Ugrás a tartalomra

Hamar megszerettük az egyszerűbb jegy- és bérletváltást

Létrehozva
A jegyek és bérletek közel tizenhat százalékát már automatákon keresztül értékesítik, és az utasok körülbelül tíz százaléka applikációban vásárol.
Kép
Jegyautomata Miskolcon a BOKIK székházánál a Centrumnál.

Több mint két évvel ezelőtt jelentek meg az első jegy- és bérletautomaták Miskolcon. Az újítással régi adósságát törlesztette a város, hiszen bár az Ügyfélszolgálati Iroda mellett a nagyobb végállomásokon, városrészekben üzemelnek jegy- és bérletpénztárak, és viszonteladók is értékesítettek jegyet, az automaták azonban egyre több hazai és európai nagyvárosban nyújtanak gyors és kényelmes jegyváltási lehetőséget. 

Az évforduló kapcsán arra voltunk kíváncsiak, a miskolciak mennyire szerették meg a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. által jelenleg üzemeltetett húsz darab automatát. A cég adataiból kiderül: „mi az, hogy, nagyon is!”, de hogy egészen konkrétak legyünk jöjjenek a tények. Gadnai-Bodnár Éva operatív igazgató a Miskolci Naplónak úgy fogalmazott, az MVK célja eredetileg csupán annyi volt, hogy az automaták révén elérjék a mobilapplikáción keresztüli értékesítés nagyságrendjét.

– A terveinket a valóság felülírta, az utasok szívesebben vásárolnak automatákból, mint telefonos applikációból, úgy tűnik, hogy a többség még mindig ragaszkodik ahhoz, hogy kézzel fogható legyen a jegye és a bérlete – kezdte.
Az automatás értékesítés aránya jelenleg is emelkedő tendenciát mutat – folytatja az operatív igazgató – , ezeken az eszközökön keresztül adja el az MVK a jegyek és bérletek közel tizenhat százalékát. A pénztárakban az utasok közel háromnegyede vásárol, a maradék nagyjából tíz százaléknyi forgalmat a telefonos applikáción keresztüli értékesítés adja.

Kép

Amint megtudjuk, vannak nagyon és kevésbé kedvelt szerkezetek is. „A jegy- és bérletautomaták közül a három legnépszerűbb a Tiszai pályaudvaron, a Tapolcai elágazásnál és a BOKIK székháznál található, a legkisebb – de egyébként jelentős forgalmat generálók – a Selyemréten, Miskolc Plázában és a Bulgárföldön lévő automaták” – teszi hozzá Gadnai-Bodnár Éva.

Megbízható masinák

Az MVK-s igazgató szerint üzemeltetés szempontjából is megbízhatóak a gépek, a meghibásodás is csak ritkán jellemző. A közlekedési cég  tavaly több mint háromszázharmincezer jegyet illetve bérletet adott el automatákon keresztül és tapasztalataik szerint elenyésző mértékben fordult elő olyan, hogy a megvásárolt jegyet a gép nem nyomtatta ki. Ha mégis ilyen eset történik, az MVK visszafizetik a ki nem nyomtatott díjtermék árát. 
– Minden ilyen esetben megvizsgáljuk az értékesítési tranzakciót, látjuk, hogy nyomtatott-e a gép jegyet, vagy bérletet, valamint beérkezett-e a bankkártyás fizetés ellenértéke, és ha az utas által megadott adatok egyeznek az MVK értékesítési háttérrendszerének adatával, akkor visszautaljuk a pénzt – tette hozzá. 

Nem vész el, csak átalakul

Gadnai-Bodnár Éva érdeklődésünkre elárulta azt is, az automaták forgalomba állítása óta jelentősen csökkent a járművezetőnél váltott jegyek száma: 2002-ről 2023-ra több mint százhetvenezerrel kevesebb jegyet adtak el a busz és villamosvezetők, de az operatív igazgató szerint ez nem kizárólag az automatás értékesítés bevezetésének tudható be, a mobilapplikációban is jelentős a havonta eladott vonaljegyek darabszáma. „Például most például januárban is közel huszonhétezer vonaljegyet váltottak így utasaink” – fűzte hozzá az igazgató, aki elárulta azt is: bár nem kizárt, hogy idővel telepítenek új automatákat is, a közeljövőben az online értékesítési lehetőségeket helyezik majd előtérbe. 

Kép

Jogosan merül fel a kérdés, hogy ha ilyen népszerűek az új szerkezetek és a mobilappos jegyvásárlás, mi lesz akkor a jegy- és bérletpénztárakkal. Gadnai-Bodnár Éva szerint hosszú távú céljuk  ezen egységek ügyfélponttá alakítása, ahol az értékesítés mellett az utasok naprakész teljeskörű tájékoztatást kaphatnak nemcsak MVK-t érintő, hanem a teljes várost érintő forgalmi és közlekedési ügyekben. „Nem tartom kizártnak azt sem mivel fontos és elsődleges az ügyfélközpontú szemlélet, hogy a város turisztikai látnivalói, eseményei tekintetében is a jelenleginél lényegesen bővebb információval tudjanak szolgálni kollégáim” – zárta gondolatait Gadnai Bodnár Éva.

Az MVK automatáiról

Városszerte húsz MVK-s automatán keresztül lehet jegyeket és bérleteket vásárolni a miskolci közösségi közlekedés igénybevételéhez. Az első automatát 2021. október 6-án, az huszadikat pont egy évvel később telepítette az MVK. Az automaták helyszínének kiválasztásakor a célforgalmi utasszámlálás adatait vették figyelembe, ez alapján kerültek meghatározásra az automaták helyszínei. Az MVK jegy-és bérletautomaták a nap 24 órájában üzemelnek, 10 féle jegy és 34 féle bérlettípus vásárlására biztosítanak lehetőséget, kizárólag bankkártyás fizetéssel. A jegy- és bérletkiadó automaták többnyelvű menürendszerrel rendelkeznek és ugyanolyan biztonsági hőpapírra nyomtatják a díjtermékeket, mint a jegy-és bérletpénztárak.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Dánielfy és Parno Graszt koncert a Csengey-kertben
„Nekünk mindig a közönség adja meg a löketet” – a Parno Graszt a Csengey-kertben koncertezett
MiskolcKultúraSzabadidő
Vasárnap este a Csengey-kertben adott koncertet a Parno Graszt. A fellépés apropóján Oláh Józseffel, a zenekar énekesével, gitárosával és tamburásával beszélgettünk spontaneitásról, közönségről, közös dalokról és arról is, miért ünnep számára minden koncert.
Két este, amikor Miskolctapolca az ízek találkozóhelyévé válik
MiskolcGasztro
Kraft sörök, szaftos burgerek és a nyár legízesebb hétvégéje lesz Miskolctapolcán – szombaton és vasárnap érkezik a GasztroPLACC Beer & Burger.
Hatékony és környezetkímélő módszerrel irtják a szúnyogokat Miskolcon
MiskolcKörnyezet
Miskolc Város közigazgatási területén lévő szúnyogtenyészőhelyek felmérése, monitorozása már tavasszal megkezdődött és egészen szeptemberig folytatódhat a biológiai szúnyoggyérítés.
A Himalájában őshonos, de Miskolcon kelt ki a tojásból
MiskolcKörnyezet
Új lakóval bővült a kéktorkú tragopánok családja a Miskolci Állatkertben. A madarak egy különleges, hegyvidéki fácánféle képviselői.