Ugrás a tartalomra

Akkor és most…: A Bankpalota

Létrehozva
A Széchenyi utcai Bankpalota áll a régi képeslap középpontjában.
Kép
dr. Sáfrány Gy. József képeslapja

A Széchenyi utca 56. szám alatti házat 1910-ben a Borsodmegyei Takarékpénztár új székházának építették fel, a korábbi olimpiai bajnok Hajós Alfréd tervei alapján. A Takarékpénztár az épületnek csak az utcai részeit használta, az emeleten kialakított lakásokban a cégvezetők laktak. Az udvari és a déli, Szinva felé eső épületrészekben magán- és bérlakások voltak. Az udvarban és a főutcán üzleteket alakítottak ki, az udvarban volt például a Turul Irógép Vállalat központi lerakata.

Kép
Mocsári László fotója

Az utcai fronton a 20. század második felében sokáig rádió-villamossági szaküzlet, a nyugati oldalon üveg- és porcelánbolt, az udvarban pedig az Express Utazási Iroda működött. A 2010-es évektől sportruházati, illetve könyvesbolt van a helyükön. A tetőt és az oromépítményt az 1960-as években eltávolították. Az épület homlokzatait 2007-ben teljesen felújították.

Címkék

Ez is érdekelhet

Kutatók Éjszakája a Lévayban. Fotó: Bónusné Nánási Regina
Élményekkel teli programok várták a látogatókat a Kutatók Éjszakáján a Lévayban
MiskolcOktatásKultúraTudomány
A Kutatók Éjszakáján délutántól estig változatos, tudományos és játékos programokkal várták a Lévayban az érdeklődőket, kicsiket és nagyokat egyaránt.
Praktikus tanácsok a hosszú életért az Egészségnapon
MiskolcEgészség
A vérnyomásról, a cukorbetegségről, a dohányzásról, az alvás minőségéről és a fogyásról is szó esett Dr. Sas Attila neurológus főorvos „Egészségesebb élet, hosszabb évek” című előadásán, péntek délután a II. Miskolci Egészségnapon.
Nyolckor a bárkán. Fotó: Gálos Mihály Samu
Ahol az özönvíz a barátságot is próbára teszi
MiskolcKultúraSzabadidő
A pingvinek élete nem csak játék és mese. Főleg, ha éppen egy özönvíz közeleg. Barátságról, hűségről, Istenkeresésről és nagy kérdésekről szól a Miskolci Nemzeti Színház egyik legcukibb előadása.
MVK
Újabb buszmegálló kerül vissza a helyére
Miskolc
Visszahelyezik a Lévay József utca megállóhelyet.