Ugrás a tartalomra

Visszakapja eredeti funkcióját a Lovagi tornák tere

Létrehozva
A koncertek mellett lovas bemutatóknak és tornáknak továbbra is helyet ad majd a rendezvénytér, de a díjugrató versenyeket száműzte az önkormányzat.
Kép
Fotó: Horváth Csongor

Nem ad helyet többé nagy, nemzetközi lovasversenynek a diósgyőri Lovagi tornák tere. A döntést a városrész élhetőségének biztosítása miatt, az ott élők érdekében hozta meg a miskolci önkormányzat – mondta el lapunknak Miskolc alpolgármestere. Varga Andrea felidézte, nemzetközi díjugrató versenyeknek 2017-től adott otthont a Lovagi tornák tere, a legnagyobbat, a Castle Classic Nagydíjat 2019-ben rendezték meg. Ekkor közel háromszáz lovat kellett elszállásolni a Diósgyőri vár környezetében. - Ennyi ló jelenléte természetesen nem azért probléma, mert ne szeretnénk őket. A gond az, hogy szálláshelyüktől ötven méterre lakóövezet kezdődik, családi házak százai váltak élhetetlenné hetekre a megnövekedett forgalom, illetve a lovakkal járó szag, és a legyek, valamint egyéb repülő jószágok miatt – emlékeztetett Varga Andrea, aki hozzátette, a vár környezetében üzemelő éttermek, fagyizók, panziók működésére is hatással volt a lovak okozta környezeti terhelés. Arról nem beszélve – folytatta –, hogy a Lovagi tornák tere ilyen volumenű nemzetközi versenyek befogadására nem igazán alkalmas. „Hallani lehetett sokaktól, hogy a bemelegítő pálya annyira kicsi volt, hogy csak a szerencsének köszönhető az, hogy egyetlen baleset sem történt” - tette hozzá.

Tudatos döntés

2020-ban a világjárvány miatt elmaradt a Castle Classic a várban, 2021-től viszont már a városvezetés tudatos döntése volt, hogy nem rendezik azt meg a továbbiakban. – Mérlegelnünk kellett. Az egyik serpenyőbe a rendezvényből befolyó bevételt tettük, a másikba pedig a városrész élhetőségét. Veres Pál polgármesterrel mi úgy döntöttünk, hogy egy hétre sem veszélyeztetjük a vár környezetében élők életminőségét. Tettük ezt annak ellenére is, hogy sok érdek sérült amiatt, hogy végre a miskolciak, diósgyőriek kerülhessenek előtérbe – mondta Varga Andrea, aki felidézte: voltak családok, akik a rendezvény miatt inkább erre az időszakra tervezték nyaralásukat, vagy ha tehették, az adott időszakra elköltöztek otthonukból. Csak, hogy ne kelljen újból átélni a verseny okozta kellemetlenségeket.

És, hogy mi lesz akkor a Lovagi tornák terén? Az alpolgármester szerint éppen az, amire tervezték: koncertek és egyéb nagyrendezvények, köztük természetesen lovagi tornák, bemutatók.

A programok maradnak

- Egy ilyen történelmi háttérrel rendelkező várhoz hozzátartoznak a lovagi tornák, mindig is voltak ilyen rendezvények, csak akkor még a várárokban. Ezek kerülhetnek majd a térre, viszont ezekhez a programokhoz nem kell több száz ló, csupán három-négy – jelentette ki Varga Andrea, aki hozzáfűzte még: szeretnék megvizsgálni a Lovagi tornák terének üzemeltetési lehetőségeit, miként a várfürdő újjáélesztéséről sem tettek le, hiszen arra hatalmas igény mutatkozik a miskolciak részéről. Mint leszögezte, a városvezetés részéről komoly szándék van erre. Éppen ezért a részvételi program keretein belül induló Városi Esték beszélgetéssorozat egyik alkalmának éppen ennek a területnek a jövője lesz majd a téma.

Ez is érdekelhet

Jégcsarnok
Pályaválasztói jogot cseréltek
MiskolcSport
Rövid időn belül immáron harmadszor változik a DVTK Jegesmedvék Erste ligás hokicsapata fellépésének helyszíne, vagy kezdési időpontja.
Eperjes Károly
A szent és szabad művészet lesz a vendég a TTH-ban
MiskolcKultúraSzabadidő
„Az igazat mondd, ne csak a valódit” című zenés irodalmi esttel vendégszerepel Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész és Négyessy Katalin gordonkaművész november harmadikán Miskolcon a Tudomány és Technika Háza színpadán.
Képgaléria
1956-os megemlékezés a Petőfi téren
Tóth-Szántai József: 1956 lángja nem aludhat ki!
Miskolc
Miskolc első embere október 23-ai beszédében, a Petőfi téren arra hívta fel a figyelmet, hogy 1956-ra emlékezve nemcsak a mártírokra, hanem az egész nemzet szenvedésére emlékezünk kell.
A modernkori festő ecsete az AI
MiskolcKultúraTudomány
Malejkó Benjámin miskolci alkotó két éve fedezte fel a mesterséges intelligencia művészi oldalát. Ma már több mint 159 ezren követik naponta, ahogy a digitális technológia és az emberi lélek találkozásából új képi világ születik.