Ugrás a tartalomra

Vizsgálják a Vászonfehérítő utca egyirányúsítását

Létrehozva
A miskolci polgármesteri hivatalt a környékbeliek véleménye is érdekelte az ügyben.
Kép
Az asztalnál Simon Gábor és Fodor Attila hallgatja a helyi lakos véleményét. Fotó: Osztie Tibor

Helyi lakosok kérésére Miskolc Polgármesteri Hivatalának szakemberei vizsgálják a szóban forgó területen a forgalmi rend megváltoztatását. A téma kapcsán lakossági fórumot tartottak a környéken élők számára szerda délután az Ifjúsági Házban.

Az eseményen ismertették, hogy a korábban e-mailben érkezett 12 észrevétel közül 5 beküldő az egyirányúsítás, míg 7 a jelenlegi forgalmi rend megtartása mellett érvelt és szavazott. A személyes találkozón, ahová többségében, mint sofőrök, férfiak jöttek el, további voksokat vártak.

- Több miskolci azt kérte a polgármesteri hivataltól, hogy a város egyik fontos utcája, a Vászonfehérítő utca Alditól a Thököly Imre utcáig terjedő szakasza legyen egyirányú. Ugyanis ezen átmenő forgalom is van, nemcsak a helyiek használják – nyilatkozta televíziós stábunknak Simon Gábor, a terület önkormányzati képviselője. 
– A közelmúltban a kezdeményezőkkel bejárást tartottunk, ahol a rendőrség és közútkezelők is részt vettek. Itt az hangzott el, hogy szakmai szemmel is indokolt lenne ennek az utcának az egyirányúsítása. Ez nem járna nagy kellemetlenséggel, bár az ellenkező irányba haladóknak kis kerülőt kellene tenni – fűzte hozzá.

Kép
Az egyirányúsítás terve. Fotó: magánarchívum

Fodor Attila, a miskolci Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési és Műszaki Osztályának műszaki koordinációs ügyintézője elmondta, hogy jogszabály nem akadályozza és az utca 5 és fél méteres szélessége lehetővé teszi az egyirányúsítást. Ehhez elkészítettek egy lehetséges tervet, amelyet az érintett lakók is megtekinthettek. 
- Amikor egyirányúsítunk egy útszakaszt, akkor ott a forgalom egyértelműen csökken, ahogy a balesetek esélye is. Bár a Vászonfehérítő utca már most sem mondható kiemelten balesetveszélyes helynek – tudatta a fórum résztvevőivel Fodor Attila

Kép
Egy anyuka férje véleményét is tolmácsolta a lakossági fórumon. Fotó: Osztie Tibor

Megosztotta, hogy a beérkezett e-mailekből alapján többen tartanak attól, hogy az esetleges változásnál, a Thököly utcai csomóponton dugó alakul majd ki. Emellett a levélírók azt is felvetették, hogy amikor az Aldinál árufeltöltés történik, akkor megállna a forgalom. 
A lakossági fórumon ellenvéleményként hangzott el egy anyukától, hogy a családok számára nem lenne előnyös, hogyha kerülni kellene a reggeli csúcsban, amikor óvodába és iskolába viszik a gyerekeket. Ezenkívül a környékbeli parkolóhelyeket fizetőssé kellene tenni, hogy legalább az ott lakók számára maradjon elég hely. Elhangzott, hogy ez ügyben már aláírásgyűjtés folyik. 
Az egyirányúsítás mellett hozták fel érvként, hogy nehéz végigérni úgy ezen az útszakaszon, hogyha közben meg kell várni a befordulókat, akik ellenkező irányba szeretnének haladni. Egy másik lakó pedig azt kérte, hogy fontolják meg, hogy a Vászonfehérítő utcának a Thökölytől a Aba utcáig terjedő szakaszát is egyirányúsítsák. 

A lakossági fórumon megjelent 17 főből, 15-en szavaztak. Ebből 12-en az egyirányúsítás mellett, 3-an ellene szavaztak. A szavazók kis száma miatt az online voksolást május 1-ig újra megnyitják, amely a varosuzem@miskolc.hu e-mail címre küldött levéllel, a Vászonfehérítő út témamegjelöléssel lehetséges. 

Ez is érdekelhet

Virágokat kaptak a Győri kapui óvodák
MiskolcKörnyezet
A felajánlásnak köszönhetően a városrészben lévő intézmények tovább szépíthetik környezetüket.
A virágfák helyett zöldszigetek – Nagyvárosba való attrakciók a belvárosban
Miskolc
Hőséget jobban tűrő növények, zöldszigetek kerülnek ki egy hónapon belül a Miskolcra. A virágfákat a városrészekbe helyezik el.
„Egy valamire kell vigyáznom, hogy tudjam, mikor kell abbahagyni”
MiskolcKultúra
Meglepetésként érte Szilágyi Márton irodalomtörténészt, hogy a Szinva Irodalmi Alapítvány kitüntette.
Lakótelepi körmenettel ünnepli az Úrnapját az avasi plébánia
MiskolcEgyház
Krisztus testének és vérének, azaz az Eucharisztiának az ünnepe az Úrnapja, amit a mai napon tart a világegyház.