Ugrás a tartalomra

Egy perc Miskolc

Létrehozva
A város legfontosabb híreivel jelentkezünk egy percben.

Miskolc Polgármesterének Bora

Második alkalommal is megválasztották Miskolc Város borát. Borbírák és sommelierek döntöttek arról, hogy a Bükki borvidék kínálatából mely borok nyerhetik el a Miskolc Polgármesterének Bora címet. 27 tétellel, három kategóriában neveztek a környékbeli borászok. Az eredményhirdetésre augusztusban kerül majd sor.

Virágzik a parlagfű

Hétvégére a pollenkoncentrációja több helyen is magasabb lehet. Azok, akik érzékenyek rá, már tapasztalhatják a tüneteket. A Miskolci Önkormányzati Rendészet munkatársai ebben az időszakban fokozottan ellenőrzik ezeket a körzeteket. Aki pedig nem kaszálja saját területén a parlagfüvet, súlyos büntetésre számíthat.

Közös Kutatás

Átütő eredményt ért el egy közös kutatás során a Lillafüredi Pisztrángtelep és a gödöllői Szent István Egyetem. A telep munkatársai és az intézmény több mint 20 éve dolgozik együtt különböző projekteken. A legutóbbi az ősivarsejt beültetés volt. A technológiának köszönhetően a kihalás szélére sodródott halfajok megmenthetők.
 

Ez is érdekelhet

A tréner és a több gólos megterhelés
MiskolcSport
Labdarúgás: nagy érdeklődés előzi meg a helyi fellegvárak csapatainak csatáját.
Képgaléria
Miskolci Termelői Nap
Minőségi kézműves termékek a belváros szívében – termelői nap októberben is
MiskolcGasztroSzabadidő
Október harmadik vasárnapján újra megrendezték az elmaradhatatlan Miskolci Termelői Napot, az igényes vásárlók piacát, ahol minőségi élelmiszerek, különleges kézműves termékek és helyi értékes portékák közül válogathattak.
„Csak” hatvan ponttal nyertek
MiskolcSport
Kosárlabda: NB I női, A-csoport, alapszakasz, 5. forduló.
Megtudtuk, miért nem indult el mindenhol a főtésszolgáltatás Miskolcon
Miskolc
Hiába kezdődött meg a fűtésszezon, a MIHŐ Kft. mégsem tudta mindenhol elindítani a fűtésszolgáltatást a társasházi korszerűsítések elhúzódása miatt.