Ugrás a tartalomra

Az MVK mögött az önkormányzat

Létrehozva
A Velünk a Város frakcióvezetője úgy ítéli, hogy a cég a több éve elmaradó állami támogatás nélkül is el tudja kerülni a sztrájkokat. 
Kép
Fotó: Mocsári László

A dolgozók megfeszített munkájával üzemel a helyi közlekedési vállalat – mondta el péntek reggeli sajtótájékoztatóján Simon Gábor. A várost vezető frakciószövetség első embere szerint éppen ezért van annak komoly jelentősége, hogy többfordulós tárgyalássorozat után a bérmegállapodásról szóló egyezséget a hónap elején az MVK mindhárom szakszervezete elfogadta.
 
A politikus hangsúlyozta: az érdekképviseletek, a városvezetés, a vállalat és a Miskolc Holding közös erőfeszítéseinek köszönhetően a munkavállalók a lehetőségekhez mérten a legkedvezőbb ajánlatot kapták – éppen ezért a városvezetés üdvözli a megállapodást, mely valódi jövedelemnövekedést és kiszámíthatóságot biztosít a közlekedési vállalat alkalmazottainak.

Nehéz évek, nehéz újév
 
Simon Gábor emlékeztetett az előző városvezetés által örökül hagyott 4 milliárd forintos hiányra, amely tételt elődeik az MVK felé nem rendeztek, valamint felidézte azt a gázüzemű buszokra évekkel ezelőtt megkötött lízingszerződést, mely a vállalatnak jelenleg is évi 700 milliójába kerül. Holott – mutatott rá – ugyanezeket a járműveket Kaposváron EU-s pénzből vásárolták meg.
 
Mindemellett – elevenítette föl – a koronavírus-járvány idején hozott intézkedései között Miskolctól 2020-ban a kormányzat elvonta az évente kiutalt 500 milliós normatívát is. Márpedig – fűzte hozzá – állami támogatás híján nincs meg a fedezete annak, hogy a vállalat zavartalanul működjék, így a januárban tapasztalható megnövekedett járatkimaradás is egyenes következménye a kialakult helyzetnek.

Számítottak: mindenkire számítanak

A megfelelő tömegközlekedésről lemondani azonban nem lehet a Velünk a Város vezetője szerint. A tavaly októberben bevezetett új menetrenden túlmenően éppen ezért tervezett be a városvezetés Miskolc idei költségvetésébe egy soha nem látott, közel 5 milliárdos tételt. Mindez olyan volumen – érzékeltette –, mintha valamennyi miskolci családnak adnának 100 ezer forintot.

Kép

Simon Gábor kiemelte: a sofőrök közül rengetegen vállalnak akár több száz órás túlmunkát is évente, amely erőfeszítést a cégnek mindenképp honorálnia kell. Azonban – fejtette ki – a megfelelő szaktudással bíró alkalmazottak átvezénylése és a képzési programok folyamatos indítása is kiutat jelenthet.

A frakcióvezető úgy értékeli, hogy mindezekből fakadóan az állami fenntartású MÁV-val és Volánnal ellentétben az MVK esetében nem is igen merülhetett fel a közelmúltban komoly szándék a sztrájkra.

Ez is érdekelhet

Megállóhely-visszahelyezések a Szentpéteri kapuban
Miskolc
Kedden visszahelyezik az Álmos utca és a Levente vezér utca mindkét irányú buszmegállót oda, ahol eredetileg is volt az útfelújítás előtt.
A jogász válaszol: Érvénytelen feltételek a végrendeletben
Miskolc
Miskolci levélírónk az iránt érdeklődött, hogy a nagybátyja azon végrendeleti kikötése, mi szerint csak akkor örökli ő a házat, ha nem veszi el jelenlegi barátnőjét feleségül, érvényes-e?
Jó ügyért tettek a miskolciak
MiskolcKultúra
Megvan az eredménye annak a kezdeményezésnek, ami múlt héten zajlott a helyi könyvtárakban. A Lapról hangra elnevezésű versenyen csaknem kétszáz felolvasást szerveztek meg a miskolciak.
Erőművek Éjszakája - Miskolcon is megnyitották kapuikat a kazánházak
MiskolcSzabadidőTudományKörnyezet
A miskolciak is megismerhették a távhőszolgáltatás, illetve az erőművek működését péntek este az Erőművek Éjszakáján. Emellett tippeket kaphattak arra, hogyan működtessék energiahatékonyan az otthonaikat.