Ugrás a tartalomra

Partnerségben a helyi közösségekkel és fenntarthatóan fejlesztenék a várost

Létrehozva
Elkészült Miskolc Fenntartható Városfejlesztési Stratégiája – ennek és erről szólt az a partnerségi rendszer kialakítását, valamint a civil szervezetek és közösségek bekapcsolódását célzó városstratégiai fórum, amit péntek délután a Városházán tartottak.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

A megváltozott kihívások és szükségletek alapján Miskolc újradefiniálja jövőképét, fejlesztési céljainak rendszerét és az ezekhez kötődő projekteket is. Ehhez kapcsolódva készült el Miskolc Megyei Jogú Város Fenntartható Városfejlesztési Stratégiájának (FVS) tervezete, amely megalapozza majd a település további, jövőben elkészítendő stratégiai dokumentumait is.

Kép

Az esemény társszervezője az Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület - Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ (ERKE Civil Központ) részéről Palik Szilvia elnök társadalmasító szándékukat kifejtve elmondta: céljuk, hogy a város 2030-ig vonatkozó fejlesztési terveibe minél inkább bevonják a civil partnereket –  hogy azok ne egyedül, hanem az önkormányzattal együttműködve tudják a pályázati lehetőségeket kiaknázni.

Kép

Az Exact Kft. képviseletében Pásztor Attila ismertette a helyzetelemzésükkor használt vizsgálati szempontokat. Mindebből kiderült: legfőképp a digitális és „zöld” átállásnak, valamint a dekarbonizációs kívánalmaknak kellett, hogy megfeleljenek a tervezés során. Ezeken túl pedig az agglomerációs, gazdasági, foglalkoztatási, oktatásügyi, infrastrukturális és egészségügyi kérdéseket is alaposan körüljárták.

Kép

A közszolgáltatások, szociális intézmények, bölcsődék, óvodák, házi- és gyermekorvosi praxisok számát is tárgyalták a koncepció kidolgozásakor. Külön hangsúlyt fektettek a lakhatási mutatók elemzésére, ami a fiatalok Miskolcon tartásában merült fel súlyozott stratégiai pontként. Miként a szakember felhívta a figyelmet: a természetes népességfogyás és az elvándorlás mértékét figyelembe véve 2035-re prognosztizálhatóan ugyanannyi lesz az aktív lakosok száma, mint az inaktívaké a vármegyeszékhelyen.

Kép

Szopkó Tibor szerint minden stratégia annyit ér, amennyit meg tudunk belőle valósítani. Az alpolgármester a részletes célrendszert ismertetve elárulta: habár az uniós források érkezése kapcsán rengeteg a bizonytalanság, a városvezetés a részvételiséggel és a párbeszéddel igyekszik a helyes fejlesztési irányokra rálelni. A városvezető – tette hozzá – hisz abban, hogy a Miskolcot is sújtó gazdasági és társadalmi problémák a település adottságainak feltérképezésével hosszútávon előnyükre fordíthatók.

Kép

Szopkó Tibor alpolgármester előadásában úgy vélekedett: a hátrányos demográfiai folyamatok megállításában kulcsszerepet játszhat, hogy Miskolcot két évtizeden belül "Magyarország legélhetőbb városává” tegyük. Véleménye szerint a város kulturális javai mellett ezt a törekvést támogathatja a gazdasági ökoszisztéma további erősítése, valamint Miskolc befektetőbarát jellegének kidomborítása.

Ehhez – mutatott rá a várospolitikus – szükséges még az infrastruktúra, a közösségi közlekedés, a humán szolgáltatások fokozott erősítése, valamint az esélyegyenlőség, a versenyképesség és a klímaadaptáció irányába tett erőfeszítések megtétele is. Ezen célrendszerhez – zárta mondandóját az alpolgármester – kapcsolódik az a közelmúltban lefektetett Hodobay-terv is, ami egy soha nem látott belvárosi épületrekonstrukciót irányoz majd elő.

Kép

A polgármesteri hivatal Díszteremben ezt követően a Regionális Civil Központ Alapítvány elnöke, Szendrák Dóra által moderált délutánon az úgynevezett facilitált csoportmunka következett, vagyis a fórumba bevont szereplők egyebek mellett azt is eldönthették, hogy a helyzetkép megállapításai közül szerintük melyek a legfontosabb témák az általuk képviselt szervezet tevékenysége szempontjából. 

Ez is érdekelhet

Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.
Mathiász János emlékezete szakmai borkonferencia. Fotó: Rogosz Péter
Mathiász János emlékezete és a jövő borászata Miskolcon
MiskolcGazdaságOktatásKultúraÉletmódGasztroSzabadidőTudomány
Szakmai konferenciával és filmvetítéssel tisztelegtek a neves szőlőnemesítő, Mathiász János emléke előtt csütörtökön Miskolcon, az MTA MAB Székház épületében.
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartottak a Tetemváron. Fotó: Juhász Ákos
A közbiztonság javítását célzó programok indultak a Tetemváron
Miskolc
Elindult az „Együtt a Tetemvár-Bábonyibérc városrészekért!” című projekt megvalósítása Miskolcon.