Ugrás a tartalomra

Veres Pál kiáll az M30-as miskolci szakaszának ingyenessége mellett: hétfőn a miniszterhez fordul

Létrehozva
Miskolc polgármestere közösségi oldalán reagált arra a hírre, mely szerint számos egyéb útszakasz mellett fizetőssé válhat az M30-as Miskolcot elkerülő szakasza is.
Kép

Veres Pál polgármester vasárnap reggeli posztjában felidézi: a kormánynak nem először jut eszébe, hogy fizetőssé tegye az M30-as Miskolcot elkerülő szakaszát. 

Mint arról beszámoltunka várost vezető Velünk a Város frakció is tiltakozását fejezi ki az Építési és Közlekedési Minisztérium által elkészített, az országos sajtóban szombat délután nyilvánosságra került tervezet ellen.

"Amikor legutóbb felmerült ez az ötlet, az illetékes minisztériumhoz fordultam a Miskolcon és a környéken élők érdekében - levélben és személyesen is határozottan kiálltam az útszakasz ingyenessége érdekében. 2021 decemberében célt értem - ingyenes maradt az autópálya Miskolcot elkerülő szakasza"

- eleveníti fel a városvezető, majd ekként folytatja:

"Mivel a tervezet társadalmasítására (társadalmi konzultációjára - az emberekkel való megbeszélésre) csak egy hetet szántak, így hétfő reggel az első dolgom az lesz, hogy felvegyem a kapcsolatot a Lázár János miniszter vezette szaktárcával és újra kiálljak az út ingyenessége mellett a miskolciakért."

Veres Pál hozzáteszi: ahogy 2021-ben, az M30-as fizetőssé tétele most is komoly terhet róna a miskolciakra és a környékben élőkre, amely különösen rosszul érintené a városlakókat a jelenlegi áremelkedések miatt. 

"Lépni kell! Bízom benne, hogy újra sikerrel járunk majd! Én ismét ott leszek"

- zárja Facebook-bejegyzését Miskolc polgármestere.

 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.