünket a kontinensen tomboló energiaválság, ha a lehívható EU-s forrásokat az energiaracionalizálásra költhette volna a megyeszékhely.

Kép

Egyúttal emlékeztetett: a 2010-ben megalakult Orbán-kormány a sikeresen működő panelprogramot is leállította, holott a vár második ütemére szánt tétel – bármiféle lakossági önerő nélkül – további tízezer lakás számára jelenthetett volna megoldást, vagy éppenséggel háromezer családi házban üzemelne most napkollektoros és hőszivattyús rendszer.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a munka a 26-oson – erre számítson pénteken
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Rásegítő járatokat indít az MVK a Kutatók Éjszakájára
Miskolc
Szeptember 25-én, pénteken a Kutatók Éjszakája programhoz igazodva a 20-as, 20A-s, 29-es, 29A-s és 39-es autóbuszok ezen az estén a Tanulmányi épületek megállóhelyet és Egyetemváros végállomást is érintve közlekednek.
Újra a Fenntarthatóság Szimbólumai között a MiReHu – zsinórban negyedszer
MiskolcVilágKörnyezet
Ismét rangos szakmai elismeréssel gazdagodott a MiReHu Nonprofit Kft.: a társaság idén is elnyerte a Fenntarthatóság Szimbóluma díjat. A Trade magazin által meghirdetett pályázaton ezúttal a WEEEsszatérünk kampányt díjazta a szakmai zsűri. A MiReHu immár negyedik egymást követő évben részesül az elismerésben.
Még keresik a Vár-Sétány Szolgáltatási Központ új helyét
Miskolc
A Diósgyőrben működő Vár-Sétány Szolgáltatási Központ és az ott működő idősek klubjának épülete olyan műszaki állapotba került, hogy szükségessé vált a költözés előkészítése. A kialakult helyzetről a MESZEGYI tájékoztatta az önkormányzatot, és kezdeményezte egy megfelelő új helyszín keresését.