Ugrás a tartalomra

Már ütik-vágják a követ a Vörösmarty téren

Létrehozva
Pár napon belül talajcsere, aztán a hónap végéig megérkeznek a csemeték is.
Kép
Fotók: Mocsári László

„Beton ki, fák be!” – olvasható a hőelnyelő kapacitás növelésére irányuló akció mottója a Vörösmarty tér flaszterén. Hétfőn a szavakat tettek követték. A munkagépek tizenkét ponton nyitották meg a felületet. A megunt térkövek a Városgazda telephelyén landolnak, hogy a város más pontjain hasznosítsák majd őket.

Február utolsó előtti napján adtunk hírt arról, hogy civil kezdeményezésre hozzálátnak a környező tízemeletesekre nyaranta sparheltként leselkedő felület megbontásához. Mezei juhár, gömbkőris, selyemakác – tizenkét csemetét ültetnek el rövidesen. Az olykor elviselhetetlenségig fölforrósodó placc megmunkálását a városvezetés a klímaváltozás elleni küzdelmébe ágyazza.

Mokrai Mihály (Velünk a Város, DK) a projektbe képviselői alapja jóvoltából kilencszázezer forinttal szállt be, ami a teljes projekt mintegy egyharmadát adja.

Kép

A hétfői sajtótájékoztatón Varga Andrea alpolgármester hangsúlyozta: a két-három év múlva már árnyékot nyújtó növények rendkívül lényeges szerepet tölthetnek be egy-egy lakóközösség életében, amennyiben a panelekkel körülölelt tér hőelnyelő kapacitását csökkentve nem csupán a járókelők hőérzetén javít majd, de a házak falait sem fűti át kánikula idején. 

A 2022-es részvételi költségvetéshez benyújtott ötletet a Célpont Közösségi Tér vetette fel. S miután az elképzelést szavazataikkal a miskolciak is támogatták, így az önkormányzat elindította a megvalósítás előkészítését.

Kép

A városvezető emlékeztetett: a korábbi tizenötmillió forintos keretösszeget ebben az évben negyvenmillió forintra emelik, amit legfőképp az tett indokolttá tett, hogy remekebbnél remekebb ötletetek érkeztek be hozzájuk.

A részvételi költségvetés folyamata a 2023-as évhez képest nem változik. Március elsején meg is nyílt egy felület a tervezzükmiskolcot weboldalon, ahová azóta is várják az idei javaslatokat.

Czifrusz Natália ismertetőjéből megtudtuk: a munkálatok megkezdése előtt érthető módon még nem állhattak rendelkezésre azok a szakvélemények, melyekből pár héttel ezelőtt megállapítható lett volna, pontosan mire készüljenek.

Kép

Miskolc főkertésze stábunknak ezúttal már arról számolt be, hogy a félméteres "ásatás" alapján vélhetően nem ütköznek majd nagyobb akadályokba a munkások. A másfél méteres talajcserét követő egyhetes ülepedést és pihentetést azonban kivárják a szakemberek, míg a csemetéket elkövetkező évtizedeik új lakóhelyére telepítik.

 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
MTA 200 - interaktív vándorkiállítás a Városháztéren
Mozgásban a tudomány – MTA200 interaktív kiállítás nyílt Miskolc belvárosában
MiskolcKultúraTudomány
Különleges kiállítási helyszín nyílt meg péntek este a Városház téren, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alapításának 200. évfordulója alkalmából. A konténerekben berendezett, de belülről annál érdekesebb, interaktív, virtuális vándorkiállítás egész adventben elkápráztatja majd a tudomány iránt érdeklődő látogatókat, utolsó miskolci állomásán, gróf Széchenyi István szobra tőszomszédságában.
A jogász válaszol: Új szabályok a társasházi közös képviselőkről
Miskolc
Október 23-án hatályba lépett a 283/2026. (X. 22.) Korm. rendelet, amely a társasházi tisztségviselők – vagyis a közös képviselők és az intézőbizottsági elnökök – nyilvántartásba vételét, valamint az éves beszámolók benyújtását szabályozza. A jogszabály célja annak egyértelműsítése hogy ki képviselheti hivatalosan a társasházat, továbbá, a hatósági ellenőrizés elősegítése.
A Nagy Októberi Szocialista Forradalomra és mártírjára emlékezett a Munkáspárt
Miskolc
A Magyar Munkáspárt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezeteinek elnöksége november 7-én, szombaton kettős megemlékezést tartott a miskolci Hősök temetőjében és Szabó Lajos ezredes sírjánál.
Negyedszer is kikaptak
MiskolcSport
Röplabda: TippmixPro férfi Extraliga, alapszakasz, 4. forduló.