Ugrás a tartalomra

A KDNP kilép az Európai Néppártból és annak frakciójából

Létrehozva
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) távozik az Európai Néppártból (EPP) és annak frakciójából, miután Magyar Pétert kedden az EPP mégis felvette - közölte Semjén Zsolt pártelnök és Hölvényi György EP-képviselő az MTI-vel.
Kép
Semjén Zsolt a magyar parlamentben / Fotó: MTI

Közleményükben felidézték, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt a Manfred Weberrel való megbeszélés után egyértelművé tette: egyfelől sem az EPP háborús doktrínájával nem tud azonosulni, másfelől erkölcsi okokból nem tudja elfogadni Magyar Péter felvételét az EPP frakcióba, illetve a Tisza Pártot az EPP-be.

Kiemelték: ez az EPP az identitásvesztő balratolódás következtében már nem az, aminek kereszténydemokrata alapítói megalkották. A kereszténydemokrata hangok az utóbbi időben egyre halkultak az EPP-n belül, az évek során egyre nehezebb kompromisszumokra volt szükség. Az EPP háborús doktrínája ellentétes azzal a béke melletti elkötelezettséggel, amiért annak idején magát az Európai Uniót létrehozták - hangsúlyozták.

Semjén Zsolt és Hölvényi György rámutattak: az EPP - ahova mostanra jutott - és Magyar Péter morálisan egymást minősítik. A Kereszténydemokrata Néppárt a jövőben is - ahogy ezt immár 80 éve teszi - Magyarországon és az Európai Unióban továbbra is képviseli a magyarság érdekeit és a kereszténydemokrácia értékeit. Hölvényi György - élve az új mandátum nyújtotta lehetőségekkel - folytatja küzdelmét az üldözött keresztényekért - írták a közleményben.

Ez is érdekelhet

Új vezetést választott a Miskolc és Térsége Turisztikai Egyesület
MiskolcGazdaság
Stabil alapokon folytatódik a szakmai munka az egyesületben, amit az éves közgyűlésen értékeltek.
miskolctapolcai ingatlan eladó. Forrás: Miskolc Holding Ingatlangazdálkodás
Évtizedek óta üresen áll, pedig luxusszálloda is lehetne – ennyiért eladó a miskolctapolcai ingatlan
MiskolcGazdaság
Hosszú ideje áll egy félkész épület Miskolctapolca szívében, amely közvetlenül a miskolctapolcai strand és a híres Barlangfürdő között helyezkedik el.
Nyulat és gólyát vittek be
MiskolcKultúra
Különleges zenei élményt adott a negyvenéves Forrás kamarakórus a Föld napjához kapcsolódva. Egy exkluzív koncerttel készült az együttes a Szeleta Parkba.
Miskolci Nemzetközi Gitárverseny díjátadó a Zenepalotában
Felpörög a tavasz legnagyobb miskolci fesztiválja: sok program van még hátra
MiskolcKultúraSzabadidő
Az V. Miskolci Egyetemi Tavaszi Fesztivál félidejéhez érkezett, de még számos izgalmas program várja az érdeklődőket.