Ugrás a tartalomra

Nemzetközi konferenciát rendeztek a fenntarthatóságról az egyetemen

Létrehozva
A konferencia fókuszában a fenntartható nyersanyagellátás állt, ahol a politikai döntéshozók, kutatók és ipari partnerek találkoztak.
Kép
Panelbeszélgetés a konferencián / Fotók: Detzky Anna

A Miskolci Egyetem nemzetközi partneregyetemekkel közösen indított párbeszédet és konferenciasorozatot a fenntartható természeti erőforrások terén felmerülő stratégiai kérdések megvitatására. 

A SUN – Sustainable use of Natural Resources, azaz „A természeti erőforrások fenntartható használata” elnevezésű nemzetközi rendezvénysorozat első eseményét a Miskolci Egyetem könyvtárában rendezték meg november 28-án, amelynek részletes programja ITT tekinthető meg. Fókuszában a fenntartható nyersanyagellátás állt, különös tekintettel a kritikus fontosságú nyersanyagokra, valamint az Európai Unió kritikus fontosságú nyersanyagokról szóló jogszabályához (CRMA) kapcsolódó kihívásokra és problémákra. A konferencia lehetőséget nyújtott az innovációs folyamat érdekcsoportjai – a politikai döntéshozók, kutatók és ipari partnerek – közötti párbeszédre és nemzetközi szintű együttműködésére.

A tanácskozáson a Miskolci Egyetem mellett a kassai Technical University of Kosice, a wroclawi University of Science and Technology, a krakkói AGH University of Science and Technology és az ostravai VSB Technical University egyetemek bányászati, energetikai és gazdasági fakultásainak képviselői vettek részt. 

Nemzetközi tudásmegosztás

Szilágyi Roland, a Miskolci Egyetem oktatási rektorhelyettese megnyitó köszöntőjében üdvözölte a jelenlévőket. Elmondta, hogy bízik benne, hogy az esemény alkalmat ad arra, hogy a résztvevők egymás prezentációi és tudása által gazdagodjanak. Emellett elmélyítsék partneri együttműködéseiket. Ismertette, hogy a konferencia elején az Európai Unió kritikus fontosságú nyersanyagokról szóló jogszabályáról esik majd szó, amelyet ez év márciusában fogadott el az Európai Tanács. Hozzátette, hogy ennek keretében kitérnek az energiakészletet és a vízkészletet érintő megújuló energiákra is. 

Kép
Szilágyi Roland oktatási rektorhelyettes nyitotta meg a konferenciát

Kiemelte, hogy a jogszabály az Európai Unió egyik legfontosabb kérdését szabályozza. A Miskolci Egyetem pedig szeretett volna a bevezetésének ebben a fontos időszakában hátteret biztosítani az eszmecserére. Az egyetem elkötelezett amellett is, hogy megteremtse a lehetőségét annak, hogy a jelenlévők együtt dolgozhassanak, tanulhassanak egymástól és megoszthassák jó gyakorlataikat. Továbbá innovatív megoldásokat dolgozzanak ki közösen a fenntartható fejlődés érdekében. Végül felidézte a Miskolci Egyetem múltját, kitérve a selmeci hagyományokra és beszélt az intézmény jelenlegi oktatási területeiről. 

Együttműködések a jövőért

Zelei Gábor, a Magyar Bányászati Szövetség ügyvezető főtitkára kifejezte örömét amiatt, hogy a konferencián lehetőség nyílik megvitatni az Európai Unio kritikus fontosságú nyersanyagokról szóló jogszabályát, éppen akkor, amikor Magyarország az Európai Unió soros elnöke. Kiemelte, hogy a rendezvény egyben alkalmat kínál arra is, hogy az európai állampolgárokat informálják a bevezetett változásokról. Emellett megvitassák a bányászati szektor legkritikusabb kérdéseit, amelyek hatással lehetnek az emberek életkörülményeire. Hosszú távú együttműködéseikkel pedig végső soron megalapozhatják a fenntartható civilizációt. 

Kép
Zelei Gábor a Magyar Bányászati Szövetség részéről köszöntötte a jelenlévőket

Az első szekcióban a CRMA megvalósításához kapcsolódó szabályozási környezetről és az ehhez kötődő szakpolitikai megoldásokról volt szó. A témában a bányászati vonatkozásokról Vitor Correia, a Nemzetközi Nyersanyag Obszervatórium (INTRAW) főtitkára tartott előadást. Ezt követően a főbb irányelvekről folytattak öt résztvevős panelbeszélgetést, amelyet Dr. Madarász Tamás, a Miskolci Egyetem Víz- és Környezetgazdálkodási Intézetének igazgatója moderált. 

Hosszú távon lehet sikeres

A CRMA kapcsán Horváth Viktor az Energiaügyi Minisztérium energiaátmenetért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta, hogy ugyan egy jogszabályt el lehet fogadni, de azt be is kell vezetni. Az energiaátállást és a bányászat céljait pedig egyszerre kell megvalósítani. Kifejtette, hogy a CRMA kapcsán Magyarország számára a legfőbb kihívást az jelenti, hogy ezt hogyan integrálja a bányászati törvénybe. A jogszabály bevezetése csak akkor lehet sikeres, hogyha jó az együttműködés a kormány és a helyi közösségek között és önkormányzati szinten lehet megvalósítani. Ennek nem szabad erősen politizált kérdéssé válnia, mert társadalmi elfogadottság kell hozzá, amihez hosszú idő szükséges. 

Kép
Sokan érdeklődtek a konferencia iránt

Dr. Káldi Zoltán a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának országos bányakapitánya hozzátette, hogy az Energiaügyi Minisztériummal együttműködésben dolgoznak. Majd felvetett néhány kérdést. Többek között, hogy milyen feladatokat ró az új jogszabály bevezetésre az ő hatóságára. Továbbá milyen rövidtávú elvárások merülnek fel Magyarországgal szemben és milyen új elemek lehetnek a rendeletben, amelyek a hazai államigazgatásban ismeretlenek. 

 

Ez is érdekelhet

Országos turisztikai versenyt rendezett az évfordulós Berzeviczy technikum
MiskolcOktatás
A „Turizmus 30” jubileumi programsorozat méltó lezárása volt a verseny. A rendezvénysorozattal az intézmény három évtizedes turisztikai képzését ünnepelték.
Több száz diák ismerkedett a vegyipari pályákkal Miskolcon
MiskolcGazdaságOktatásBorsod-Abaúj-Zemplén
Idén is több száz általános és középiskolás diák érkezett a vármegye különböző településeiről a Vegyipari Pályaorientációs Napra, amelyet immár nyolcadik alkalommal rendezett meg a Miskolci Egyetem. Az esemény célja ezúttal is az volt, hogy közelebb hozza a fiatalokhoz a vegyipari képzéseket és a továbbtanulási lehetőségeket.
Sáfrány Péter szombaton küzd a kaukázusi országban. Fotó: magánarchívum
Rajt Tbilisziben: Sáfrány Péter szombaton küzd a kaukázusi országban
MiskolcSport
Grúzia fővárosában csütörtök reggel megkezdődött a cselgáncs Európa-bajnokság, amely vasárnapig tart.
Mentális Egészség Konferencia a fogyatékkal élők családjainak
MiskolcEgészség
A sérült gyermeket nevelő családok és szakmai segítőik lelki egészsége érdekében szerveződött a konferencia csütörtökön, a miskolci Városházán.