Ugrás a tartalomra

Ítélkezési szünetet tartanak a Miskolci Törvényszéken és járásbíróságain

Létrehozva
Az ítélkezési szünet július 15-től augusztus 20-ig tart a bíróságokon – közölte szerkesztőségünkkel a Miskolci Törvényszék.
Kép
Képünk illusztráció / Fotó: Wikimedia Commons

Az ítélkezési szünet időtartama alatt a bíróságok főszabály szerint nem tartanak tárgyalásokat és az Ügyfélsegítő, az elnöki fogadóóra szünetel. Mint írják, az ítélkezési szünetet követő első Ügyfélsegítőt az augusztus 19-étől kezdődő héten – járásbíróságonként eltérő napokon – tartják meg.

A polgári eljárásokban – bizonyos kivételektől eltekintve – a megállapított határidőkbe az ítélkezési szünet időszaka nem számít bele. Ugyanakkor a határidők számításának általános szabályai irányadóak azonban az ítélkezési szünet alatt is a soron kívüli eljárás, az előzetes bizonyítás esetén, illetve egyes végrehajtási perekben és nemperes eljárásokban.

Büntető ügyekben a határidők számítását az ítélkezési szünet nem érinti. 

A bíróság az ítélkezési szünet ideje alatt is eljár az előállításos ügyekben, valamint a kényszerintézkedések alkalmazása esetén.

A tájékoztatás szerint az ítélkezési szünetben a Miskolci Törvényszéken és az illetékességi területén működő valamennyi járásbíróságon a kezelőirodák minden munkanapon 9-10 óra között fogadják az ügyfeleket előzetes regisztrációt követően. 

A törvényszék megújult honlapján részletes tájékoztatás található a módosult ügyfélfogadási időről, az első Ügyfélsegítő időpontjáról, valamint a regisztrációhoz szükséges telefonos és elektronikus elérhetőségekről.

Ez is érdekelhet

„A hagyományok tisztelete stabilitást ad”
MiskolcOktatás
Az Egyetemért – A Városért díj kitüntetettje prof. dr. Csák Csilla Gabriella számára nagy jelentőséggel bír, hogy a nemzetközi és országos szakmai díjak és elismerések mellett a helyi közösség is elismeri a tevékenységét.
Csak az ifik játszanak
MiskolcSport
Labdarúgás: az MVSC-Miskolc együttese szabadnapos lesz.
Képgaléria
Fazekas Táncgála a Művészetek Házában
„Fazekas, Fazekas!” – tomboló sikerrel zárult az idei táncgála
MiskolcOktatásKultúra
A Fazekas iskola 42. táncvizsgáján több mint 200 táncos lépett színpadra, akik két napon át mutatták be az egész évben tanult koreográfiákat.
Gecse Attila: „Sokszor kaptam útkészítő feladatot”
MiskolcEgyház
Gecse Attila református lelkipásztor több évtizedes kiemelkedő szolgálatával meghatározó szerepet tölt be Miskolc közösségi, szociális, oktatási és lelki életében, ezért az idei ünnepi közgyűlésen Nívódíjat kapott.