Ugrás a tartalomra

Félszáz komposztkeret teszi majd zöldebbé a miskolci kerteket

Létrehozva
Csaknem kétezerötszáz fa komposztláda kiosztását vállalta a város 2026-ig – négyszáz darabra vannak a céltól.
Kép
komposztkeret_osztas
Akik igényelték, azok szerdán megkapták az ingyenes komposztkeretüket

 Volt, aki görgős kiskocsival, volt, aki gurulós bevásárlótáskával érkezett szerda délelőtt a polgármesteri hivatalba. Mások viszont hónuk alá kapva vitték el az igényelt komposztkeretet, vagy bevágták azt egy jókora szatyorba. A tavaszi kampány során közel ötven komposztáló ládát osztott ki a város.

– A komposztálás egyrészt azért fontos, hogy a környezetünkben keletkező szerves anyagokat helyben hasznosítsuk, így az elszállításra nem kell pluszban sem energiát, sem pedig pénzt fordítani. Másfelől a fenntarthatóság szempontjából is hasznos művelet: színesebbé és élhetővé tehetjük vele a környezetünket – Hudák Katalin.

A Miskolci önkormányzat 2017 óta részt vesz egy uniós finanszírozású projektben, ami a levegőminőség javítását célozza. A városháza – a kerti hulladék elégetésének alternatívájaként – a komposztálást ajánlja a Miskolci Lakosoknak.

A Hungairy Life Projekt ökomenedzsere a Miskolc Televíziónak elárulta: a cél kettőezer-négyszáz komposztkeret kiosztása a 2026-ig terjedő időszakig. Hudák Katalin elmondta, a fenti szám már közelíti a kettőezret.

Kép
komposztkeret_osztas2

– A szerdai napon közel ötven keret talált gazdára. Ehhez csupán egy igénylő lapot kellett kitölteniük, és eljuttatniuk a hivatalban működő Ökomenedzser Irodába. Amikor a kerti munkák sűrűsödnek – jellemzően ősszel és tavasszal –, elkezdjük a komposztkeret osztási kampányunkat – mondta el Hudák Katalin.

Az igénylőknek még egy negyedórás előadáson kellett részt venniük, ami eligazította őket a témában, majd át is vehették a kért komposztkereteket.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Új gépek segítik a közterület-fenntartási munkákat Miskolcon. Fotó: Juhász Ákos
Nagy teljesítményű, professzionális munkagépekkel bővült a Városgazda eszközparkja
Miskolc
Két prémium kategóriás fűnyírótraktort és egy kommunális seprőgépet szerzett be, a továbbiakban pedig egy daruval felszerelt önrakodó tehergépjárművet fog vásárolni az önkormányzat a Miskolci Városgazda számára, a Versenyképes Járások Program keretében nyert támogatásból.
kerékpár Miskolc. Fotó: Juhász Ákos
Újragondolják Miskolc kerékpáros közlekedésének jövőjét
MiskolcSportÉletmódEgészségSzabadidőKörnyezet
Közel egy évtized után felülvizsgálják Miskolc Kerékpárforgalmi Hálózati Tervét. Szakmai konferencián vitatták meg a fejlesztési irányokat szerdán Miskolcon.
Juno hotel
Bejutottak a miskolctapolcai Juno hotelbe, és amit ott találtak, le is videózták
MiskolcVilágBulvár
Jeroen és Bob egy elhagyatott magyarországi szállodát, a miskolctapolcai Juno-t fedezte fel, amely egykor turisták százait fogadta a vasfüggöny mögött.
József Attilát meg fogom ölni
József Attilát meg fogom ölni: a valóság és a képzelet határán
MiskolcKultúra
A „József Attilát meg fogom ölni” egy szubjektív kutakodás József Attila lírájában, Fandl Ferenc rendezésében, Rudolf Szonja, Harsányi Attila és Fandl Ferenc szuggesztív előadásában.