Ugrás a tartalomra

Elbúcsúzott az adventi villamos

Létrehozva
A 202-es pályaszámú feldíszített Tátrát idén hetedik alkalommal választották meg Európa legszebb ünnepi szerelvényének.

Kép
Az adventi villamos dekorációján minden évben az MVK egy húszfős csapata dolgozik. Fotó: Mocsári László

Utoljára közlekedett szerdán az idei szezonban a miskolci adventi villamos. Az idén mesebeli erdővé alakított szerelvény a hagyományoknak megfelelve ezúttal is advent első vasárnapján indult útjára. A Tátra típusú villamos külseje rosegold színekben pompázott, belül pedig a téli Bükk elevenedett meg a Lillafüredi vízeséssel. Mint megtudtuk, a Miskolc Városi Közlekedési (MVK) Zrt. húsz munkatársa heteken keresztül dolgozott a dekoráción, az asztaloktól kezdve a fapadokig, mindent a saját kezükkel készítettek.

Mándy Gábor, a cég villamosforgalmi és fenntartási üzemvezetője lapunknak elmondta, a 202-es pályaszámú szerelvényt több, mint száz elem díszítette. „A részletek kidolgozása volt a legnehezebb munka, hogy hogyan tudjuk megvalósítani azt, amit közösen kitaláltunk. Hogy egy példát mondjak, nagy kreativitást igényelt például a jégcsapok kialakítása, amiket végül egy felmosófej rongy részéből valósítottunk meg” – részletezte.

Preview Image
Így nézett ki a mesebeli erdővé alakult adventi villamos – Juhász Ákos képgalériája

Ahogyan az ismert, a miskolci adventi villamos először tizenkét évvel ezelőtt indult útjára. Az évek alatt egyre népszerűbb lett az emberek körében. Arról szintén beszámoltunk, hogy idén hetedik alkalommal szavazták meg Európa legszebb adventi villamosának. Gadnai-Bodnár Éva, az MVK operatív igazgató azt mondta, a visszajelzések alapján kijelenthető, az utazóközönség idén is szívébe zárta a járatot.

– Folyamatosan teltházzal közlekedtünk és biztosítanunk kellett már idén azt a lehetőséget nagyon sok iskolás, óvodáscsoportnak, illetve nyugdíjasoknak is, hogy a villamos kigördülése előtti órákban a telephelyen megtekinthessék ezt a villamost, és rengeteg pozitív visszajelzést kaptak a kollégáim személyesen, de emailban és Facebookon is sokan dicsérték a dekorációt – hangsúlyozta.

A szerelvény eredetileg vízkeresztkor búcsúzott volna az utasoktól, az MVK azonban a nagy népszerűség miatt január 10-éig meghosszabbította a menetidőt. Mint a közlekedési cég munkatársaitól megtudtuk, voltak olyan turisták, akik szállásfoglalásaikat is úgy időzítették, hogy meg tudják nézni az adventi villamost.

A járat a tervek szerint a következő ünnepi időszakban is elindul. Hogy milyen díszítést kap, egyelőre meglepetés.

A Miskolc Ma riportja: 

Ez is érdekelhet

Pénteken elstartol a CineFest – a fesztivál igazgatójával beszélgettünk a Kilátó című műsorunkban
MiskolcKultúra
Filmek, sztárok, koncertek, premierek, szabadtéri vetítések és rengeteg kísérőprogram. Pénteken indul a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál. Az előkészületekről, kulisszatitkokról, és a legizgalmasabb vetítésekről számolt be stúdiónkban Bíró Tibor fesztiváligazgató.
Képgaléria
A pálinkafőzés titka
Mitől lesz jó a pálinka? – Az üst mélyén kerestük a titkot
MiskolcGasztroSzabadidő
Javában tart a párlatfőzés szezonja. De vajon mitől lesz igazán jó egy pálinka? Elég hozzá a jó gyümölcs, vagy a főzésen is múlik minden? A Szirmai Pálinkaházban jártunk, ahol Bencs Tivadar pálinkafőző mester segítségével jártunk utána a pálinkafőzés titkainak.
Képgaléria
Képzőművészeti pályázatot hirdettek az Ars Sacrára
MiskolcKultúraEgyház
Péntek, 16 óráig várják a grafikákat, festményeket és kisplasztikákat a Feledy-házban, a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztivál képzőművészeti pályázatára.
Mégis megépülhet a bevásárlóközpont a Bulgárföldön
MiskolcGazdaság
Czipa András országgyűlési képviselő vette kézbe a bulgárföldi SPAR ügyét. A projekt mostanra látható szakaszba lépett.