Ugrás a tartalomra

Kormányellenes indulatok hevítették az amúgy is forró péntek estét

Létrehozva
Miskolcon is több százan tiltakoztak a kormányzat megszorító intézkedései ellen péntek este. 
Preview Image
Mocsári László képgalériája az esti történésekről

A megyei Kossuth körök által péntek estére meghirdetett belvárosi demonstráció biztosításában a Momentum, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP), a Padtársak miskolci és a Párbeszéd borsodi szervezetei mellett azok a kisvállalkozók is részt vettek, akikért – többek között – a szolidaritási tüntetés is szerveződött.

„A KATÁ-sok, a tanárok, a diákok, az egészségügyi dolgozók, a rendőrök és mindazok mellett, akiket az Orbán-rendszer nyomorba dönt”

írták néhány napja közösségi felületükön az "Ébredj, Borsod!" szervezői akciójuk kapcsán.

Kép

Akárcsak a fővárosban és az ország számos pontján, úgy Miskolcon is a múlt héten bejelentett, a most hétfőn pedig már Novák Katalin államfő által alá is írt KATA-törvény, valamint a csütörtökön kihirdetett új rezsiszabályozási intézkedések szolgáltatták az apropót a protestálásra. A Centrum Áruháznál este hét előtt kezdődött rendezvényt annak házigazdája nyitotta meg.

– Dühös vagyok az átvert KATÁ-s vállalkozók, a rendszer áldozatai, a megélhetési válságba taszított családok, a hétszeres gázár és a csőd szélére sodort önkormányzatok miatt. Dühös vagyok, mert becsaptak bennünket. A Fidesz mindannyiunkat becsapott a választási kampányban – mutatott rá Szopkó Tibor.

Kép

A helyi Momentum képviseletében felszólaló önkormányzati képviselő a közéleti vitákat mostanság eluraló kormányzati intézkedések kapcsán hozzátette: hárommillió szavazóját csapta be legjobban a kormánypárt.

– Ugyan sok mindenben nem értünk egyet veletek, de mégis szeretünk titeket, tisztelünk benneteket. Jobban tisztelünk benneteket, mint az általatok megválasztott kormány. Ugye nem ezt a lovat akartátok? Ahogy sokatokkal beszélek, azt látom, nem. Úgyhogy ma értetek is itt vagyunk – szólította meg az ellentábort a helyi politikus.

Kép

Kiss Balázs, a Minden Fiatal Magyarországa tagja úgy értékelte, a regnáló hatalom alig egy nap alatt nyirbálta meg a KATÁ-t – esélyt sem hagyva a társadalmi konzultációnak. Varga Ferenc jobbikos országgyűlési képviselő felhívta a figyelmet: a Fidesz-kormány az egyes társadalmi csoportok egymás ellen fordításával igyekszik fenntartani a hatalmát. – Ennek a politikának a középpontjába a cigányok is bekerültek már, amikor egy lapon emlegetett bennünket Orbán Viktor a migránsokkal – állapította meg a vállaltan roma származású honatya.

Kép

– Szűkebb pátriám Dél-Borsod. A megyének az a része, ahol a neofeudális rendszer egyik nagy tornya meredezik. Ahol a stadionok és a műfüves pályák árnyékában szegényes házak és töredezett utak találhatók. Olyan, mint az ország, csak kicsiben – vélekedett a mezőkövesdi Kossuth kör részéről Czipa Zoltán András. A vattai pedagógus szerint a tizenkét év alatt leépített oktatási rendszert teljes szemléletváltással lehet csupán majd egyszer valamikor helyreállítani.

Kép

– Most mindenki aggódik, a kormány is aggódik. Jogosan félnek, mert most omlik a fejükre az a rengeteg hazugság, amivel megnyerték a választást. Egy országot kormányozni azonban csak tisztességgel és becsülettel lehet – e szavakkal lépett fel a pódiumra Márki-Zay Péter. A Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöke hangsúlyozta: olyan idők elébe nézünk, amikor a Fideszre szavazók is rövidesen csatlakozni fognak a tüntetésekhez.

– Orbán Viktornak választania kellett, hogy a kisembereket sanyargatja, vagy a saját tolvaj barátait. Döntenie kellett, hogy a tanárok fizetését emeli, vagy a miniszterekét. Micsoda tapintatos lépések ezek... – világította meg az intézkedések vélt mögöttesét a volt miniszterelnök-jelölt.

Kép

Az időközben – szó szerint is – gyülekező fellegek ellenére a tömeg a Villanyrendőr felé vette az irányt. A résztvevők a Városház teret is rövidesen útba ejtették, ahol láthatósági mellényben – a főutcán addigra kellőképpen bejáratott szimbolikus mozdulatsorukkal: papírpénzt szórva maguk elé – a Széchenyi szobrot is körbeseperték. Habár a tüntetés „fesztiválhangulatáért” az MKKP miskolci szervezete is sokat tett, a futtában felszolgált grillezett csirkefarhát sem volt képes az elégedetlenkedés hangjain csitítani.

Kép

A több mint kétórás megmozdulás fáklyagyújtással ért véget a Szemere kertben, ahol Bazin Levente osztotta meg zárógondolatait. – Hívják akár Horthy-, Kádár- vagy Orbán-rendszernek, mindegyikük olyan társadalmat épített ki, mely előbb vagy utóbb nem a közösséget szolgálta. Ez az urak és szolgák világa. Szemben velünk, a szolidáris világgal, ahol tudjuk: nem csupán felettünk, hanem mellettünk is mindig áll valaki – hangzott el az MSZP-s önkormányzati képviselőtől.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Rendkívüli akció az Avason. Fotó: Juhász Ákos
Rendkívüli akció az Avason
Miskolc
Csaknem 30 ezer ember él az Avason, Magyarország egyik legnagyobb lakótelepén, ahol mintegy 10 500 lakás található. Ezért kiemelten fontos terület Miskolcon, ahol szerdán rendkívüli rendészeti ellenőrzés kezdődött.
New Yorkban nyert díjat
MiskolcKultúraSzabadidő
Egy álom vált valóra: Barta Ildikó miskolci zeneszerző az Oniros Film Awards Best Soundtrack kategóriájának győztese lett. Ő szerezte Balla Riana Emma rövidfilmjének a zenéjét.
Harmincöt év könyvei kerültek a vitrinekbe
MiskolcKultúraSzabadidőTudomány
Retrospektív könyvkiállítás nyílt a II. Rákóczi Ferenc Könyvtárban, amely a Bíbor Kiadó elmúlt harmincöt évének legfontosabb kiadványait és szerzőit mutatja be. A tárlat a miskolci kiadó történetébe enged betekintést, bemutatva annak meghatározó könyveit és kulturális szerepét.
kama sport Népkert
Nem kamu: ha szerda, kama a miskolci Népkertben
MiskolcSportOktatásÉletmódEgészségSzabadidő
Kamabajnokság, kamaszerda, kamatábor. Miskolcon három kamás program indul el egymással párhuzamosan.