Ugrás a tartalomra

Miskolc két díjat is elhozott az Országos Színházi Találkozóról

Létrehozva
A Miskolci Nemzeti Színház Ivanov című előadását választották a 2025-ös Országos Színházi Találkozó legjobbjának, Harsányi Attila pedig a Legjobb férfi főszereplőnek járó díjat érdemelte ki a címszerepért.
Kép
színházi díjak
Díjeső a Miskolci Nemzeti Színháznak. Fotó: MNSZ

Ahogyan arról elsőként beszámoltunk, a nemzeti színházra hullanak idén a különböző díjak. Az Országos Színházi Találkozó legjobbjának választott darabot, Csehov Ivanov című művét, 2024-ben Szabó Máté rendezésében mutatta be a miskolci teátrum. A rendező úgy nyilatkozott: ebben a történetben a humor a következmény, és nem a cél.

− Ma a komédia egy kétségbeesett piaci fogalom, de ebben az esetben, ez a fajta írás, ez a rendkívül indirekt fogalmazásmód tartalmazza az emberit, és abban szükségképpen kell, hogy legyen humor. Benne van egyfajta tragikomikus nyomorultság, a röhejességtől való félelem közepette való nevetségessé válás, és ez adja a komikumát olykor Csehov művének – részletezte korábban Szabó Máté. − Egy előadás elismerése által egy színházi közösség értékrendje kap visszaigazolást. Hátha ez a díj más előadásainkra − működésünk egyéb pozitív tanulságaira is felhívja a figyelmet – fogalmazta meg az elismeréssel kapcsolatos gondolatait a rendező.

Kép
színházi díjak Ivanov

Béres Attila igazgató szerint az, hogy ezt a díjat a Miskolci Nemzeti Színház kapta, mindannak a több mint tíz éve tartó intenzív munkának az eredménye, amit a társulat és a Művészeti Tanács közösen végzett és végez a mai napig.

– Számunkra mindig is a minőségre való törekvés volt a legfontosabb és rendkívül szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy olyan városban alkothatunk, ahol a közönség sem ismer megalkuvást ebben a tekintetben. Legyen szó vígjátékról, drámáról, tánc- vagy gyermekelőadásról, a miskolciak elvárják tőlünk a lehető legmagasabb minőséget, amit már több mint tíz éve igyekszünk fenntartani. Megtiszteltetés, hogy a szakma figyel ránk, hiszen rendkívül fontos a színházunk életében az olyan szakmai, kritikai visszajelzés, mint például ez a díj, és külön öröm, hogy a legjobb előadás díja mellett, Harsányi Attila nyerte a legjobb színművésznek járó díjat. Bízom benne, hogy ez erőt és ihletet ad a hasonlóan erős folytatáshoz – hangsúlyozta Béres Attila, aki méltatta a miskolci társulat kiemelkedő munkáját is.

Kép
színházi díjak2

– Nem csupán a művészek, de minden háttérben dolgozó kolléga lelkiismeretes, profi munkája kell ahhoz, hogy estéről estére ilyen minőségben megszülethessenek az előadások a színpadon. Csodálatos dolog látni ezt az elköteleződést. Harsányi Attila az egyik olyan művésze a Miskolci Nemzeti Színháznak, aki miatt a színházunkat országosan a legjobbak között ismerik el. Az ő Ivanovja, Sade márkija, Lear királya vagy a Kabaré Konferansziéja a garancia, hogy a nézők mindig kíváncsiak lesznek az újabb és újabb előadásainkra. „Vajon legközelebb mit húz majd elő a kalapból?” – gondolják róla a nézők, és eljönnek a következő előadásunkra, és az azt követőre, hírét viszik az előadásainknak, és azon kapjuk magunkat, hogy nemcsak Miskolcról, hanem Szombathelyről, Kassáról, Debrecenből, Egerből, Budapestről vagy épp Németországból, vagy Hollandiából jönnek Miskolcra előadást nézni. Mert Harsányi Attila - oly rendkívülien, ahogy a világon csak ő tudja - játszotta el az Ivanovot. Hát ez a miskolci társulat ereje – zárta gondolatait Béres Attila.

Ez is érdekelhet

Jégcsarnok
Pályaválasztói jogot cseréltek
MiskolcSport
Rövid időn belül immáron harmadszor változik a DVTK Jegesmedvék Erste ligás hokicsapata fellépésének helyszíne, vagy kezdési időpontja.
Eperjes Károly
A szent és szabad művészet lesz a vendég a TTH-ban
MiskolcKultúraSzabadidő
„Az igazat mondd, ne csak a valódit” című zenés irodalmi esttel vendégszerepel Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész és Négyessy Katalin gordonkaművész november harmadikán Miskolcon a Tudomány és Technika Háza színpadán.
Képgaléria
1956-os megemlékezés a Petőfi téren
Tóth-Szántai József: 1956 lángja nem aludhat ki!
Miskolc
Miskolc első embere október 23-ai beszédében, a Petőfi téren arra hívta fel a figyelmet, hogy 1956-ra emlékezve nemcsak a mártírokra, hanem az egész nemzet szenvedésére emlékezünk kell.
A modernkori festő ecsete az AI
MiskolcKultúraTudomány
Malejkó Benjámin miskolci alkotó két éve fedezte fel a mesterséges intelligencia művészi oldalát. Ma már több mint 159 ezren követik naponta, ahogy a digitális technológia és az emberi lélek találkozásából új képi világ születik.