Ugrás a tartalomra

Hármas ütem: lépcsőzetes fejlesztések a ciklus végéig

Létrehozva
Fodor Zoltán az elkövetkező hónapokban képviselői alapjából több millió forintot költ a körzet lépcsőinek megújítására.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

Ahogy arról olvasóink értesülhettek: a Velünk a Város független önkormányzati képviselője az elmúlt esztendőkben számos lépcsősort újíttatott fel a városrészben. Fodor Zoltán jelenleg hat lépcsősor kijavítását és átépítését tervezi az Avason. A munkálatok egyes részei már nagy erőkkel folynak.

– A lakótelepnek ez a része negyvenéves. Tönkrementek a lépcsők, hamar balesetveszélyessé váltak. Maga a technológia is nagyon rossz volt, mert hússzor negyven centis lapok voltak homokkal feltöltve, és egy kis aszfaltot húztak rá. Ez az idő alatt tönkrement, egyszerűen muszáj volt megcsinálni – ecsetelte a Leszih Andor utca 1. szám előtti lépcsősornál Fodor Zoltán.

Kép

Mint az stábunk megtudta: nem messze egy másik lépcsőt tesznek majd rendbe a munkások, ahonnan aztán a Klapka György utca felé veszik szerszámaikkal az irányt: a fentieken kívül még négy helyszínen állomásoznak majd heteken át. Összesen négymillió forintot fordít erre a politikus képviselői alapjából.

Kép

Mindeközben az Avasi Gimnáziummal szemközti buszmegálló is átalakult. Ahogy azt Fodor Zoltán hangsúlyozta: nap közben rengetegen fordulnak meg arrafelé, ezért is volt rendkívül fontos, hogy kibővítették annak tetejét, védve az utasokat az elázástól. A képviselő elmondta: egy ereszcsatornát is felszereltek rá, hogy az eső ne ömöljön az ott várakozók nyakába.

Sőt, biztonsági korlátot is felszereltek rá. Továbbá az itt lévő régi padokat is felújították az egymilliós projekt keretében – ismertette a képviselő a Miskolc Televízióval. Hozzátette, a lépcsőkkel a tervek szerint július végéig készülhetnek el a szakemberek.

Kép

A képviselő elárulta, mindezen kívül a ciklus végéig azon dolgozik majd, hogy a több mint tízéves Újszülöttek parkjában – a körzet újszülöttjeinek létszámára tekintettel – újabb hatvanhárom fát ültessenek el, és az időjárás által megtépázott tizenöt darabot visszapótolják.

Ez is érdekelhet

Avasi Arborétum Miskolc/Dr. Adorján Imre Fenyőkert
Ezt nem lehetett kihagyni: családi nap és élőzenés borozás az avasi Fenyőkertben
MiskolcSzabadidőKörnyezet
Egy természetközeli családi napra vártak mindenkit az Avason, a Dr. Adorján Imre Fenyőkertbe szombaton.
Képgaléria
Miskolci Egyetemi Napok - péntek. Fotó: Horváth Csongor
Harmincnyolcadik egyetemi lazulás
MiskolcSzabadidőBulvárCelebhírek
Ebben az évben három napos a dübörgés a MEN-en, az egyetemen.
GasztroPlacc a Csengey-kertben
MiskolcÉletmódGasztroEgészségSzabadidő
A finom ételek, a jó hangulat és a családi programok kedvelőit is várja a GasztroPlacc a Csengey-kertben.
lánykérés Miskolci Rendvédelmi Technikum
Videón a megható fordulat a rendőreskü után: gyűrű is előkerült Miskolcon
Miskolc
A hivatalos programot egy megható lánykérés tette emlékezetessé.