Ugrás a tartalomra

Áram-kétszeres, gáz-hétszeres emelés

Létrehozva
Németh Szilárd bejelentette a rezsiemelés részleteit. A megnyugtatásnak szánt tájékoztatás sokkoló. Hiába magyarázzák, ez a döntés minden ember számára brutális megszorítás – fogalmazott Hegedűs Andrea országgyűlési képviselő. Az áram az átlagfogyasztáson felül a KÉTSZERESÉRE, a gáz a HÉTSZERESÉRE emelkedik!

Az eddig kapott információk nagy port kavartak. Már az átlagfogyasztás megfogalmazása is problémás és hazug. Ahogy ezt kiszámították, érthetetlen (áram 210 kWh/hó, földgáz 144 köbméter/hó). Ezek az emberek még nem beszéltek miskolciakkal. Ez a fogyasztási szint igencsak szűkös. Nem is szólva azokról a nyugdíjasokról, akik otthonában a földgáz nem elérhető, ezért elektromos árammal fűtenek. Miskolcon és agglomerációjában érinti a családi házban élőket, a többgenerációs családokat és az egyedülálló kisnyugdíjasokat. Őket mind nehéz helyzetbe hozza a rezsiemelés – jelentette ki Hegedűs Andrea. A rendelet nem érinti a nagycsaládosok részére már eddig is biztosított kedvezményt a földgáznál. De mi lesz az 1-2 gyermekes családok kedvezményével? Ahol nincs 3 vagy több gyermek, ők ennek a kormánynak nem számítanak. A rezsi ettől fogva a családok bevételének felét, a fizetésemeléseket pedig az infláció viszi el.

Kép
Hegedűs Andrea

Megint olyat sikerült összehozni a kormánynak, ahol több a kérdés, mint a válasz. Nincs kihez fordulni információért – hangsúlyozta a DK országgyűlési képviselője. Azt mondták, hogy nem lesz rezsiemelés, megvédik a családokat. Meggondolatlan, kapkodó intézkedések súlyát cipelik az emberek. A kihirdetett energia-veszélyhelyzet és a rezsiemelés pontos részletszabályai a bejelentés ellenére képlékenyek, sok a kérdő- és felkiáltójel. Ugyanez a helyzet a katánál. A fideszes Hollik István szerint aki a KATÁ-ból kiesik, az sem veszíti el a munkáját. A kormány beteg gazdaságfilozófiájával, a munkaalapú társadalommal ellentétben azonban a megélhetést nem a munka biztosítja, hanem a jövedelem, és akinek nincs elegendő pénze, az hiába dolgozik, nem él meg. Ettől a jövedelmétől fosztanak meg 350 ezer embert most, amikor a költségvetés romokban, rekordgyenge a forint, és vágtat az orbáni infláció. A kormányfő fizetését viszont megduplázták, és már államtitkárai is két és félmillió fölött keresnek - hangoztatta Hegedűs Andrea.

A többség szerint a kata kivégzése nem is állatorvosi ló, ez egy komplett ménes. A kormányfő szerint nem azt kell nézni, mit mondanak, ha nem hogy mit tesznek. A kampány során mást se tudtak mondani, mint hogy mi rosszat tenne az ellenzék, ha kormányra kerülne. Most viszont éppen azt teszik, amivel az ellenzéket rágalmazták: súlyosan megszorítanak. Csöbör Katalin, Kiss János, Kovács Zsolt a parlamentben lesütött szemmel megszavazta gyorsított tempóban a katás adózás eltörlését és a rezsinövelést. Becsaptak mindannyiunkat! Kiderült, hogy augusztus 20-án Orbánnak Európa legdrágább tűzijátéka, nekünk rezsiemelés, adóemelés és orbáni infláció jut. Velünk fizetteti meg a kormány a saját alkalmatlanságát. Újabb és újabb büntetést kapunk majd iskolakezdésre. Nem akarunk megfagyni, és nem akarunk éhezni! Átvertek minket? Igen! Hamarosan véleményt mondhatunk az eddigi történésekről. Időközi választás lesz szeptember 25-én. Olyan emberekre van szüksége az országnak, akik nemcsak kampányidőszakban értik az emberek gondjait, hanem érzik a választások után is a mindennapok nehézségeit. Olyan jelöltre van szüksége városunknak, aki az emberek között él, aki a mindennapi problémákért küzd, és azért fog tenni, hogy a város költségvetéséből több pénzt jusson mindazoknak, akik megszenvedik a kormány elhibázott döntéseit. Ilyen embernek ismerem Sebe-Gazdig Juditot, a 3 sz. választókerület önkormányzati jelöltjét – érvelt Hegedűs Andrea.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Rendkívüli akció az Avason. Fotó: Juhász Ákos
Rendkívüli akció az Avason
Miskolc
Csaknem 30 ezer ember él az Avason, Magyarország egyik legnagyobb lakótelepén, ahol mintegy 10 500 lakás található. Ezért kiemelten fontos terület Miskolcon, ahol szerdán rendkívüli rendészeti ellenőrzés kezdődött.
New Yorkban nyert díjat
MiskolcKultúraSzabadidő
Egy álom vált valóra: Barta Ildikó miskolci zeneszerző az Oniros Film Awards Best Soundtrack kategóriájának győztese lett. Ő szerezte Balla Riana Emma rövidfilmjének a zenéjét.
Harmincöt év könyvei kerültek a vitrinekbe
MiskolcKultúraSzabadidőTudomány
Retrospektív könyvkiállítás nyílt a II. Rákóczi Ferenc Könyvtárban, amely a Bíbor Kiadó elmúlt harmincöt évének legfontosabb kiadványait és szerzőit mutatja be. A tárlat a miskolci kiadó történetébe enged betekintést, bemutatva annak meghatározó könyveit és kulturális szerepét.
kama sport Népkert
Nem kamu: ha szerda, kama a miskolci Népkertben
MiskolcSportOktatásÉletmódEgészségSzabadidő
Kamabajnokság, kamaszerda, kamatábor. Miskolcon három kamás program indul el egymással párhuzamosan.