Ugrás a tartalomra

Először csatlakozott a Deszkatemplom közössége az Ars Sacra Fesztiválhoz

Létrehozva
Zenés áhítattal járultak hozzá a tetemvári református egyházközség kórusa és zenészei Isten dicsőítéséhez a szent művészeteken keresztül.

 

Első alkalommal kapcsolódtak be műsorral a Miskolci Ars Sacra Fesztiválba a Miskolc-Tetemvári Református Egyházközség lelkipásztora, kórusa és zenészei. A közösségnek otthont adó Deszkatemplom méltó helyszíne volt a szívet-lelket melengető áhítatnak és magas színtű zenei játéknak szeptember 14-én, vasárnap délután. 

A különleges szolgálati lehetőség az énekkar tagjai számára nagy élmény volt, akik között szerkesztőségünk munkatársa is fellépett. A kórus néhány éve alakult és alapvetően a Deszkatemplom jeles ünnepein szolgál. Így a III. Miskolci Ars Sacra Fesztiválon való szereplés az újdonság erejével hatott, amit megtiszteltetésként éltek meg. 

Kép
Ars Sacra - Deszkatemplom kórusa
Fotók: Rónai Tímea

Repertoárjukban vasárnap a többszólamú kórusművek és zongora-, valamint oboa-kíséretes dicsőítő énekek mellett egy spirituálé is szerepelt. Hangszeres játékával Buka-Csécsi Andrea oboaművész és improvizációjával Bereczki Ákos orgonaművész, az egyházközség beugró kántora járult hozzá az alkalomhoz. Az énekkart Pásztorné Sípos Katalin karvezető készítette fel.

 

A zenei produkciók előtt Almási Ferenc, a Deszkatemplom lelkipásztora rövid áhítatát hallgathatta meg a közönség, akik az esős idő ellenére is szép számban eljöttek a programra. A lelkipásztor az LGT „Neked írom a dalt” című slágerének szövegéből vezette le, hogyha egy sztárzenekarnak fontos a közönsége, akkor mennyivel inkább Istennek a teremtményei és az ő dicsőítésük. 

A jelenlévőket Várhelyi Krisztina, a III. Miskolci Ars Sacra Fesztivál ötletgazda főszervezője köszöntötte, aki köszönetet mondott a színvonalas programért és azért, hogy az egyházközség saját felajánlásra csatlakozott a rendezvénysorozathoz. 

Kép
Várhelyi Krisztina a Deszkatemplomban
Várhelyi Krisztina fesztiválszervező, Almási Ferenc lelkipásztor és Pásztorné Sípos Katalin karvezető

Ez is érdekelhet

Képgaléria
"A hétszázát!" megelevenedett a múlt - történelmi emlékmenet Miskolcon
MiskolcKultúraSzabadidő
Nagy Lajos király születésnapjának 700. évfordulója tiszteletére, korabeli időutazásra hívták a miskolciakat a belvárosba, szombaton.
Először diadalmaskodtak a diósgyőri hölgyek
MiskolcSport
Labdarúgás: Simple Női Liga NB I., 11. forduló.
Az idősek kiberbiztonsága érdekében tartottak előadást a Városházán
MiskolcBűnügy
A digitális tér veszélyeiről tartott tájékoztató előadást szépkorúak számára, dr. Rosinger Irma Nóra szakügyvéd, péntek délután, a miskolci Polgármesteri Hivatal Közgyűlési termében. A téma iránt rendkívül nagy volt az érdeklődés.
A közönség alakítja majd
MiskolcKultúraSzabadidő
Hogyan vált Miskolc az 1956-os forradalom egyik legfontosabb vidéki központjává, és milyen emberi sorsok húzódtak meg a nagypolitikai események mögött? Dr. Kis József előadása kedden lesz.