Ugrás a tartalomra

Üzengetés helyett vitára sarkall Varga Andrea Klára

Létrehozva
Továbbra is él a felhívás – nyilvános vitára várja polgármesterjelölt társait Varga Andrea Klára.
Kép
Varga Andrea Klára a stúdióban

A Függetlenek SZIVE választási szövetsége május 25-én tette közzé felhívását, amelyben Varga Andrea Klára nyilvános vitára hívta a többi miskolci polgármesterjelöltet – emlékeztetett szerkesztőségünknek küldött közleményében Csabalik Zsuzsanna, a Függetlenek SZIVE elnöke. Hangsúlyozva: „A választási szövetséget alkotó Függetlenek SZIVE, a Momentum és a Jobbik-Konzervatívok továbbra is hisz benne, hogy a nyilvános jelölti viták segíthetnek a választópolgárok számára eldönteni, szavazatukon keresztül kibe fektessék bizalmukat.”

„Miskolcon hét személyről gondolta úgy legalább 500 polgár, hogy kapjon esélyt meggyőzni őket: alkalmasak lehetnek a város irányítására. Választási szövetségünk nem szeretne senkit sem megfosztani ettől a bizonyítási lehetőségtől. Nem érezzük, hogy tisztünk lenne akár egyetlen miskolci polgár helyett is véleményt mondani arról, ki az esélyes jelölt és ki nem” – írták, emlékeztetve arra, hogy június 9-én lesz a helyi önkormányzati választás, ekkor derül ki, hogy melyik polgármesterjelöltet találják a miskolciak a legalkalmasabbnak.

A Függetlenek SZIVE választási szövetsége szerint egy nyilvános vita kiváló alkalom arra, hogy a jelöltek ütköztessék a programjukat és segítsék a miskolciakat döntésük meghozatalában. Éppen ezért a félreérthető üzenetek küldözgetése helyett továbbra is azt kérik minden miskolci polgármesterjelölttől, hogy legyenek partnerek ebben, vegyenek részt a vitában, aminek megrendezését szerkesztőségünk vállalta.

„Üzengetések helyett várjuk a visszajelzéseket, hogy minél előbb elindulhasson a program szervezése” – húzták alá.

Ez is érdekelhet

Tíz kiemelt arany minősítés a népművészeti tehetségkutatón
MiskolcBelföldVilágOktatásKultúraSzabadidő
Szombaton a miskolci Művészetek Háza adott otthont a XV. „Dunán innen, Tiszán túl” Kárpát-medencei Ifjúsági Népművészeti Tehetségkutató Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei és partiumi elődöntőjének.
Briós sütés a Sütni Jó Alapítványnál
Már nem sok kell, hogy összejöjjön a pénz az új kemencére
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmód
Újabb gyűjtést indított a Sütni jó! Alapítvány.
DVTK II F4R - Nyíregyháza SFC II. Fotó: BCS
Hazai pályán kapott ki a tarcsi
MiskolcSport
A DVTK II F4R csapata Diósgyőrben játszott bajnokit. A Nyíregyháza SFC II együttesét fogadta a DVTK II F4R.
Előállítás, állatmentés, segítségnyújtás – közös akcióban
MiskolcBűnügy
Nagyszabású közös közterületi akciót tartott a rendőrség, a rendészet és a polgárőrség pénteken Miskolcon.