Barkai László, az Összefogás Miskolcért polgármesterjelöltje közleményt juttatott el szerkesztőségünkhöz, amelyben utal arra, hogy az elmúlt napokban felmerült a polgármesterjelöltek közötti vita lehetősége, szükségessége. Bár nem nevezte meg, hétvégén Varga Andrea Klára, a Függetlenek SZIVE, a Momentum és a Jobbik polgármesterjelöltje hívta vitára jelölttársait, korábban pedig a Partizán szervezett volna vitát, ami végül elmaradt. Emellett az aHang miskolci szervezete, az aPont, valamint a Borsod24 helyi hírportál hirdetett vitát - a jelenlegi információk szerint ezt június 6-án rendezik meg Barkai László és Varga Andrea Klára részvételével.
A mostani közleményében Barkai László leszögezte, hogy fontosnak tartja a vitát, de éppúgy fontosnak tartja azt is, hogy „a Miskolcot vezetni kívánó aspiránsoknak” legyen nyilvánosan megismerhető programjuk, elképzelésük a város jövőjéről, melyet a választópolgárok elé tárnak.
– „Énmagam nyilvánosságra hoztam programomat, az elmúlt hetekben ezt megismerhették a miskolciak, és véleményezhették is. Volt, aki személyesen, volt, aki levélben jelezte észrevételeit, de többnyire támogató üzeneteket kaptam. Ezeket ezúttal is megköszönöm. Természetesen a kritikai észrevételeket is köszönöm, hiszen ezek is segítik a munkánkat” – tette hozzá.
Azt is leszögezte, hogy „soha sem zárkóztam el az érdemi vitáktól, ugyanakkor azt is hiszem, hogy azok üljenek le egymással vitázni, akik esélyesként indulnak a június 9-ei megmérettetésen”.
Véleménye szerint jelenleg a Fidesz-KDNP, valamint a DK-MSZP-LMP-Párbeszéd által támogatott jelöltek rendelkeznek „érdemi támogatottsággal”, így ezen két jelölt részvételével látja értelmét bármilyen vitának.
– „Minden más kihívást, kezdeményezést komolytalannak tartok” – vélekedett Barkai László, aki azzal zárta a közleményt, hogy leszögezte: „polgármesternek lenni szolgálat, megtiszteltetés, éppen ezért azok, akik ezt a szolgálatot szeretnék, tiszteljék meg Miskolcot, a miskolciakat azzal, hogy nem csinálnak vásári mutatványt a kampányból”.
„Érdemi támogatottsághoz” köti a polgármesterjelölti vitán való részvételt Barkai László
Létrehozva
Az Összefogás Miskolcért polgármesterjelöltje azt írta közleményében, hogy „soha nem zárkóztam el az érdemi vitáktól”.
Ez is érdekelhet
A turizmus beindításáért, az elvándorlás megállításáért is dolgozik
Interjú Juhász Roland országgyűlési képviselővel.
Hét góllal kikapott a DVTK
Kézilabda: NB I/B férfi, 29. forduló: érvényesült a papírforma.
Nyárias időt hoz a hosszú hétvége
Szombaton továbbra is sok napsütésre számíthatunk a térségben, melyet csak időnként zavarhatnak meg vékony fátyol- és kisebb gomolyfelhők.
Új, ideiglenes forgalmi rend az Avason
Forgalmirend-változás lép életbe az Avason, a Klapka és a Pattantyús utcákon.