Ugrás a tartalomra

Seriffekkel erősítené a szubjektív biztonságérzetet a Fidesz

Létrehozva
A közbiztonság és a miskolciak szubjektív biztonságérzete volt a témája a Fidesz miskolci szervezetének pénteki sajtótájékoztatóján.
Kép
Fotó: Kujan István

Nagy Ákos, a kormánypárt miskolci frakciójának vezetője a Szent István téren arról beszélt, hogy meglátásuk szerint évről évre romlik a város közbiztonsága. Felelevenítette, hogy az előző városvezetés idején még volt seriff-rendszer, voltak képzett kutyás járőrök és lovas mezőőrség, amelyek a miskolciak biztonságérzetét erősítették.

Egy már korábban is idézett európai felmérésre hivatkozva úgy vélekedett a frakcióvezető, hogy „a város több pontján sem sikerült fenntartani a rendet”.

– Újra vissza kell állítani azt a rendszert, ami volt korábban, hogy a kapualjaink, a főutcánk, amit úgy szeretünk, ne úgy nézzen ki, mint most – fogalmazott.

Ugyanakkor azt is elmondta Nagy Ákos, hogy a közbiztonsági mutatók „egyre javulnak”, ez derült ki a rendőrségi és a rendészeti beszámolóból is a legutóbbi közgyűlésen.

Hozzátette még, hogy visszaállítanák a seriff-rendszert, a kutyás és lovas mezőőröket, valamint a közbiztonságilag leginkább érintett közösségi közlekedési eszközökön úgynevezett járat-seriffeket foglalkoztatnának, hogy például megmutassák: a szotyizás a villamoson, a buszon „bizony nem evidencia”.

Ez is érdekelhet

Családi nappal búcsúztatták a nyarat az Avason vasárnap
Miskolc
Vidám programokkal és önfeledt kikapcsolódással búcsúztatták a nyarat Miskolcon. Családi napra várták a városban élőket az avasi városrészben vasárnap.
Gardróbvásár a Belvárosi Fröccsteraszon_BNR
Megteltek kincsekkel a standok - Gardróbvásár költözött a Miskolci Fröccsteraszra
MiskolcÉletmódSzabadidő
Igazi kincsekre lelhettek azok, akik vasárnap ellátogattak a miskolci belvárosba.
Borral, zenével és jókedvvel búcsúztatták a nyarat az Avason
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
Szombat este ismét megtelt élettel az avasi pincesor. A Mélyvölgyi Nyitott Pincék – Nyárzáró & Bükki Borok Napja a borok, a nyitott pincék, a zene és a közösségi élmény köré szervezte Miskolc nyárbúcsúztató estéjét.
Képgaléria
UMAMISKOLC szombat
Zenével, tánccal és finom falatokkal telt meg a miskolci Városház tér szombat este is
MiskolcÉletmódGasztroEgészségSzabadidő
A csütörtöki nyitány és a péntek esti siker után szombaton is folytatódott a nyárvégi kikapcsolódás Miskolc belvárosában.