Ugrás a tartalomra

Folyamatosan tisztítják a patakmedreket

Létrehozva
Hetek óta dolgozik a Városgazda a patakok medreinek takarításán. A cél az, hogy a város területén több kilométer hosszúságban található élővízfolyások megtisztuljanak.
Kép
szinva_meder_takaritas_20250701-ot_13.jpg
Fotók: Osztie Tibor

A szakemberek megtisztítják többek közt a Pece-, a Lyukó-, a Pereces- és a Görömbölyi-patakot is. A munka az invazív japán keserűfű vágásával kezdődött. Csordás László, a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. ügyvezetője azonban hangsúlyozta: például a Szinva medrének takarítása elsősorban nem esztétikai okokból történik, hanem a biztonság, az árvizek kialakulásának megakadályozása a feladat.

– Ha hordalékkal, gallyakkal, benőtt növényzettel, hulladékkal szennyezett a patak, az nagyon komoly árvízvédelmi problémákat idézhet elő. Folyamatosan takarítani kell – emelte ki.

Kép
meder

Vigyáznak az élővilágra

A munka megkezdése előtt egy másik fontos szempontot is figyelembe kell venniük: a madarak fészkelési időszakában a patakmedrek környezete ún. kímélt terület.

– Az év ezen szakaszában a meder rézsűjét nem kaszáljuk, hogy óvóhelyet és életteret biztosítson az állatok számára. Ezért láthatják azt a város lakói, hogy a vízfolyások medrében magasabb a növényzet, de a partélen és a felső szakaszon gondozottak a területek – tette hozzá.

Hollósy András alpolgármester érdeklődésünkre szintén azt emelte ki, hogy vigyázni kell a patakjaink élővilágára is.

Kép
meder

– A Szinva egy olyan életteret biztosít például a fekete gólyának, vagy éppen a kócsagnak, ami egyedülálló. Az itt létük is azt mutatja, hogy mennyire tiszta a Szinva vize. Ezért nem szerettük volna eddig megbolygatni a költési rendet. A nyári hőségben azonban lehetőség nyílt arra, hogy a Szinva medrét két oldalról megszabadítsuk a magasabb bozóttól. Ez a munka tart most, több kilométeren fogjuk ezt elvégezni – tette hozzá.

A költési időszakra tekintettel tehát a vízfolyások növényzet-eltávolítási munkáit jelenleg a rézsű éltől a meder felé számított egy méteren belül végzik el. A költési időszak végével aztán a meder teljes területét levágják. Hollósy Andrástól megtudtuk, hogy elsődlegesen a Szinva belvárosi szakaszain, illetve a felsőbb részeken, a Győri kapu felé kezdték el levágni a magas gazt.

Folyamatosan takarítanak

Ugyanakkor sok helyen invazív növényfajok nőtték be a vízfolyásokat. Ilyen például a japán keserűfű, amivel az ország több városában is meg kell küzdeni. Ez egy nagyon gyorsan növő, nagy felületet képző növény, de fontos ellene védekezni, mert komoly akadályokat képez a mederben. Miskolcon belül elsősorban a Selyemréten lehet ilyet látni nagyobb területen.

Kép
meder

A Városgazda vezetőjétől azt is megtudtuk, hogy többféle munkát is elvégeznek a medertakarítások során. Van, hogy a kollégáik vízálló ruhában bemennek a mederbe, és kiszedik a letört ágakat, a szemetet. A növények ápolására is gondot fordítanak; kaszálják a füvet, kitakarítják a fás növényzetet.

Megemlítette, hogy Hámorban nemrégiben volt egy nagyobb volumenű medertisztítás, a nagyobb fák ugyanis a támfalak állagát rombolhatják.

Csordás László hangsúlyozta: az év minden szakában van teendő. Kaszálás, takarítás, a hulladékok összegyűjtése folyamatos munkát igényel. Hangsúlyozta újfent: a karbantartás árvízvédelmi okokból is szükséges. Egy felakadt gally vagy szemét is bajt okozhat. Ezért a Városgazda munkatársai arra kérik a vízfolyások mellett élő lakosságot, hogy a mederbe idegen anyagot, kertészeti hulladékot ne dobjanak, mivel közvetlen árvízveszélyt okozhatnak.

Ez is érdekelhet

Versenybuszt indít egy közlekedési társaság? Miskolcon ez is lehetséges!
Miskolc
Idén is megrendezik az eljutási versenyt Miskolcon, kedd reggel jön a rajt! Ki lesz a leggyorsabb?
Látható jelenlét – lecsaptak a rendőrök Miskolcon
MiskolcBűnügy
Prostitúció, kábítószer, garázdaság – összehangolt akciót tartottak a borsodi megyeszékhelyen.
Képgaléria
Alzheimer Séta
Láthatatlan betegségre hívták fel a figyelmet – ismét Alzheimer-sétát tartottak Miskolcon
Miskolc
Száznál is többen gyűltek össze hétfőn a Szinva teraszon, hogy közösen sétáljanak végig Miskolc belvárosán, és felhívják a figyelmet az Alzheimer-kórra, a demenciával élők és családtagjaik nehézségeire. A menet a Szent István térig vonult, ahol szakemberek és érintettek beszéltek a betegségről és a segítség lehetőségeiről.
Az Avast érinti a hibaelhárítás
Miskolc
Melegvíz-ellátást érintő hibaelhárítást végeznek kedden az Avas városrészben.