Ugrás a tartalomra

A társadalmi integrációt célozza a 4IM projekt

Létrehozva
Sikerrel valósultak meg közösségi foglalkozások hátrányos helyzetű városrészekben.
Kép
Közösségi coaching a 4IM projekt keretében.

Nehéz élethelyzetben lévő lakosok számára szerveztek közösségi foglalkozásokat a Bábonyibércen és a Tetemváron a 4IM projekt keretében, amelybe összesen háromszáz helyi felnőttet vontak be. A „Városi kezdeményezés az innovatív és integrált szociális szolgáltatásokért, foglalkoztatás-fejlesztésért Miskolcon” címen futó projekt, 285 millió forint európai uniós támogatást nyert el a 2021. november és idén június közötti időszakra. Az együttműködésen alapuló projektben több konzorciumi partner, köztük Kassa városa is részt vesz. 

Érintettek bevonásával

- A 4IM projekt legfontosabb célja, hogy integrált szolgáltatásokat biztosítsunk nehéz helyzetben lévő településrészeken élőknek. Ezek által sokkal hatékonyabbá válhat a segítésük – mondta Varga Andrea, Miskolc alpolgármestere, a 4IM projekt szakmapolitkai vezetője. – Ennek fontos eleme, hogy együttműködések alakulnak ki nemcsak az intézmények, civil szervezetek, hanem a helyben élők között. Aktivitásukkal együtt közös dinamikával, elsősorban a foglalkoztatás erősítésére, javítására fókuszálunk. A különböző szolgáltatásokban dolgozók együttműködése, illetve a közösségi coaching tudja elősegíteni, hogy a bevont családokkal közösen határozzanak meg olyan lépéseket, amelyeket a család önerőből meg tud tenni. 

Új struktúrák, módszerek

A pályázat eredményeként Miskolc bekerült az európai vérkeringésbe. 
- Ez egy kísérleti projekt, amelynek lényege, hogy szűkebb körben próbáljuk ki az integrált szolgáltatásokat. Kiemelt célunk, hogy olyan új struktúrákat alakítsunk ki, amelyek később kiterjeszthetők a város egészére és elősegítik a szóban forgó szolgáltatások gördülékenységét. Lényeges eredmény, hogy meg tudtuk szólítani azokat, akik szeretnének változtatni az életükön és elindult a közös gondolkodás. Eközben új módszereket tanulnak a kollégák, mint például a közösségi coaching. Több foglalkoztatást segítő képzés indult el, amiben szép számban vesznek részt. Azokat a helyzeteket pedig, ahol a helyi szokások, illetve intézményi rendszerek megváltoztatására van szükség, a Társadalmi Innovációs Tanáccsal együttműködve megvizsgáljuk. A tanács polgármester felé javaslatokat tehet az esetleges változtatásokra – fejtette ki az alpolgármester. 

Együtt gondolkodással

A projekttel kapcsolatos tapasztalatait a Tetemváron tevékenykedő közösségi coach is elmondta.
- A közösségi coaching lényege, hogy egy külső szakember segít egy közösséget, miközben problémafeltárás is történik. A coach a javaslataival megpróbál változásokat előidézni a közösség életében, az általa szervezett fórumokon a résztvevők bevonásával – részletezte Zakár Ádám közösségi coach. – Három közösségi foglalkozás történt novemberben a Tetemváron, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Jelenlét-pontjában. Ezekben olyan fiatalok vettek részt, akik már az általános iskolában lemorzsolódtak, de felnőttként mégis szeretnék továbbképezni magukat. A csoportfoglalkozások önismerethez, önbizalomhoz, közösségi élményhez juttatták a résztvevőket és az együttműködési készségüket is javították. Január végére pedig a Miskolci Szakképzési Centrumban élményközpontú látogatást szervezünk számukra.

Ez is érdekelhet

Nagyobb figyelmet követel a megnövekedett forgalom tanévkezdéskor
Miskolc
Szeptember 1-jével kezdetét veszi az új tanév, ezért már keddtől megnövekedett forgalomra kell számítani Miskolc útjain – hívja fel a figyelmet a Városgazda.
Pár szó az iskolakezdésről
MiskolcBelföldOktatás
Kedves szülők! Ismét itt a Nagy Nap, sok sikert az iskolakezdéshez.
Százévesen is rendszeresen jár fürdőbe Ilonka néni
Miskolc
Irigylésre méltó az az aktivitás, amiről Hájas Albertné Csík Ilona, Győri kapui lakos tett tanúbizonyságot 100. születésnapján, akit az önkormányzat részéről polgármester és alpolgármester úr köszöntött. Próbáltunk rájönni a titkára.
Képgaléria
Mercedes-Benz Miskolc  CineFest megállapodás
További két évig a Mercedes-Benz Miskolc lesz a CineFest főtámogatója
MiskolcKultúraSzabadidő
Meghosszabbította együttműködési megállapodását a CineFest és a Mercedes-Benz Miskolc hétfőn, amely a materiális támogatáson túl autókkal és ötletekkel is hozzájárul a fesztivál sikeréhez.