A Miskolci Önkormányzati Rendészetnél (MIÖR) nincs nyáriszünet, az évnek ebben a szakaszában is teljes erővel vigyázzák a rendet és nyugalmat. Kovács László Csaba a MIÖR ügyvezető igazgatója elmondta, a rendészet munkatársai május hónaptól kezdődően, amikor az időjárás lehetővé teszi, rendszeres belvárosi ellenőrzést végeznek. Ilyenkor a munkatársaik úgynevezett csapaterőben mozognak, vagyis nagyobb létszámban, alkalom adtán akár 4-6 fő együtt.
- Az ügyeletes párosok megközelítik a belvárost gépjárművel, aztán gyalogosan bejárják a területet. A város külső részeit is gépjárművel ellenőrzik, amikor szükséges természetesen gyalogosan is, például az avasi temetőnél, ahová gyakran bemennek járőrözni, hogy ügyeljenek a temető rendjére vagy megnézzenek bejelentésekben jelzett problémákat. Amennyiben találkoznak problémával intézkednek a munkatársaink – hangsúlyozta az igazgató.
Kiemelte, abban az esetben, amikor a belvárosi védett övezetre helyezik át az ellenőrzést a munkatársak, akkor főleg gyalogos szolgálatot látnak el. Ott a rendészek általában vagy párban, vagy az említett, 4-6 fős csapaterőben mozogva járják be a belvárosi területeket, kapualjakat.
- A csoportos fellépést az indokolja, hogy bizonyos időszakokban a városban nagy létszámban mozognak az emberek, nagy a lélekszám, az itt megjelenő, szórakozni kívánó személyek, fiatalok, egyéb korosztály is nagyobb számban van jelen. A munkatársainknak is nagyobb biztonságot és magabiztosságot ad ilyenkor a csapaterő. És lehetőséget ad arra, hogy egy nagyobb létszámú csoporthoz is biztonságosan oda tudjanak menni a rendészet munkatársai intézkedni, amennyiben szükséges – mutatott rá Kovács László Csaba.
Az intézkedés lehetséges formáiról elmondta, az lehet figyelmeztetés, bírság vagy akár feljelentés is. A járőrök alapvető célja mindenekelőtt a szabálysértések megelőzése, a rend fenntartása, hogy a belvárosban érezzék jól magukat az emberek. Azt remélik, hogy már magával a jól látható jelenléttel is sikerül a legtöbb szabálysértést megelőzni. Ha nem, akkor jön az intézkedés.
Az igazgató szerint a leggyakoribb szabálysértések a város közterein például a köztéri italfogyasztás, a különböző köztisztasági szabálysértések, illetve a csendháborítás. Minden esetben ellenőrzik azt is, hogy a köztereken a fedél nélkül élők betartják-e a magatartási normákat.
Szombat késő délutánján elkísértünk két rendész párost a miskolci belvárosba, hogy megnézzük, hogyan intézkednek a terepen. Zólyomi Károly közterületfelügyelőt arról kérdeztük, milyen feladataik vannak és melyek a leggyakoribb szabálysértések a városban? Elmondta, elsődleges feladatuk a közbiztonság fenntartása és megőrzése a belváros és az egész város területén.
- Tapasztalatunk szerint, a leggyakoribb szabálysértések közé tartozik a közterületen történő alkoholfogyasztás, a köztisztasági szabályok megsértése, valamint a csendháborítás. Mindig az adott körülményektől függ, hogy milyen beavatkozásra van éppen szükség. Ha például a probléma megszüntethető egy szóbeli figyelmeztetéssel, akkor első körben ezt szoktuk alkalmazni. Ha úgy látjuk, hogy ez nem célravezető, akkor pénzbírsággal, illetve feljelentéssel is sújthatjuk a szabály megszegőjét – avatott be a protokollba a közterület felügyelő.
Kérdésünkre, hogy mikor vehetik elő az övükön lógó bilincset elmondta, olyan kényszerítő intézkedés során, amikor csak ezzel a módszerrel tudják elérni, hogy a szabálysértő alávesse magát az intézkedésnek. Különösen, ha agresszíven lép fel a járőrökkel szemben, és csak ezzel tudják megtörni, elhárítani az agresszív viselkedését. Ilyen esetekben jön igazán jól a csapaterő, vagyis, hogy több járőrpáros dolgozik együtt, mert gyakran egyáltalán nem könnyű megbilincselni egy ellenálló, agresszív embert.
- Az emberek általában nem szeretik, ha megbilincselik őket, ezért ellenállnak, különösen ha valamilyen tudatmódosító szer hatása alatt vannak. Ez lehet alkohol vagy drog is. Szerencsére ilyen esetek csak elég ritkán fordulnak elő – nyugtatott meg Zólyomi Károly.
A gyakoriság persze függ az adott időszaktól is. A nyári, tavasztól őszig terjedő időszakban fordul elő a legtöbb szabálysértés, hiszen ilyenkor több szórakozóhely van nyitva, jobb az idő, sokkal több ember van kint az utcán.
A MIÖR munkatársa azt tapasztalja, hogy a járőrök fogadtatása a lakosság részéről vegyes, de inkább pozitív, a többség örül a jelenlétüknek. Ezt nem csak a terepen látják, hanem a bejelentések magas számából is érzékelik. A miskolciak gyakran kérik a segítségüket.
Kérdésre válaszolva közölte, a terepmunka legnagyobb nehézsége a változatos időjárás. A nyári kánikulában akár 40 fokos hőség, amit ugyanúgy tűrnie kell a járőrnek, mint a téli mínusz 15 fokot vagy a szakadó esőt.
- A nehézségek mellett sok örömet is ad a munka, például nagyon jó érzés, amikor tudunk valakinek segíteni, a problémáját megoldani. Ez öröm. Ezekből is látjuk, hogy van értelme annak, amit csinálunk – foglalta össze a véleményét Károly.