Ugrás a tartalomra

Szinva Örökség Napok: „Ahol elfut a Szinva patak”

Létrehozva
A Szinva Örökség Napok programjában tehetséges miskolci gyerekek és felnőttek mutatkoznak be, táncosok, zenészek, bábosok és énekesek váltják egymást a Szinva völgyében hét helyszínen augusztus 28-án vasárnap reggeltől késő délutánig.
Kép
szinva_hid_8

Ki nem ismerné József Attila gyönyörű versét. És persze aki ismeri, pontosan tudja hol született minden idők legszebb szerelmes verse. Igen itt Miskolcon a Szinva völgyében, sokak szerint az ország legszebb helyén, Lillafüreden. De nem csak e vers miatt nevezzük Miskolcot a honi kultúra vidéki fellegvárának, hanem azért is, mert itt született a könyvnap rendezésének gondolata, mint ahogy a Meseautó című kultikus film is, és itt rendezték a híres lillafüredi írótalálkozókat. Itt a Sötétkapu melletti fotóműhelyében dolgozott Zsitkovszky Béla az első magyar mozgófilm alkotója. De itt volt az első közép-kelet-európai Rockfesztivál, ahogy a könyvekben szerepel, a „magyar Woodstok”, és itt született Feledy Gyula miskolci Kossuth-díjas grafikus kezdeményezésére a hazai grafika országos ünnepe a Grafikai Biennálé. A mi színházunk volt az első honi kőszínház, az első „nemzeti”, ahol egykoron a kor legnagyobb színésznőjét, Dérynét ünnepelte a miskolci publikum.

Kép
szinva_hid_10

A Szeles utcában született Pressburger Imre forgatókönyvíró, az első magyar származású Oscar díjas és a mai sétáló utcában állt egykoron az a ház, ahol Ferenczi Sándor világhírű, iskolateremtő pszichoanalitikus született. Sokan nem tudják, hogy miskolci a leghíresebb magyar operett, a Csárdáskirálynő libretto szerzője is. Ő Jakobovits Béla néven a Mindszent utcában látta meg a napvilágot és később, már Bécsben Jenbach Bélaként vált világhírű színpadi szerzővé. És még sokan, nagyon sokan kötődnek Miskolchoz, akik a magyar kultúra híres alkotóivá váltak és szeretettel emlékeztek egykori városukra. Amikor ezeket a sorokat írom a Dérynéről elnevezett kávézóban ülök és egy villamos megy sietősen Diósgyőr felé. Csendesen fut a síneken, nem úgy, mint egykoron, amikor a több kocsiból álló szerelvény a kerekek fémes csattogása közepette rótta a kilométereket a városban. Ez is egy miskolci csoda. Mert itt nálunk, százhuszonöt évvel ezelőtt indult útjára az első vidéki villamos.

Kép
szinva_hid_7

Amiért e sorokat írom, annak oka az, hogy miskolci csodákra, de most nem a régmúlt, hanem a most köztünk élő miskolci csodákra hívjam fel a figyelmet. A Miskolci Nemzeti Színház Játékszínben lesz az ősbemutatója Zemlényi Attila és Kabai Lóránt kortárs drámájának, a Vasgyári Eklógáknak. A Szinva Örökség Napok programjába, tehetséges miskolci gyerekek és felnőttek mutatkoznak be, táncosok, zenészek, bábosok és énekesek váltják egymást a Szinva völgyében hét helyszínen augusztus 28-án vasárnap reggeltől késő délutánig. Lillafüreden, a II. János Pál pápa téren, a Kilián lakótelep főterén, a Győri kapui ifjúsági sporttelepen, az Erzsébet téren, a Szinva teraszon és a Szinvapark Bevásárlóközpont előtti színpadokon lépnek fel Miskolc kulturális életének meghatározó szereplői, köztük a Reményi Ede Kamarazenekar, a Miskolci Csodamalom Bábszínház, a Galiba Társulat, a Diri-Dongó együttes, a Miskolci Mazsorett Együttes, a KÖDMÖN Formációs Táncegyüttes, a nemzetközi fesztiválokat megjárt Miskolc Dixieland Band, a Miskolc Big Band, a Szinvavölgyi Néptáncegyüttes , a Perecesi Bányász Koncert Fúvószenekar, kortárs zenei formációk és még sok fellépő.

Kép
szinva_hid_9

A Szinva teraszon hallhatjuk városunk nemzetközi hírű, jövőre hatvanéves szimfonikus zenekarát, akik ünnepi hangversennyel köszöntik a Szinva Örökség Napok közönségét augusztus 28-án este fél nyolckor. Velünk lesz a város kiváló kortárs zenei formációja a Mintha zenekar, Vihula Mihajlo gitárművész tanítványaival, lesz Szinva-híd soroló, az idei év tizenéves felfedezettjei, az Akupunktúra és a Tisztakosz zenekar. Megcsodálhatjuk a Szinva Art Társulat táncosát, Feszner Dórát és megemlékezünk a nagy miskolci árvíz áldozatairól. Az est az Erzsébet téren folytatódik a The Sign, majd Szabó Balázs bandája koncertjével, amely egyben az idei és első Szinva Örökség Napok zárókoncertje.

Ez is érdekelhet

Jégcsarnok
Pályaválasztói jogot cseréltek
MiskolcSport
Rövid időn belül immáron harmadszor változik a DVTK Jegesmedvék Erste ligás hokicsapata fellépésének helyszíne, vagy kezdési időpontja.
Eperjes Károly
A szent és szabad művészet lesz a vendég a TTH-ban
MiskolcKultúraSzabadidő
„Az igazat mondd, ne csak a valódit” című zenés irodalmi esttel vendégszerepel Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész és Négyessy Katalin gordonkaművész november harmadikán Miskolcon a Tudomány és Technika Háza színpadán.
Képgaléria
1956-os megemlékezés a Petőfi téren
Tóth-Szántai József: 1956 lángja nem aludhat ki!
Miskolc
Miskolc első embere október 23-ai beszédében, a Petőfi téren arra hívta fel a figyelmet, hogy 1956-ra emlékezve nemcsak a mártírokra, hanem az egész nemzet szenvedésére emlékezünk kell.
A modernkori festő ecsete az AI
MiskolcKultúraTudomány
Malejkó Benjámin miskolci alkotó két éve fedezte fel a mesterséges intelligencia művészi oldalát. Ma már több mint 159 ezren követik naponta, ahogy a digitális technológia és az emberi lélek találkozásából új képi világ születik.