Ugrás a tartalomra

Már használható az első miskolci kerékpáros híd

Létrehozva
A Kisfaludy-híd felújításával párhuzamosan kialakított különleges ívhíd mellett 430 méter új kerékpárút is épült, mely csatlakozik a miskolci bringaút-hálózathoz is. 
Preview Image
Kerékpáros híd átadó - Juhász Ákos képgalériája

Átadták kedden a Miskolc tehermentesítő úthoz és az Y-hídhoz kapcsolód kerékpáros hidat és kerékpárutat, ezzel hivatalosan is lezárult a 2019-ben indult beruházás első etapja. A teljes beruházás mintegy tizenötmilliárd forintos hazai forrásból valósult meg, a 430 méteres kerékpárút és a Kisfaludy-híd melletti kerékpáros ívhíd ebből 1.4 milliárd forintba került – mondta el az átadón az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) útépítési beruházások támogatásáért felelős helyettes államtitkára.

Pántya József kiemelte, az új csomóponttal Miskolc egyik legösszetettebb infrastrukturális fejlesztése készült el az elmúlt években. „Az Y-híd kapcsolatot biztosít Szirma, Martinkertváros és a belváros között, de a projektnek köszönhetően megszűntek Miskolc belvárosában a csúcsidőben korábban tapasztalható dugók és elérhetővé vált a hídon keresztül a városközpont felől a Tiszai-pályaudvar is” – emlékezetett az államtitkár, aki köszönetet mondott a miskolci önkormányzatnak és a kivitelező He-Do Kft-nek, akikkel az elmúlt években folyamatos volt az egyeztetés, a közös munka. 

Kép
Sípos Zsolt, a HE-DO ügyvezető, Csöbör Katalin és Pántya József. Fotó: Juhász Ákos

- A kormány és az ÉKM számára is fontos a biztonságos közlekedésre való törekvés, ennek jegyében készült el a most átadott kerékpárút, ami az Alkotmány utcától a Szinva-patakig halad, ott pedig csatlakozik a már meglévő miskolci kerékpárút-hálózathoz csatlakozva – hangsúlyozta Pántya József.

Az Y-híd projekt eredeti terveiben nem szerepelt a kerékpáros híd, mint ahogyan a kerékpárút, a Csokonai utca meghosszabbítása, a Kisfaludy utca újraburkolása és a Tiszai pályaudvar melletti P+R parkoló sem. Ezek a lakosság kérésére, az önkormányzat, a kivitelező és a korábbi NIF Zrt. (ma ÉKM – a szerző) hatékony együttműködésének köszönhetően valósultak meg – ezt már Csöbör Katalin, a térség országgyűlési képviselője jelentette ki, aki köszönetet mondott a korábbi Technológiai és Innovációs Minisztériumnak, azon belül Mosóczi László államtitkárnak.  

Kép


- Valahányszor a minisztériumhoz és azon belül államtitkár úrhoz fordultam a projekthez kapcsolódó lakossági kéréseket tolmácsolva, mindig támogatóan álltak azokhoz és végül sikerült biztosítani az amúgy nem is kevés pluszforrást ahhoz, hogy ezek a fent említett plusz elemek is megvalósuljanak – jelentette ki a politikus.

Hozzátette: a projekt első üteme ugyan lezárult, de a szakemberek már dolgoznak annak folytatásán, melynek köszönhetően a következő években elkészülhet a hármas főútvonal miskolci tehermentesítő szakasza az Y-híd és a Keleti-városkapu között, érintve a Tiszai pályaudvar előtti teret is. Erről a projektről itt írtunk korábban részletesen. 

Ez is érdekelhet

Álmaik szerepéért énekeltek a gyerekek a miskolci színház színpadán
MiskolcKultúra
A Miskolci Nemzeti Színház meghallgatást hirdetett a Valahol Európában című musical gyerekszerepeire. Majd' száz gyermek érkezett a színházba szerdán. Belestünk a kulisszák mögé.
Századik születésnapján köszöntötték László Sándorné Stubnér Ilonát
Miskolc
Századik születésnapja alkalmából köszöntötte László Sándorné Stubnér Ilonát Tóth-Szántai József polgármester és Hollósy András alpolgármester szerdán. A város vezetői virággal, bonbonnal és jókívánságokkal érkeztek az ünnepelthez, aki április 23-án töltötte be 100. életévét.
Képgaléria
Mozdulj a drog ellen
Sport és közösség a drogok helyett
MiskolcSportOktatás
Sportbemutatókkal, közös mozgással és prevenciós programokkal várták a fiatalokat a „Mozdulj a drog ellen!” című rendezvényen szerdán Miskolcon. A program célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a kábítószerfogyasztás veszélyeire, valamint az egészséges életmód és a közösségi programok szerepére a megelőzésben.
Erőszakosan próbált pénzt szerezni a Centrumnál, a rendészek fogták el a támadó asszonyt
MiskolcBűnügy
Azonnali rendészeti beavatkozásra volt szükség Miskolc belvárosában, miután egy agresszív kéregető fizikailag is rátámadt két járókelőre.