Ugrás a tartalomra

Jótékonysági vacsoraesttel a játszótérért

Létrehozva
A miskolci gyógypedagógiai iskola játszóterének felépítéséért szervez jótékonysági vacsoraestet a Népkerti Vigadó decemberben.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

A Népkerti Vigadó jótékonysági vacsoraestet szervez december 7-ére, csütörtökre a Miskolci Református EGYMI Magvető Gyógypedagógiai Általános Iskola javára - tájékoztatták lapunkat a szervezők. Elmondták, az iskolaudvaron egy olyan játszótér kialakítására van szükség, amely az érzékszervi, mozgásszervi és értelmi fogyatékkal élő gyermekek számára is megfelelő.

Ennek megépítésére ugyan többször pályázott az iskola, de eddig nem jártak sikerrel. A szülők így önálló kezdeményezésként keresték fel a Népkerti Vigadót. Az étterem támogatásként nem csupán a helyszínt, az est teljes lebonyolítását is vállalta.
Minden vendég, aki részt vesz a jótékonysági esten, hozzájárul a játszótér felépítésének költségeihez, hiszen a Vigadó minden eladott vacsorajegy árából 5 ezer forintot felajánl az iskola javára.

Kép
Fotó: reformatus.hu

A vendégek a kétfogásos menü elfogyasztása mellett a Miskolci Nemzeti Színház színművésznője, Radnai Erika operett- és musicaldallamait, valamint Szécsi Viktória és Vízi Viktor dalait is meghallgathatja.

Amennyiben valaki nem tud részt venni az esten, de szeretne segíteni, az megteheti az iskola közvetlen bankszámlaszámára történő utalással: MBH 10300002-45900507-00003285 “Miskolc Iskola”.
A rendezvényről bővebb információt a miskolcivigado.hu-n olvashatnak.

Ez is érdekelhet

Álmaik szerepéért énekeltek a gyerekek a miskolci színház színpadán
MiskolcKultúra
A Miskolci Nemzeti Színház meghallgatást hirdetett a Valahol Európában című musical gyerekszerepeire. Majd' száz gyermek érkezett a színházba szerdán. Belestünk a kulisszák mögé.
Századik születésnapján köszöntötték László Sándorné Stubnér Ilonát
Miskolc
Századik születésnapja alkalmából köszöntötte László Sándorné Stubnér Ilonát Tóth-Szántai József polgármester és Hollósy András alpolgármester szerdán. A város vezetői virággal, bonbonnal és jókívánságokkal érkeztek az ünnepelthez, aki április 23-án töltötte be 100. életévét.
Képgaléria
Mozdulj a drog ellen
Sport és közösség a drogok helyett
MiskolcSportOktatás
Sportbemutatókkal, közös mozgással és prevenciós programokkal várták a fiatalokat a „Mozdulj a drog ellen!” című rendezvényen szerdán Miskolcon. A program célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a kábítószerfogyasztás veszélyeire, valamint az egészséges életmód és a közösségi programok szerepére a megelőzésben.
Erőszakosan próbált pénzt szerezni a Centrumnál, a rendészek fogták el a támadó asszonyt
MiskolcBűnügy
Azonnali rendészeti beavatkozásra volt szükség Miskolc belvárosában, miután egy agresszív kéregető fizikailag is rátámadt két járókelőre.