Ugrás a tartalomra

Számolnak a számozott utcákkal

Létrehozva
Lakóházak, irodák, kereskedelmi egységek, zöldövezet – számos elképzelés fogalmazódott meg a Vasgyár leginkább leértékelt területének megmentésére.
Preview Image
Osztie Tibor képgalériája

Alig egy hónapja adtunk hírt annak az építészeti tervpályázatnak a végeredményéről, melyet a Hodobay-program részeként hirdetett meg az önkormányzat. A vasgyári számozott utcákra kiírt ötletbörze fő célja az volt, hogy a városvezetés felmérje, tulajdonképpen mit érdemes és mit lehet a városrészben megvalósítani – ebben számítottak a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Építészkamara tagjaira.

A feladat Miskolc főépítésze szerint egyértelmű: az alapvető adottságait tekintve rendkívül értékes területtel valamit kezdenie kell a városnak. A pályázat pedig kifejezetten alkalmas arra, hogy feltárják az alternatívákat és az ott kiaknázható tartalékokat, s mindehhez aztán a vállalkozó szellemű beruházókat, fejlesztőket is megtalálják – húzta alá Szunyogh László.

Kép

Lapunk péntek reggel járt a helyszínen. A bejárás során megtudtuk: a pár évvel ezelőtti szanálásból kimaradt terület közel felét azok az önkormányzati bérlakások teszik ki, melyek lakói hosszú évek óta méltatlan környezetben kénytelenek élni. Mindemellett a Magyar Máltai Szeretetszolgálat is működteti azt a felzárkóztató programját, melynek keretében még négy éven keresztül olyan átmeneti lakásokat tartanak fenn, amik szintén az önkormányzat tulajdonában állnak.

Az övezet tényleges értékéhez passzoló funkciók megtalálása kulcskérdés lehet a projekt során. Ugyanakkor a főépítész jelentős szempontnak nevezte, hogy egy majdani fejlesztés során az így megnövekedő forgalmat is el tudják vezetni, és az Újgyőri főtérrel, valamint a Kiss Ernő utcával való összeköttetését biztosítani a területnek.

Kép

Szunyogh László elmondta: az elképzelések körvonalazásához jelentős szakmai és szellemi kapacitás áll rendelkezésre a helyi szakembergárda jóvoltából, amire a városvezetésnek mindenképp építenie kell. Hozzáfűzte: a viszonylag rövid idő ellenére meglepően mély és kidolgozott tervekkel álltak elő az építészek.

Áruház, társasházak, irodaházak, zöldterület – számos koncepcióelemmel rukkolt elő a nyertes pályázó, aki kifejtette: alkotói csapatuk azt tekintette legfőbb feladatának, hogy a legkülönfélébb jellegű elképzeléseket a potenciális beruházók elé tárja. Szél Norbert úgy véli, a legnagyobb kihívást az jelenti, hogy a jövőben méltó presztízzsel rendelkezzenek a számozott utcák. A rekreációs és sportolási funkciók bevonásában bírhat döntő szereppel szerinte a Lyukó-patak, valamint a városvezetés tervei között szereplő „zöldfolyosó” koncepciója, melynek jegyében a Szinvát a város számos pontján tennék megközelíthetővé.

Ez is érdekelhet

26-os főút felújítása Miskolcon_ml
Mutatjuk, hol érdemes fokozott óvatossággal közlekedni csütörtök reggel
Miskolc
A Miskolci Városgazda és a Magyar Közút tájékoztatása szerint folytatódik az útfelújítási program a városban és több ponton hibaelhárítást is végeznek.
Miskolc közgyűlése a pénzügyekről, a tömegközlekedésről és bizottsági változásokról is tárgyal - kövesse élőben
Miskolc
Miskolc pénzügyi helyzete, a városi közlekedés finanszírozása, a térfigyelő kamerarendszer bővítése és egyes bizottsági tisztségek átalakítása is szerepel az október 15-i közgyűlés témái között. A képviselők tíz nyilvános (ebből egy sürgősségi) és három zárt ülésen tárgyalandó előterjesztésről döntenek.
Átadták az új MOL Beszerzési irodát a Miskolci Egyetemen
MiskolcOktatás
A vállalat és a felsőoktatási intézmény több évtizede működik együtt szakemberek képzésében, most egy újabb lépést tettek ezen a téren: egy ún. beszerzési irodában mentorálják a hallgatókat a Miskolci Egyetem E/7-es Iroda épületének legfelső emeletén.
Fehér Dániel aranyérmes
MiskolcSport
Kerékpár: amatőr magyar bajnoki címet szerzett a miskolci bringás.