Ugrás a tartalomra

Ezúttal is rásegítő járatokkal segíti a szurkolókat az MVK

Létrehozva
Szombaton délután öt órától rendezik meg a DVTK – KTE labdarúgó-mérkőzést.

A nagy érdeklődésre való tekintettel a Miskolc Városi Közlekedési (MVK) Zrt. rásegítő villamosjáratokat indít, segítve ezzel a szurkolók könnyebb eljutását, illetve hazajutását - írja közleményében a cég. 

A rásegítő 1AV jelzésű villamosok a Tiszai pályaudvar végállomásról 15:47-kor és 16:02-kor indulnak. A mérkőzést követően, a szurkolói létszámtól függően, igény szerint indulnak majd a menetrenden felül biztosított villamosjáratok a Tiszai pályaudvar irányába.

Ez is érdekelhet

Vége a meteorológiai nyárnak, kánikulával búcsúzik
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Mutatjuk azt is, hogy indul a meteorológiai ősz.
Kezdődik a munkahét, több helyen forgalomkorlátozásra, sávszűkítésre kell számítani
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról hétfő reggel.
Képgaléria
A Szinva Örökség Napok zárógálája az Avasi református templomban
A Szinva öröksége összehozta a miskolciakat
MiskolcÉletmódSzabadidő
A Szinva Örökség Napok pénteken ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét, majd szombaton közösségi programokkal folytatódott: horgászverseny és Szinva-meder takarítás is várta a résztvevőket.
Családi nappal búcsúztatták a nyarat az Avason vasárnap
Miskolc
Vidám programokkal és önfeledt kikapcsolódással búcsúztatták a nyarat Miskolcon. Családi napra várták a városban élőket az avasi városrészben vasárnap.