Ugrás a tartalomra

Ezeket az új előadásokat láthatjuk ősztől a miskolci színházban

Létrehozva
A Miskolci Nemzeti Színház összesen tizennégy új produkcióval készül a szeptemberben kezdődő új évadra.


 

Preview Image
Évadhirdető a színházban - Osztie Tibor képgalériája

Rendhagyó szabadtéri programon hirdette ki a következő évadjának programján a Miskolci Nemzeti Színház vasárnap. A Seres Ildikó rendezte évadhirdetőn az idei évad kedvenc pillanatait idézte fel a társulat, miközben már betekintést nyújtottak a következő időszak előadásaiba. 

Úgy állítottuk össze az évadot, hogy mindenki találjon magának olyat, ami a szívének kedves, amiért úgy érzi, érdemes színházba jönni  

– jelentette ki a teátrum igazgatója. Béres Attila, elmondta, összesen tizennégy új produkciót láthat majd a miskolci színház közönsége, közöttük lesz klasszikus, kortárs, mese, tánc, komédia, színmű.

Amint fogalmazott, izgalmas időszak áll a társulat előtt, hiszen májusban az Európai Színházi Unió tagszínházainak vezetőit látja vendégül a teátrum, akik jó néhány előadást meg fognak tekinteni, és az unió közgyűlését is Miskolcon tartják. 

Kép
Évadhirdető a színházban
Fotók: Osztie Tibor



Izgalmas időszak

A Csetepaté Chioggiában a Miskolci Nemzeti Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciója lesz, melynek próbái már el is kezdődtek, ugyanis júliusban a közönség a Városmajorban láthatja először a bemutatót, majd természetesen „hazahozzuk” a produkciót, így szeptembertől a miskolci közönség is élvezheti a Rusznyák Gábor rendezésében készülő vígjátékot – emelte ki Béres Attila. 

Hozzátette, a társulat nyáron sem tétlenkedik: az Ivanov című előadást beválogatták az idén Szolnokon megrendezendő Országos Színházi Találkozóra, így a társulat június 13-án ott méretteti meg magát, a Kölcsönlakás című bohózat pedig a debreceni Nagyerdei Szabadtéri Színpadon vendégszerepel június 17-én. A kétfejű fenevad című előadás bekerült a Városmajori Szabadtéri Színpad Szemle Plusz programjába, így a társulat szeptember 7-én ott vendégszerepel majd.

Béres Attila elmondta, a következő időszak bérleteit május 15-én csütörtökön reggel tíz órakor kezdik árusítani és május 26-áig lehet majd bérletet váltani. Hozzátette, a mostani évad bérlőinek a helyét fenntartják. Azt mondta, bízik benne, hogy az előttük álló öt év legalább olyan sikeres lesz, mint a most záruló időszak. 

Kép
Évadhirdető a színházban



Biztos működés

Az igazgató az eseményen köszönetet mondott Tóth-Szántai Józsefnek, Miskolc polgármesterének és a kormányzatnak is azért, hogy a következő időszakban biztonságban, sőt gazdaságilag nyugalmas körülmények között dolgozhatnak. A direktor megköszönte a miskolci közönség hűségét is.

Hálásak vagyunk azért, hogy egy olyan városban dolgozhatunk, ahol a színház alapérték, ahol olyan nézőink vannak, mint önök. Amikor egy kormány, vagy egy önkormányzat egy színházat támogatja, valójában önöket, nézőket, hiszen önök a színház lelke. Mi azért dolgozunk, hogy estéről estére közösen élhessünk át különleges pillanatokat, melyhez kell a társulat, kellenek a háttérben dolgozó kollégák, és kellenek Önök. Egy olyan kötelék ez közöttünk, amely, remélem, hogy sosem szakad szét  

– szólt a közönséghez a színházigazgató, aki végül hozzátette, terveik között szerepel egy ajándékbolt nyitása, és a pártolói tagságot is szeretnék elindítani. 

Kép
Évadhirdető a színházban



A Miskolci Nemzeti Színház 2025-2026-os évadának bemutatói:


Nagyszínház
Claude Magnier: Oscar - bohózat (rendező: Szőcs Artur)
Jacobi Viktor: Sybill - operett (rendező: Szabó Máté)
Joshua Sobol-Jávori Ferenc ՙՙFegya՚՚: Gettó - zenés színmű (rendező: Béres Attila)
Giacomo Puccini: Bohémélet - opera (rendező: Szőcs Artur)
Csiky Gergely nyomán, a Mohácsi testvérek átdolgozása alapján: Buborékok - keserű komédia (rendező: Rusznyák Gábor)
Kamaraszínház
Carlo Goldoni: Csetepaté Chioggiában - vígjáték (rendező: Rusznyák Gábor)
Michael Ende: Puncspancs - mese (rendező: Kovács Dániel Ambrus)
Miskolci Balett: Jókai Mór: Az arany ember - dramatikus táncjáték (koreográfus: Kozma Attila)
Füst Milán: Máli néni - vígjáték (rendező: Csiszár Imre)
Anton Pavlovics Csehov: Platonov (Apátlanul) - színmű (rendező: Keszég László)
Miskolci Balett: Arany János: Toldi - táncjáték (koreográfus: Kozma Attila)
Játékszín
Martin McDonagh: Leenane szépe - kortárs színmű (rendező: Keszég László)
Székely Csaba: Bányavirág - kortárs magyar tragikomédia (rendező: Béres Attila)
Miskolci Balett: Arany János: Ágnes asszony és... - táncballadák (koreográfus: Kozma Attila és Szőllősi Kriszta)
 

Ez is érdekelhet

Nyolckor a bárkán. Fotó: Gálos Mihály Samu
Ahol az özönvíz a barátságot is próbára teszi
MiskolcKultúraSzabadidő
A pingvinek élete nem csak játék és mese. Főleg, ha éppen egy özönvíz közeleg. Barátságról, hűségről, Istenkeresésről és nagy kérdésekről szól a Miskolci Nemzeti Színház egyik legcukibb előadása.
MVK
Újabb buszmegálló kerül vissza a helyére
Miskolc
Visszahelyezik a Lévay József utca megállóhelyet.
A 26-os felújítása madártávlatból
Több napig szünetel a melegvíz-szolgáltatás az Avason
Miskolc
Távhővezetéken végzett munkálatok miatt több napon keresztül szünetel a melegvíz-szolgáltatás Miskolcon, az Avas városrész III. ütemében – közölte a MIHŐ Kft.
A Miskolci Belvárosi Kör kapualj festése
Folytatódik a sikerprojekt, újra közösségi munka költözik a miskolci belvárosba
MiskolcSportGasztroSzabadidőKörnyezet
Újra ecsetet ragadnak a miskolciak: szombaton rendezik meg a Kapualjfestés negyedik alkalmát. A kezdeményezés egy év alatt néhány tucat önkéntesből több mint százfős közösségi programmá nőtte ki magát. Ezúttal két kapualj, tizenegy kapu és három homlokzat újul meg, de streetball, zene és véradás is várja a résztvevőket.