Ugrás a tartalomra

Negyvenmillió a tét: már benyújthatók az ötletek a részvételi költségvetés felhasználására

Létrehozva
Március 1-jén elindult a 2024-es Miskolci Részvételi Költségvetés ötletbenyújtó szakasza.

Egészen május 31-ig regisztrálhatják a 16 éven felüli miskolci lakosok olyan elképzeléseiket, amelyeket megvalósítva szerintük a város még élhetőbb hellyé válik. Idén erre megemelt összeg, 40.000.000 forint áll rendelkezésre.

Miskolc önkormányzata 2024-ben harmadszorra különít el az éves költségvetéséből egy meghatározott összeget, hogy annak felhasználásáról a polgárok döntsenek – ezt nevezzük Miskolci Részvételi Költségvetésnek.

Az összes ötlet megvalósításának maximális összege 40.000.000 forint, azaz a részvételi költségvetés akár teljes keretét be lehet tervezni egyetlen ötletre is, a miskolciak pedig a szavazás során eldönthetik, hogy melyik/melyek valósuljanak meg. Pontos költségbecslés készítése az ötlethez nem elvárás, a Polgármesteri Hivatal szakemberei elkészítik azt. Azt viszont érdemes figyelembe venni, hogy amely ötletek becsült megvalósítási költsége túllépi a részvételi költségvetés keretösszegét, tehát többe kerülne mint 40.000.000 forint, azok nem jutnak el a szavazási fázisig.

Kép
A Dialóg Egyesület 2022-ben tartott workshopja a részvételi költségvetésről.

Továbbra is három kategóriában lehet szavazni. Arra kérnek mindenkit, hogy ezeknek megfelelő témájú ötleteket nyújtson be. A jó ötlet célja nem megjavítani valami létezőt, hanem fejleszteni azt, vagy létrehozni egy újat, amitől Miskolc még élhetőbb hely lesz mindenki számára.

· Zöldülő Miskolc – Milyen fejlesztések tehetnék egészségesebbé, fenntarthatóbbá, természetközelibbé Miskolcot?

· Támogató Miskolc – Hogyan tudnánk csökkenteni a társadalmi különbségeket? Hogyan nyújthatunk segítséget a hátrányos helyzetben élő csoportok számára?

· Közös tereink – Milyen módon alakíthatnánk át a minden miskolci számára elérhető tereket? Ki milyen programokat, új tárgyakat, új funkciókat látna szívesen?

Az ötletek benyújthatók a tervezzukmiskolcot.hu-n, valamint személyesen a Részvételi Pontokban városszerte. A Polgármesteri Hivatal Részvételi Irodájában is lehetséges a személyes ötletregisztráció. Az Iroda szakmai csapata ráadásul a Kocsonyafesztivál idején a Szinva teraszon berendezett Civil utcába is kitelepül: március 8. pénteken 15 és 20, míg március 10-én vasárnap 10 és 14 óra között nyújtanak segítséget az ötletbeküldésben.

Kép
Varga Andrea alpolgármester és Veres Pál polgármester idén januári sajtótájékoztatója a 2024-es programról. (Fotó: Juhász Ákos)

Az eltelt két év tapasztalatai után sikerült a lebonyolító Részvételi Irodának úgy finomítania a folyamatot, hogy a miskolci polgárokat a lehető leghatékonyabban vonja be részvételi költségvetés. Emellett az is megmutatkozott, hogy a lakosok bölcsen fogalmazzák meg ötleteiket és teszik le voksukat a számukra tetsző elképzelések mellett: Miskolc legjobb érdekeit tartják szem előtt.

Mindezekre alapozva döntött úgy Miskolc önkormányzata, hogy 2024-ben a részvételi költségvetés megérett a szintlépésre: a felhasználható keretösszeg a 2022-esnek és 2023-asnak közel háromszorosára, 40.000.000 forintra nő.

További információ a 2024-es Miskolci Részvételi Költségvetésről IDE kattintva érhető el.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Új épületszárnyat adtak át a Lévay József Református Gimnáziumban
Megújult épületszárnnyal fogadta első nyolcévfolyamos osztályát a Lévay
MiskolcOktatásEgyház
Tantermeket, tanárit, csoportszobákat, közösségi teret, raktárakat és mosdókat alakítottak ki a Lévay József Református Gimnázium megújult épületrészében a Tiszáninneni Református Egyházkerület támogatásával. Az új helyiségeket szeptember 1-jén vehették birtokba az ötödikes diákok.
Képgaléria
Tudás, felelősség, kitartás – ezekkel felvértezve kezdték meg a tanévet a Ferenczi diákjai
MiskolcOktatás
Soha ne felejtsétek el, milyen értékes hivatást választottatok – kérte a Miskolci Egyetem fenntartásában működő Ferenczi Sándor Egészségügyi Technikum diákjait a város jegyzője tanévnyitó beszédében kedden.
Leköszönt Miskolc alpolgármestere, itt folytatja
Miskolc
Hollósy Andrásnak a város polgármestere megköszönte a munkáját.
Képgaléria
Vakáció off, suli on – vigyázzunk a gyermekekre az utakon
MiskolcBelföldOktatás
A tanév kezdetével ismét több százezer gyermek jelenik meg a reggeli közúti forgalomban. Megváltozik a közlekedés megszokott ritmusa, megnő az iskolák környékének forgalma, új útvonalak és napi rutinok alakulnak ki. Különösen nagy figyelmet igényelnek az első osztályosok, akik még csak most ismerkednek az önálló közlekedéssel.