Ugrás a tartalomra

„A megállapodás irányába lenne célszerű elmozdulni”

Létrehozva
A választókerületek többségében szoros verseny lesz, az dönthet, hogy az ellenzéki pártok közül ki tud jobban mozgósítani, és ki tudja jobban elhitetni azt, hogy az ő csapata az erősebb, és neki van nagyobb esélye a Fidesz jelöltjével szemben – nyilatkozta Fekete Sándor politológus. Interjú.

 

Kép
Fekete Sándor politológus

Turbulens belpolitikai időszakot követően kezdődött meg a választási kampány. Szombaton megkezdődött az ajánlásgyűjtés is. Azt látjuk, hogy Miskolcon csak két polgármesterjelölt, Tóth-Szántai József és Barkai László gyűjtötte össze az első nap az induláshoz szükséges aláírásokat, a többi jelöltnek ez eddig nem sikerült. Mire következtethetünk ebből?

Az ajánlások összegyűjtéséből egyértelműen következtethetünk a jelöltek mögött álló pártok, csapatok szervezettségére. Láthatóan egy-két olyan jelölt is van a nyolc között, akik az utolsó pillanatban döntöttek indulásukról, és véleményem szerint akad köztük néhány, aki protest, „viccpárti” jelleggel indul el ezen a választáson. Vannak, akik mögött van valamilyen politikai erő, de ezek, úgy látszik, mintha nem lettek volna annyira felkészültek és szervezettek a kampány kezdetének napjára, hogy gyorsan összegyűjthessék a szükséges ajánlásokat.

A jelöltek között jelenleg is nagy valószínűséggel zajlanak a háttértárgyalások, emiatt ők még esetlegesen lebegtetik, hogy valóban el kívánnak-e indulni ezen a választáson. Az aláírások számából nehéz következtetést levonni a valódi támogatottságot illetően, hiszen még van másfél hónap a választók meggyőzésére. Annyit viszont mindenképpen jelez, hogy azok a jelöltek és szervezetek, akik és amelyek még nem gyűjtötték össze az ajánlásokat, nem voltak felkészülve arra, hogy egyik napról a másikra sok aktivistára és komoly szervezettségre lesz szükségük, de ez még nem jelenti azt, hogy ők teljesen esélytelenek lennének majd a június 9-én tartandó választáson.

A napokban megjelent a Závecz Research legújabb kutatása, ezekből az adatokból mi olvasható ki az EP-választások és Miskolc kapcsán?

A számokból az látható, hogy a kormánypártok támogatottsága hónapok óta csökkenő tendenciát mutat. Ebből akár az is következhet, hogy a Fidesz az eddigi legrosszabb eredményét fogja elérni, akár 45 százalék alatt is végezhetnek a kormánypártok – ugyanakkor a kampánymotort most már ők is berúgták, így nagyon nehéz jósolni. A megyei jogú városokban valószínűleg kiélezettebb lehet a helyzet, ezeken a településeken az összellenzék nagyobb támogatottságot tudhat maga mögött, mint a kormánypártok, azonban kérdéses e szavazatok megoszlása.

Fontos azt is kiemelni, hogy most először lesznek egy napon az EP- és az önkormányzati választások, emiatt van egy minimális torzító tényező. Sokan azt gondolják, hogy a két választás eredményei jelentősen eltérhetnek egymástól, de az én véleményem szerint nem lesz érdemi különbség. Erre az egyszerű pszichológiai magyarázat az, hogy a szavazó nem akar saját magának ellentmondani azzal, hogy egyik szavazólapon mondjuk a kormánypárti listát, a másikon pedig az ellenzéki jelöltet támogatja. Ez csak szélsőséges esetekben fordulhat elő, amikor az adott helyi jelölt olyan jelentős ismertséggel vagy népszerűséggel rendelkezik, hogy az döntő befolyással bírjon, de alapvetően a két szavazat harmonizálni fog egymással. (Ez alól kivételt jelentenek a TISZA Párt szavazói.)

A kormánypártok negatív trendje meddig folytatódhat? Már elérték a gödör alját, vagy akár további gyengülésre is számíthatunk a kampányidőszakban?

A kampányidőszak alapvetően a Fidesznek kedvez a médiaviszonyok miatt. Ennek azonban ellentmond a Magyar Péter-jelenség, hiszen a szűkebb médiatér ellenére is tematizálni tudja a közvéleményt, és az eddig látottak alapján azt mondhatjuk, hogy mozgósítani is tud. Ebből kiindulva elképzelhető, hogy hiába van a Fidesznek médiatúlsúlya, ez is kevés lehet ahhoz, hogy meg tudja fordítani az elmúlt hónapokban mutatkozó népszerűség-csökkenést. Ez hatással lehet az ellenzéki szavazókra is, hiszen a Fidesz belső köreiből érkező kritikus hang megerősíthette őket abban, hogy leváltható a regnáló kormánypárt. Fontos, hogy egy olyan ember mondja ki a dolgokat, aki a rendszerből érkezett, ezért az átlagos választó az ő véleményét hitelesebbnek fogadja el.

Visszatérve Miskolcra, van egy egységesnek tűnő, de hanyatló fideszes tömb, van egy szociáldemokrata-zöld tömb, ami a Závecz mérése szerint megközelítette a kormánypártokat, és van egy másik ellenzéki szövetség is, valamint több kisebb szereplő. Kik azok, akik érdemben versenyben lehetnek a választási győzelemért?

Kép
Juhász Ákos fotója a márciusi közgyűlésről | felszólal: a jelenleg Barkai Lászlót támogató Simon Gábor frakcióvezető; a háttérben: a Varga Andrea mögött felsorakozó Szopkó Tibor alpolgármester

Én a polgármesterjelöltek oldaláról közelíteném meg a dolgot. A Fidesz jelölje az elmúlt 3-4 választás alapján legfeljebb 25-26 ezer szavazatot szerezhet, úgy tűnik, ez a kormánypártok plafonja. Vannak azok a jelöltek, akik érdemben nem tudnak beleszólni a választásba, elenyésző szavazatot fognak kapni. Ide sorolnám a Munkáspárt jelöltjét, Fintor Zsoltot és Dohány Andrást. Indul még Lehoczki-Spider László, ő egy Miskolcon népszerű jelölt. Jól cseng a neve, de a rá leadott szavazatok valószínűleg elveszett szavazatok, és ezt a választók többsége tudja is. Szimpatikus, az emberek elismerik az érdemeit, de mindezekkel együtt nem tartozik az esélyesek közé. Ott van még a Mi Hazánk jelöltje, Pakusza Zoltán, neki a 3-5 százalékos támogatottság borítékolható.

Ezen felül a 2019-es adatok alapján marad nagyjából 35 ezer szavazat. Ez a 35 ezer szavazat fog megoszlani Barkai László és Varga Andrea között. Ennek mértéke viszont nehezen prognosztizálható, nehéz megmondani, hogy a 80:20 arányhoz lesz-e közelebb, vagy közel azonos arányban oszlanak meg majd a voksok. A Fidesz abban bízhat, hogy egyenlő arányban érkeznek a szavazatok a két ellenzéki jelöltre, hiszen így a szavazótábor jelentős megosztottságának köszönhetően az ő jelöltjük könnyedén meg tudja nyerni a választást. 
Amennyiben az MSZP-DK-Párbeszéd-LMP szövetség ezt a szavazatmegoszlást el tudja tolni a 80:20 arány irányába, akkor reális esély van arra, hogy a polgármesteri címet és a közgyűlési többséget is megszerezzék.

Ha megnézzük a választókerületeket, akkor kijelenthetjük, hogy a többségükben szoros verseny lesz. Az dönthet, hogy az ellenzéki pártok közül ki tud jobban mozgósítani, és ki tudja jobban elhitetni azt, hogy az ő csapata az erősebb, és neki van nagyobb esélye a Fidesz jelöltjével szemben. Az ellenzéki szereplőknek a siker érdekében a megállapodás irányába lenne célszerű elmozdulni a meglévő kisebb személyes konfliktusok ellenére is. A következő másfél hónapban az a kérdés, hogy lesz-e valaki, aki félrerántja a kormányt. Ellenzéki szempontból a legideálisabb megoldás az lenne, ha létrejönne valamilyen koordináció, tehát a 18 választókerületet olyan arányban kellene elosztani, hogy előállhasson mindenhol egy érdemi ellenzéki kihívó a kormánypártok jelöltjével szemben. Ebben az esetben a Fidesznek megnehezíthetnék a dolgát.

Az elmondottak kiindulva, akkor nem lehet megnevezni egyértelműen két szereplőt, akik között eldőlhet ez a választás?

Az nem kérdés, hogy az ellenzéki oldalon össztámogatottságban jelenleg jobban áll a Barkai László mögött álló csapat. Azonban, ha személyek, tehát választókerületek szintjén nézzük meg, akkor vannak olyan kerületek, ahol a Függetlenek SZIVE indít erős jelölteket. Köztük említeném a jelenleg hivatalban levő alpolgármestereket, valamint Borkuti Lászlót és Szarka Dénest is, akik ismert nevek. Ők azok, akik lényegesen több szavazatot hozhatnak választókerületi szinten, mint amit a saját pártjaik – a Momentum és a Jobbik – támogatottsága indokolna. Ezt mindenképpen figyelembe kell venni, mert könnyen elképzelhető, hogy a 18 körzetből mindössze 5-6 olyan lesz, ahol a győztes és a második helyezett között 5 százaléknál nagyobb különbség alakul ki. A többi 12-13 körzetben a különbség minden valószínűség szerint 5 százalék alatt várható. Összességében éppen ez az 5 százalék körüli különbség az, amely eldöntheti, hogy ellenzéki vagy kormánypárti többség lesz-e a megalakuló közgyűlésben a következő 5 éves ciklusban.

Ez is érdekelhet

Bármikor újrakezdheti
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Olyan miskolciakat mutat be Jacsó Pál sorozata, akik egy új helyen, akár másik országban kezdték újra életüket. De Miskolc ad otthont olyan lélekerős embereknek is, akiket az élet tépázott meg.
Megérkeztek az első BYD buszok Miskolcra
MiskolcGazdaságKörnyezet
Egy rövid próbaüzem után hamarosan forgalomba állnak az első, tisztán elektromos hajtású városi autóbuszok - osztotta meg a közösségi médiában a polgármester.
minap indito belvaros
Erősítik a miskolci fiatalok közösségi életét
Miskolc
Elindult az „Együtt a miskolci fiatalokért!” című projekt megvalósítása Miskolcon.
Karambol Miskolcon: tűzoltók és mentő a helyszínen (frissítve)
MiskolcBaleset
Baleset történt Miskolcon. Tűzoltók és mentők a helyszínen, az Ifjúság útja és a Csabai kapu kereszteződésénél.